Kiváló 9 milliárdos autóipari beruházást bulizott ki Miskolc, már le is tették az alapkövet

A Meleghy Automotive Hungary Kft. miskolci gyárának alapkövét a déli ipari parkban helyezték le, már első körben is 50 új munkahely jön létre. A megnyitóról természetesen nem hiányozhatott az ismét előkerülő Csöbör Katalin sem.

Tovább olvasom

Hazaérkezett Líbiából a Spider mentőcsoport, Veres Pál köszöntötte a hősöket a városházán

Hazaérkeztek Líbiából a magyar kutató-mentő szervezetek tagjai, köztük a Miskolci Spider Mentőcsoport is, a közgyűlésen nyilvánosan köszönetet is mondott a városvezetés a katasztrófa után segítő Lehoczki Lászlónak és Binda Nikolettának.

Tovább olvasom

Zuhanás a semmibe – Kárpáti Iván jegyzete

A kötéltánc folytatódik, az állam próbál nem a mélybe zuhanni, már nem csak egyensúlyoz, de kapaszkodni is próbál. A szakadék felett kicsit szédül, kapkod, senki nem tudhatja a piaci szereplők közül, hogy kire próbál ráakaszkodni. Ahol pénzt lát, arrafelé dől. Senki nem tudhatja, hogy mennyivel húzzák le jövőre, ilyen körülmények között nehéz piacgazdaságot üzemeltetni. Egyáltalán kire kell figyelni? A pénzügyminiszterre? Róla azt mondta az állampárt frakcióvezetője, hogy csak a magánvéleményét mondja. Nagy Mártonra? Ő először azt mondta, hogy nem lesz további bankadó, aztán már belengette a pénzintézetek főnökeinek, hogy vagy…

Tovább olvasom