A szemetelő borsodi audis és lebuktatója? Nagy balhé a közösségi médiában

Komoly vita bontakozott ki a Facebookon egy értékes Audi tulajdonosa és egy másik közlekedő között. A hátulról őt követő ugyanis nyilvánosan szóvá tette az interneten, hogy a márkás autó jobb első üléséről valaki menet közben kihajigálta a szemetet. A poszt és a hangnem is változott a nap folyamán, de a hozzászólók a szemetelővel szemben foglaltak állást.

Tovább olvasom

Újabb átverés terjed Facebookon

Egy új átverésről számolt be nekünk olvasónk, aki kis híján be is dőlt a trükknek. A felhasználók privát üzenetben, egy ismerősüktől kaphatnak kérést arra vonatkozóan, hogy segítsenek egy ellenőrző kód megszerzésében. Olvasónk is ilyen levelet kapott, melyet először gyanakodva fogadott, ezért vissza is kérdezett, hogy ez valami vírus-e. Meglepetésére azonban a kérdésére egy teljesen normális válasz érkezett: “Nem, egyáltalán nem, én vagyok az” – írta ismerőse. Ennek hatására olvasónk készen állt arra, hogy segítsen ismerősének, azonban a beszélgetés stílusa ismét változott, így újra gyanút fogott és végül arra jutott, hogy…

Tovább olvasom

Idén is folytatódik a közterületek örökbefogadása Miskolcon

A program egyre több városlakó fantáziáját mozgatja meg, akik szeretnének tenni a saját környezetükért, és nem áll távol tőlük egy kis egészséges mozgás, kertészkedés vagy akár a ház előtti pad lefestése sem. gy gondolja ezt a Hegyalja út 17. szám alatt lévő társasház közössége is, akik már tavaly is „örökbe fogadták” az egyik részt az épület körül, ahol aktív zöldterület-gondozási munkákat végeztek. Ez annyira bejött nekik, hogy idén ismét regisztrálnak az évente megújuló programra, és az örökbefogadás keretei között folytatni szándékoznak a lakókörnyezetük szépítését, rendben tartását. A társasházi közösség egyik…

Tovább olvasom

Megható videóval emlékeznek Vágó Istvánra

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke egy Facebook-videót osztott meg a népszerű televíziós műsorvezető életútjáról.  Szombaton reggel érkezett a hír: meghalt Vágó István. A népszerű televíziós műsorvezető, szerkesztő, a hazai televíziós kvízek legsikeresebb alakja, a Szkeptikus Társaság alapító tagja, a Demokratikus Koalíció tagja 74 éves volt. A magyar közvéleményt megrázta a váratlan halálhír. Sokan a közösségi médiában búcsúztak Vágó Istvántól. Gyurcsány Ferenc a minap már egy hosszú posztban búcsúzott, vasárnap pedig egy videót osztott meg a közösségi oldalán, amely Vágó István munkásságának ikonikus pillanatait foglalja össze. A felvétel érdekessége, hogy a televíziós időszakának…

Tovább olvasom

Tribünre fel! Éljen és virágozzék a megbonthatatlan! – Gellérfy László írása

„ Itt van Május elseje, énekszó és tánc köszöntse…! ” – vajon honnan, milyen mélységekből tör elő évről évre e napon ez a dallam? „Zengjen a dalunk pajtás…” – harsogtuk már hetekkel korábban kedvenc tavaszi ünnepünk előtt az iskolai énekórákon Kadosa Pál – egyébként kiváló Bartók tanítvány – lendületes dallamát. Talán az egyetlen ünnep, amelyet nem mert elvenni a rendszerváltás utáni „ünnep-cserélő” buzgalom. Hol vagyunk már ettől a sok évvel ezelőtt leírt mondattól! Dehogynem!!!! Ezt is elvette, lett helyette NER. Sokak örömére, akiknek az emlékező tehetsége olyannyira hiányos és szelektív, mint…

Tovább olvasom

Elhunyt Mezőkövesd egykori alpolgármestere

Elhunyt Kaló Gyula, korábbi mezőkövesdi önkormányzati képviselő, volt alpolgármester – adta hírül az MSZP mezőkövesdi szervezete. 1946. október 28-án született, a mezőkövesdi I. László Gimnáziumban érettségizett, majd az egri főiskolán és a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen szerzett tanár szakos diplomát. Tanított Egerben, majd 1989-2007 között a mezőkövesdi Széchenyi István Szakmunkásképzőben. Tagja volt a mezőkövesdi MSZP-nek, az alapszervezetnek elnöke is volt 1998-2006. között. Három cikluson keresztül volt tagja a mezőkövesdi önkormányzat képviselő-testületének, 1998-ban és 2002-ben egyéniben, 2006-ban listáról került be a testületbe, első ciklusában alpolgármester is volt.

Tovább olvasom

Tokió, New York, Milánó, Miskolc – exkluzív interjú Jakab Viktória fotómodellel

Jakab Viktória neve nem ismeretlen a modellvilágban, rengeteg neves tervezővel dolgozott már együtt és számtalan magazinban láthattuk nem csak itthon, de külföldön is. A fotó-és kifutómodell többek között miskolci kötődéseiről, a modellszakma előnyeiről és árnyoldaláról, és jövőbeli terveiről beszélt lapunknak. – Kérlek, mesélj arról, honnan indultál, és hogy találtál rá a modellkedésre! – Eredetileg miskolci vagyok, de már kb tíz éve Budapesten élek. A családom – a szüleim és az egyik féltestvérem – jelenleg is a borsodi megyeszékhelyen lakik. Édesanyám a Miskolci Nemzeti Színházban dolgozik, ezért gyerekként, sőt már a…

Tovább olvasom