Dobjuk el a sztereotípiákat, mert igenis rengeteg jóindulatú és kedves ember mászkál Miskolcon, csak meg kell őket találni. Most kettőt rögtön sikerült is. Aranyos történet az MVK járművén a figyelmes villamosvezetőről és váratlan jótevőjéről, aki különös módon hálálta meg a jó cselekedetet.
Tovább olvasomNap: 2023.11.08.
Miskolc is pályázik a legjobb turisztikai város címre
Az egyik legolvasottabb hazai hetilap égisze alatt először hirdették meg a versenyt, ahol a turizmus szolgáltatói mérhetik össze népszerűségüket.
Tovább olvasomÚjra megnyitották Miskolc korábbi kultikus vendéglátóhelyét a Kiliánban
Ismét él a legendás Otthon Étterem. Igaz, némileg más formában.
Tovább olvasomMinden autós rémálma történt meg az M3-as autópályán
A Vásárosnamény felé vezető oldalon a belső sávban (!) robbant le egy autó a sötétben, a hátulról érkezők közül pedig többen is gyakorlatilag teljes sebességgel telibe találták. Ám a történetnek ezzel még nincs vége.
Tovább olvasomMég mindig nyomoznak a Nyíregyháza-Diósgyőr szurkolói verekedésének ügyében
Fél évvel ezelőtt Balmazújvárosban csapott össze az akkor már NB2 bajnok DVTK és a bennmaradásért küzdő Nyíregyháza csapata. A mérkőzés után verekedés tört ki a szurkolók között. Jelenlegi állás szerint pedig akár az ügy egésze változás elé nézhet.
Tovább olvasomMi lesz veled ózdi kézilabda?
Képes-e egy fideszes politikus csődbe vinni egy városi sportcsapatot? Egy olvasónk levele ezt állítja az ózdi kézilabda klubról. A Borsod24 megkérdezte az illetékeseket.
Tovább olvasomBiztonsági őrök védik a Miskolci Egyetemet
Változás állt be a Miskolci Egyetem életében. Innentől kezdve az épület és a park területét biztonsági őrök védik. Megkérdeztük, ki jogosult a belépésre, és milyen feltételekkel.
Tovább olvasomHegedűs Andrea: Miskolc változásra vágyik – interjú
Polgármesterjelöltet állított a 2024-es önkormányzati választásokra a Demokratikus Koalíció (DK) és a Lehet Más a Politika (LMP) Hegedűs Andrea személyében Miskolcon. A két párt közös listán indul a jövő évi önkormányzati választásokon. A polgármesterjelöltet bemutató médiaeseményen arról is beszéltek: nyitottak a további együttműködésre azokkal a pártokkal, szervezetekkel, amelyek értékrendjükben, céljaikban hasonlóan képzelik el Miskolc jövőjét.
Tovább olvasomElőfordulnak koronavírusos megbetegedések Miskolcon, de járványról szó sincs
Mostanra már nem annyira veszélyes az emberre a Covid, csupán a lefolyása hosszabb kicsit, mint a többi vírusos megbetegedésnek.
Tovább olvasomForgalomkorlátozás lesz a 37-es főúti mezőzombori körforgalomban és a Bodrogkeresztúr-Tokaj közötti mellékúton
Aszfaltozási munkálatok miatt forgalomkorlátozásra számíthatnak a közlekedők 2023. november 12-én, vasárnap a 37-es főút mezőzombori körforgalmú csomópontjában és térségében, november 14-én, kedden pedig a Bodrogkeresztúr-Tokaj közötti mellékúton – derül ki a Magyar Közút közleményéből.
Tovább olvasom