Koncert a villamoson – művészeti iskolások énekeltek az utasoknak

Nem mindennapi élményben lehetett azoknak része azoknak, akik szombaton az 1-es villamossal utaztak. A diákokból álló kórus énekelt az MVK utasainak. Már az idén megújuló adventi villamos elindulása előtt szeretett volna különleges meglepetéssel kedveskedni az utasoknak az MVK Zrt. és Miskolc MJV Polgármesteri Hivatalának Közlekedésszervező Osztálya, ezért november 18-án a Miskolci Egressy Béni – Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola diákjainak koncertjével lepték meg az utasokat. Nagy Anna Zsófia a Miskolci Egressy Béni Zeneiskolából elmondta, hogy az ének tanszakos növendékekkel állították össze a műsort, népszerű pop slágerekből, ismert musicalekből. A mai alkalomra…

Tovább olvasom

Vasárnap ismét lesz Termelői Nap Miskolcon

Most vasárnap ismét a termelőké lesz a főszerep Miskolc belvárosában. Mint minden hónap harmadik vasárnapján, ma is helyi és környékbeli termelők különlegességeiből válogathatunk. A novemberi Miskolci Termelői Nap 2023. november 19-én vasárnap 9 és 13 óra között várja a vásárlókat, érdeklődőket. Azonban most van egy kis csavar is a programban, mert a megszokottól eltérően nem az Erzsébet téren, hanem a Szent István téren várják a vásárlókat, érdeklődőket. A most vasárnapi vásár fő témája az advent lesz. Így a vásár remek lehetőséget biztosít arra is, hogy adventre készülve beszerezzünk néhány finomságot, vagy…

Tovább olvasom

A Ryanair is szóba került, de egy magyar milliárdos lett a befutó – vidéki lapszemle

A Ryanair helyett Leisztinger Tamásé lett a mezőkövesdi repülőtér; még várhatunk egy darabig, hogy a ChatGPT elvegye a költők munkáját, és vele együtt a pénzét; Kecskemét polgármestere 70 méter hosszú murvás utat adott át egy omadozó iskola előtt; Pécsett 200 ezer forintos juttatást kapnak az önkormányzati dolgozók; vajdasági munkavállalokról írt a Szegeder; egy 94 éves szolnoki férfi már nem kapott vezetői engedélyt; végrehajtó szállt ki a veszprémi Ultimátum Állatvédelmi Alapítvány telephelyéhez – ezek a témák érdekelték a héten a legjobban a Budapesten túli szabad szerkesztőségeket és olvasóikat.

Tovább olvasom

Javítani akarják a kistelepülések gyógyszerellátását Borsod megyében

Egy kísérleti programmal szeretnék javítani a gyógyszertárral nem rendelkező kistelepülések gyógyszerellátását tizenkettő Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen. A kezdeményezés rendkívül aktuális, a Borsod24 is írt róla márciusban, hogy a patikák nagyon nehéz helyzetben vannak és folyamatosan csökken a működő gyógyszertárak száma.

Tovább olvasom

Miskolcon fogadta a városvezetés a Momentum politikusát, Donáth Annát

November 17-én, azaz tegnap a Momentum országjáró nagyrendezvényének keretében a miskolci Pannónia Hotel konferenciatermében beszélt az ország jövőjéről és pártja terveiről Donáth Anna EP-képviselő. A rendezvény előtt Donáth és Kele János elnökségi tag a miskolci városvezetéssel is találkozott.

Tovább olvasom