Jó reggelt Miskolc! Csütörtöki időjárás, név- és születésnaposok, ezen a napon történt

Ilyen időre számíthatunk Csütörtökön egyre nagyobb területen növekszik meg erősen a felhőzet, de az ország északkeleti harmadán még többórás napsütésre készülhetünk. Délnyugat felől a nap második felében egyre többfelé eredhet el az eső, estig az ország délnyugati felén eshet. A keleties szél sokfelé élénk, erős lehet. Hajnalban 4-12, délután délnyugaton 14-17, máshol 18-23 fok valószínű. Ma őket ünnepeljük Névnap Ferenc, Fábió, Fábiusz, Fabríció, Fabríciusz, Fabríciusz, Filip, Fülöp, Gujdó, Izidor, Izidóra, Izor, Jakab, Jákó, Jákob, Jakus, Kalliszta, Majlát, Mályva, Mirandella, Mirandola A Ferenc név eredete és jelentése: A Ferenc nevet Assisi Szent…

Tovább olvasom

Újabb debreceni akkugyár – reagált az LMP

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden bejelentette, hogy egy 400 milliárd forintos beruházással Debrecenben építi fel első európai üzemét a világ 9. legnagyobb elektromos akkumulátorgyártója. Az LMP szerint a a kormány hazug állításokkal próbálja igazolni a beruházást. Keresztes L. Lóránt szerdai sajtótájékoztatóján sorra vette Szijjártó állításait, aki többek között azt mondta, azt mondta, hogy “szigorú környezetvédelmi elvárásoknak kel megfelelni az új gyárnak és környezetbarát beruházás vízigényének 95 százalékát tisztított szennyvízből és felszíni vízből biztosítják, ráadásul a cég a technológiai szennyvíz egy részét már a helyszínen újrahasznosítja majd”. A zöld párt szerint…

Tovább olvasom

Egyre több településen figyelhető meg megyénkben a lakosságcsere

Egyre gyakoribb jelenség Borsod-Abaúj-Zemplénben is, hogy a tehetősebbek a megyeszékhelyt elhagyva, annak agglomerációjában – Kistokajban, Mályiban, Bükkszentkereszten – vásárolnak ingatlant, amely hosszabb távon a környező települések dzsentrifikálódásához vezet. A lakhatási szegénység területi folyamatairól számol be a Habitat for Humanity 2018-as jelentése, amelyben egyebek mellett a dzsentrifikálódó népszámlálási számlálókörzeteket is összegyűjtötték. A Periféria Központ a közelmúltban készített egy új térképet arról, hogy mely településeken vannak dzsentrifikálódó számlálókörzetek. De mi is az a dzsentrifikáció? A dzsentrifikáció a nagyvárosok fejlődésével, változásával kapcsolatos szociológiai jelenség, a felértékelődött belvárosi területek lakosságának kicserélődése. Akkor is dzsentrifikációról…

Tovább olvasom