Mi lesz az egykori DAM területével? A tanulmányt nem csak az asztalfióknak szánják

Néhány éve már rebesgetik, hogy újra kellene hasznosítani a város teljesen elhanyagolt területét, ahol az egykori Diósgyőri Acélművek működött. Sajnos már nagyon régóta nem működik, a terület pedig ebek harmincadjára jutott. De most itt a lehetőség, hogy komolyabban megmozgassanak néhány követ az ügyben.

Tovább olvasom

A Velünk a Város támogatja, hogy a 14 év alattiaknak ingyenes legyen a tömegközlekedés

Támogatja Veres Pál polgármester tömegközlekedésre vonatkozó javaslatait és fejlesztéseit a Velünk a Város frakció – erről Szarka Dénes frakcióvezető-helyettes nyilatkozott a Minap.hu-nak. Korábban mi is beszámoltunk arról, hogy Veres Pál polgármester innovatív javaslatokkal állt elő a miskolci tömegközlekedés fejlesztését illetően. A polgármester első lépésben ingyenessé tenné a 14 éven aluliak számára a városi közösségi közlekedés használatát. A cél, hogy a tervezett fejlesztésekkel elérjék, hogy a szolgáltatás mindenki számára ingyenesen hozzáférhető legyen. A Velünk a Város-frakció támogatja a polgármester terveit – nyilatkozta Szarka Dénes frakcióvezető-helyettes. “Tudjuk és látjuk, milyen problémákkal küzd jelenleg a…

Tovább olvasom

Büntetné a magyar munkavállalók érdekeit sértő vállalatokat az MSZP

Komjáthi Imre az MSZP társelnöke arról számolt be, hogy az MSZP javaslatot nyújt be arra vonatkozóan, hogy büntessék azokat a multinacionális vállalatokat, amelyek nem törődnek a magyar munkavállalók jogaival. Botrányos a kormány foglalkoztatáspolitikája. A multinacionális vállalatok esetleges kivonulására hivatkozva támogatta magyar adófizetői forintokból ezeket a vállalatokat, ehhez képest a dolgozó emberek mentek el Magyarországról azért, mert a kormány a multivállalatok érdekében, a magyar dolgozók kárára hoz intézkedéseket – írja a párt közleményében. Az MSZP a Parlamenten belül és kívül is harcol a munkavállalók jogaiért. A párt ezért ismét határozati javaslatot nyújt be,…

Tovább olvasom

Így zajlott a toborzó nap a Búza téren

Nagy feltűnést keltettek szombaton a Búza tere környékén állomásozó katonai járművek. Szerencsére nem katonai fenyegetés miatt állomásoztak a belvárosban a hadsereg tagjai, hanem azért, hogy új katonákat toborozzanak. Egy önjáró löveg és egy páncélozott katonai jármű is feltűnt szombaton reggel a Búza térrel szemközti parkolóban. A gépek megjelenését sokan meglepődve tapasztalták, sok arra haladó kapta fel a fejét. Ez is volt a céljuk, a Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 4. Hadkiegészítő és Toborzó Irodája tartott toborzónapot a belvárosi helyszínen.  Csoma Gábor százados a Minap.hu-nak úgy fogalmazott, szándékuk az…

Tovább olvasom

Új hidrogénbuszt tesztel az MVK – ön is kipróbálhatja

Februárban új hidrogén meghajtású buszt tesztel az MVK. Az első próbát szombaton tartották, a 21-es busz útvonalán közlekedett a jármű. Vasárnap szintén ezen az útvonalon tesztelik az új buszt, ha szeretné ön is kipróbálhatja. Folyamatosan érkeznek a pozitív hírek az MVK-tól. Decemberben az új menetrend finomhangolásának köszönhetően jelentősen csökkent a panaszok száma, január elején pedig arról számolt be a társaság, hogy mobil applikációban vásárolt MVK bérlettel 30 napig ingyenes az e-rollerek feloldása. Ezt követően jött a nagy hír Veres Pál polgármestertől, hogy ingyenessé tehetik a 14 év alattiak utazását és…

Tovább olvasom

Igazi tavaszi idő vár ránk egész héten

Jó hírrel szolgálhatunk azoknak, akik már várták a tavasz eljövetelét. Jövő héten végig tavaszias időben lehet részünk, csak az erős szél ronthat a hőérzetünkön. Már ma is kellemes időre an kilátásunk, a csúcsértékek valamivel 10 fok felett alakulnak majd és éjszaka sem várható jelentős lehűlés, legfeljebb 6 fokig hűl a levegő hőmérséklete. A jövő héten tovább melegszik az időjárásunk és jellemzően 10-14 fok közötti maximumokra számíthatunk. A remek tavaszi időt csak jövő hét vasárnap zavarhatja meg némi csapadék. Addig végig kellemes elszórtan felhős időre számíthatunk. A szél azonban meglehetősen erős…

Tovább olvasom