A kazincbarcikai születésű Anna úgy érzi, a felnőtt korosztályban is jó eséllyel megállja a helyét. Az elmúlt időszakban ehhez megfelelően remek formát mutat.
Tovább olvasomNap: 2025.01.21.
A legjobb magyar munkahelyek között a Borsodi Sörgyár
Harmadszorra is elnyerte a legjobb munkáltató címet a Borsodi Sörgyár, miközben anyavállalata, a Molson Coors európai szinten is hasonló elismerésben részesült. A bőcsi sörgyár teljesítménye több szempontból is figyelemreméltó volt az idei értékelés során.
Tovább olvasomLehoczki-Spider László napról napra erősödik a sikeres műtétje után
Bizakodásra ad okot Lehoczki-Spider László legfrissebb egészségügyi állapota – derül ki a Spider Mentőcsoport alapítójának közösségi média bejegyzéséből.
Tovább olvasomOpera az operáról 2 in 1: ősbemutatóra készül Miskolc
Izgalmas kísérletnek lehetnek tanúi a miskolci operarajongók: január 24-én egy rendhagyó operapárosítás debütál a Miskolci Nemzeti Színházban. Az 1892-es Bajazzók ezúttal szakít a hagyományokkal, és nem a megszokott Parasztbecsülettel kerül színpadra – pedig ez a párosítás már több mint 130 éve a repertoár része. Helyette egy vadonatúj magyar operával, az Atelierrel folytatódik a története, amely különleges módon reflektál az eredeti műre.
Tovább olvasomHideg éjszaka, hidegvér: halálra fagyott egy férfi Borsodban, barátja hagyta cserben
Emberölés vádjával emelt vádat a BAZ Megyei Főügyészség egy férfi ellen, aki 2023 márciusában egy végzetes konfliktus után magára hagyta barátját a hideg éjszakában.
Tovább olvasomBarcikai bizonyítás: egyenrangú ellenfél volt a szlovák élvonalbeli csapat
Az NB II második helyén telelő Kazincbarcika komoly erőpróbán van túl: szombaton a szlovák élvonal hatodik helyezettjével, az MFK Zemplin Mihalovcével játszott felkészülési mérkőzést, amely 1-1-es döntetlennel zárult.
Tovább olvasomA mesterséges intelligencia használata nem jelent majd gondot a miskolci jezsuita gimnázium tanulóinak
„Az MI-re eszközként érdemes tekinteni, amely az embereket szolgálja, és amelyet éppúgy, ahogy minden más eszközt, meg kell tanulnunk helyesen használni” – mondta el véleményét Ferenc pápa a témában. A meglátással Nyírő András történész, szociológus is egyetért, aki a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda MI-csoportjának munkatársa. Az intézmény ugyanis már a tavalyi év szeptemberétől elkezdett kidolgozni egy olyan stratégiát, amelynek keretében a mesterséges intelligencia bevonásával kívánják hatékonyabbá tenni a tanulást és a tanítást egyaránt.
Tovább olvasomCsődöt mondott Miskolcnál, beszáll Mohácsnál: Lázár szerint alkalmatlan, mégis épít a Strabag
A közelmúltban napvilágra került, hogy a mohácsi Duna-híd építésében alvállalkozóként részt vesz a Strabag, az az osztrák építőipari vállalat, amely súlyos szakmai hibák miatt került reflektorfénybe az M30-as autópálya botrányos kivitelezése kapcsán. A cég felelőtlen munkavégzése miatt 2024 elején teljesen használhatatlanná vált az autópálya Szikszó térségében, ahol a Strabag volt felelős a Miskolc és Szikszó közötti szakasz megépítéséért.
Tovább olvasomLégúti megbetegedések miatt látogatási tilalom lépett életbe a miskolci gyermekkórházban
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház Velkey László Gyermekegészségügyi Központjában (GYEK) január 20-tól látogatási tilalmat vezettek be. A megyei kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya által elrendelt intézkedés a kórház valamennyi fekvőbeteg osztályát érinti.
Tovább olvasomA vörös róka hava
Nem egy keleti jövendölésről van szó, hanem a Miskolci Állatkertről, amely idén elsőként ezt a szemet gyönyörködtető négylábút választotta a hónap állatául. Cikkünkben bemutatkozik Maja és Misa, a vadaspark két bundás lakója.
Tovább olvasom