Lázár János a miskolci aktivisták szemébe mondta ígéretét, mikorra lesz kész az M30-as – videó

Igazából akkor sem lehetünk száz százalékosan elégedettek, ha ez valóban így történik majd, mert nagyon sokára lesz még kész a lezárt M30-as, az adott szakaszt teljesen le kell bontani és újjáépíteni. A magabiztos ígéret szerint sem valószínű, hogy idén még elkészül és meg tudják nyitni az autópályát.

Tovább olvasom

A kormány már nem is ragaszkodik a zenélő úthoz, ha a helyieket tényleg zavarja a hang

Ebből a témából már több riport is született és nem kérdés, hogy akik egészen közel, vagy hallótávolságon belül laknak például a “Nélküled”-et játszó útszakaszhoz, azoknak már a szőr feláll a hátukon, nyáron pedig éjjel sem tudnak pihenni.

Tovább olvasom

Egy különleges társadalmi szervezet születése

Sally megtapasztalta, hogy milyen nehéz az anyák számára olyan munkát találni, ami összeegyeztethető a családdal is. A jó hír az, hogy Sally előnyt kovácsolt a rossz tapasztalatokból, és ezt az előnyt végül másokkal is megosztotta. A SURI Lifestyle egy társadalmi szervezet, melynek ő az alapítója. A dolgozó anya Mint ahogyan Kaszás Helga, egyedi, személyre szabott üzleti megoldások kialakítása során is szokta tapasztalni, mennyire más az anyák motivációja, úgy látta ezt Sally is, aki pontosan tudja, milyen nehéz anyaként munkát találni. A család és a munka összeegyeztetése mindig is óriási kihívás…

Tovább olvasom

Hasznos tippek szülőknek a gyerekek önálló öltözködésével kapcsolatban

Szülőként sok-sok türelemre van szükségünk, ez pedig főleg igaz akkor, amikor a csemete már kellően nagy ahhoz, hogy megtanuljon önállóan öltözködni. Ez az időszak mindkét félnek nagy kihívás, de vannak apróbb trükkök, amelyekkel megkönnyíthető a folyamat. A Momzee anyaságra felkészítő kurzusai pontosan azért jöttek létre, hogy támogassák a szülőket az ilyen bizonytalan helyzetekben. Emellett a weboldalon számos hasznos blogcikk is található, amelyek a mindennapi kihívásokra nyújtanak megoldásokat. Érdemes ellátogatni az oldalra, ha szeretnéd magabiztosabban érezni magad szülőként, és megerősítést keresel abban, hogy a legjobbat nyújtod gyermekednek. Az önálló öltözködés például…

Tovább olvasom

Rágcsálók az otthonunkban: Társainkból kegyetlen betolakodók?

A gyermekkori emlékek között sokaknak megbújik az első kis kedvenc, legyen az tengerimalac, hörcsög vagy éppen nyúl. Ezek az aranyos rágcsálók gyakran családtaggá válnak, de mi történik, ha akaratlanul kerülnek be az otthonunkba, és nem várjuk őket szívesen? Gondoljuk csak át, milyen helyzeteket szülhetnek a nem meghívott vendégek! Ha nem szeretnénk kellemetlen meglepetéseket, nézzünk körül a Metroman.hu egérriasztói között! Kiskedvenceinken túl: Az egérinvázió Egy vályogházba költözve édesanyám vidéki idillje hamar megbomlott az apró, élelmet és menedéket kereső egerektől. Bár korábban odáig voltam a rágcsálókért, ezek a falusi rokonok újraíratták velem…

Tovább olvasom

Lázár János viccet csinált a korábban megígért újraaszfaltozási programból – videó

Ahogy arról reggel mi is beszámoltunk, Lázár János Miskolcra látogatott. A délelőtt során Miskolc polgármesterével Tóth-Szántai Józseffel egyeztetett, illetve az Építési és Közlekedési Minisztérium munkatársaival közösen kihelyezett ülésen tárgyaltak a város szakembereivel, vezetőivel.

Tovább olvasom

Valós veszély: több szállodát is meglegyintett a bezárás szele Miskolctapolcán

a leégett Miskolctapolca Barlangfürdő

A Miskolctapolca Barlangfürdő tetőszerkezetének részleges leégése miatt a városrész átmenetileg a legfontosabb turisztikai vonzerejét vesztette el. Kíváncsiak voltunk arra, hogyan boldogulnak a miskolctapolcai szállásadók, így több mint tíz szálláshelyet, elsősorban hotelt és panziót kerestünk meg kérdéseinkkel. A helyzet sokkal rosszabb annál, mint amit gondoltunk.

Tovább olvasom