Szalagátvágás, tehát Csöbör Katalinnal és Kiss Jánossal is találkozhattunk az átadón. Összesen kilencen álltak oda egy-egy kis szelet szalagot vágni Miskolcon. Az új létesítmény azonban valóban igen hasznosnak és modernnek tűnik, szeptembertől a hallgatók már használatba is vehetik.
Tovább olvasomNap: 2024.05.29.
Dr. Barkai László: A miskolci választók többsége ellenzéki, a mi feladatunk, hogy érvényesítsük az akaratukat
Dr. Barkai Lászlóval, az Összefogás Miskolcért polgármesterjelöltjével készítettünk interjút, melyben olyan fontos kérdéseket érintettünk, mint az egészségügy helyzete, a miskolci utak felújítása, valamint az őt ért támadások. Kérdeztük arról is, hogy milyennek látja esélyeit kevesebb mint két héttel a kampány vége előtt.
Tovább olvasomMiskolc, Bazártömb: nem zár be, ellenben teljesen új arculatot kap
A terület zöldebb, élhetőbb és gyalogosbarátabb lesz a jövőben, teljesen átalakul a Bazártömb.
Tovább olvasomMég idén kiderülhet, ki újítja fel az Avas szállót
Újabb információk derültek ki az Avas szálló fejlesztése kapcsán, miután kedden lakossági fórumot tartottak az évtizedek óta a megmentésre váró épület jövőjével kapcsolatban.
Tovább olvasomBYD autóbuszt tesztelhetünk ingyen Miskolcon
A mai naptól várhatóan június közepéig a kínai BYD elektromos csuklós buszát teszteli az MVK Zrt. Miskolc utcáin, az eBus B18-as típusú járművet ez idő alatt az utasok ingyen vehetik igénybe.
Tovább olvasomVálasztások Miskolcon: ők a 7. kerület jelöltjei
Kevesebb, mint egy hónap van hátra a választásokig, ezért a Borsod24 cikksorozatban mutatja be az egyes önkormányzati választókerületek képviselőjelöltjeit. A 7-es számú választókerületben az évtizedek óta regnáló Fodor Zoltán az egyértelmű esélyes, de vajon lesz, aki meg tudja szorongatni?
Tovább olvasomMikve avatás a Miskolci Zsidó Hitközségnél
A vallásgyakorlás fontos részének számító zsidó rituális fürdőt (mikvét) adtak át Miskolcon a Kazinczy utcai zsinagóga udvarán. Az átadáson megjelentek a hazai zsidó élet helyi és országos képviselői. A 40 millió forintos költséggel megvalósított beruházást a kormányzat is támogatta.
Tovább olvasomA közös italozásnak rablás lett a vége
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen rablás bűntette miatt, aki közös italozás után felajánlotta a sértett férfinak, hogy hazakíséri azonban útközben földre lökte és nadrágzsebéből elvette a pénztárcáját.
Tovább olvasomDisznóhús a voksokért – hogyan leplezhetjük le a választási csalást?
Az állampolgárok joga és lehetősége a választás, ami által felhatalmaznak képviselőket, akik a választást követően döntéseket hoznak a közélet számos területén. Valakinek a megválasztása felhatalmazás is egyben. Az önkormányzati vezetők és a képviselők feladata ugyanis, hogy a közösségért dolgozzanak. Érvényesítsék a helyi polgárok érdekeiket, tegyenek a mindennapi élet működőképessége érdekében olyan döntésekkel, amelyek a közösség érdekeit szolgálják, és egyben a közösség tagjainak biztosítják az élhető élet feltételeit. Ez helyi, önkormányzati szinten éppen úgy igaz, mint az Európai Parlament képviselőinek felhatalmazása a világpolitika színterén.
Tovább olvasomMiskolci pilóta a hazai rali trónján: ki ő és hogyan került oda?
Pályafutásuk első ORB-győzelmét éppen a csapat hazai futamán, Miskolcon aratták, ezzel pedig meg is érkeztek a bajnokság élmezőnyébe. De hogyan tudták megnyerni a Diósgyőr Ralit? Azt a célt tűzte ki maga elé a Német Motorsport az idei szezont megelőzően, hogy az előző két idény negyedik helyezései után az év során sikerüljön felnőni a magyar bajnoki élmezőny szintjére, és képesek legyenek felvenni a rutinos versenytársak tempóját. Német Gábor és Németh Gergely is tudta, hogy ez mennyire nehéz feladat, hiszen az élmezőnyben található versenyzők nagy tapasztalattal rendelkező, igazán gyors pilóták – de…
Tovább olvasom