A miskolci édesanya berágott az ellenőrre, aki jogtalanul elkobozta fia bérletét

Úgy tűnik, az ellenőr eleve rosszul ismerhette a szabályt, nem is kellett volna matrica a srác diákigazolványára, márpedig erre hivatkozva vette el tőle a bérletét. A sértett édesanyja panaszt és anyagi jóvátétel követelését helyezte kilátásba. Valóban túllépte hatáskörét az ellenőr?

Tovább olvasom

Miskolc régen – Tiszai pályaudvar

Miskolc felvételét az országos vasúthálózatba az 1832/36-os országgyűlés mondta ki első ízben. 1846-ban a kérdés napirendre került a városi közgyűlésen is, ennek ellenére csak az 1850-es években lett komoly foganatja a dolognak. A Debrecen-Miskolc szárnyvonalat egy magáncég, a Tiszavidéki Vaspálya Társaság építette, az előkészületek már 1856-ban elkezdődtek. Az új szárnyvonal a a Szolnok-Debrecen vonal folytatásaként épült, így Miskolc közvetlen vasúti összeköttetésbe került a fővárossal, majd az 1870-es években kiépült a vasúti összeköttetés Hatvan irányába is, mely jelentősen lerövidítette az utat Budapest felé. Az új miskolci vasútállomást 1859. május 24-én adták…

Tovább olvasom

Két nap alatt két helyre törtek be, majd lekapcsolták őket az encsi rendőrök

Állattartó telepre és egy-egy lakóházba törtek be Halmajon és Ináncson azok a férfiak, akiket a rendőrök rövid idő alatt azonosítottak, majd elfogtak. Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az Encsi Rendőrkapitányság egy halmaji és két ináncsi férfival szemben. Az ináncsi betörők 2023. május 5-én egy helyi házból plüss játékokat, és televíziót vittek el. A kihallgatásukon kiderült, hogy egyikük egy korábban elkövetett terménylopással is meggyanúsítható. A halmaji férfi 2023. május 7-én egy lakóház melléképületéből pedig különféle szerszámgépeket tulajdonított el. Az elkövetők gyanúsítotti kihallgatásukon beismerő vallomást tettek. Ha szeretne tájékozott…

Tovább olvasom

Borsod legszebb helyei – A Lázbérci víztározó

A Lázbérci víztározó egy Y-alakú mesterséges tó, mely az Upponyi-hegységben, Dédestapolcsány és Uppony községek határában található, Miskolctól mintegy 30 kilométerre északnyugatra. A víztározó minden évszakban bámulatos panorámával ajándékozza meg az ide látogatókat. Észak-Magyarország egyik legnagyobb víztározóját a Bán patak felduzzasztásával hozták létre az 1960-as évek végén abból a célból, hogy biztosítsa a Sajó-völgyi iparvidék vízszükségletét és a környező települések ivóvízellátását. A tó 77 hektáron terül el, melynek átlagos vízmélysége 7,5 méter, a legmélyebb helyen pedig 16,5 méter. Vízmennyisége a megengedett legmagasabb vízszintnél 6,2 millió köbméter. A víztározó partján több tanösvény…

Tovább olvasom

Vascsővel és vasvillával támadtak ismerőseikre Gesztelyben

Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék azoknak a vádlottaknak az ügyében, akik a megállapított tényállás szerint 2018. december 20. napján az esti órákban ittas állapotban megjelentek a sértett gesztelyi ingatlanánál és a szemközti ház udvaráról hógolyókkal kezdték dobálni azt. A zajra a sértett és családtagjai kimentek az udvarra, majd az idő közben futva menekülő vádlottak után eredtek. A közterületi világítás fényében a sértett számára egyértelművé vált az elkövetők kiléte, ezért testvérével együtt hazaindultak. Az I. rendű vádlott azonban nem engedte távozni a sértett férfit és hozzátartozóját, felszólította a II. rendű vádlottat…

Tovább olvasom