Embercsempészettel vádolnak Miskolcon egy török állampolgárt

A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte egy embercsempészés bűntettével gyanúsított török férfi letartóztatását. A rendelkezésre álló adatok szerint megalapozott gyanú merült fel arra vonatkozóan, hogy a gyanúsított 2023. március 20-án egy lengyel felségjelgézű gépkocsival öt, hazánkban illegálisan tartózkodó török állampolgárságú személyt szállított az M30-as autópályán, amikor az említett gépjárművel szemben rendőri intézkedésre került sor. A sofőr az ellenőrzés alól ki akarta vonni magát, ezért az autóval megállt, abból kiszállt és elmenekült, azonban a rendőrök később elfogták őt. A fenti cselekmény – bizonyítottság esetén – embercsempészés bűntettének megállapítására alkalmas, a kiszabható…

Tovább olvasom

Gyereket rabolt ki a körömi férfi

Ítéletet hozott a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki a megállapított tényállás szerint gyermekkorú társával 2021 novemberében rabolt ki egy gyermeket Köröm külterületén. A sértett szaladva menekült, amikor a gyermekkorú személy utolérte és hátulról kigáncsolta. Miután így a sértett a földre került, a vádlott tovább fenyegette őt, fültájékon fejbe rúgta és egy fakarót szorított a kézfejére, hogy ne tudjon felállni. Ezt követően a 30.000 forint értékű telefonját is megszerezte. A bíróság a vádlottat rablás bűntette miatt 4 év 6 hónap szabadságvesztésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte. Enyhítő…

Tovább olvasom

Tapétavágó késsel vágta meg haragosa nyakát a nagycsécsi férfi

A Tiszaújvárosi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött annak a férfinak az ügyében, aki egy tapétavágó késsel a sértett nyakán vágásos sérülést ejtett. A megállapított tényállás szerint a vádlott 2022 áprilisában testvérével egy felújítás alatt álló nagycsécsi ingatlanban tartózkodott, majd hozzájuk a sértett is csatlakozott, aki korábban már végzett a házon renoválási munkálatot. A sértett és a terhelt testvére között vita alakult ki, melynek hevében a sértett a nála lévő tapétavágó késsel hadonászott. A vádlott – a sértett férfi vélt támadása elhárítása érdekében – a konfliktusba keveredőkhöz rohant és a sértettet tarkón…

Tovább olvasom