Orvhalászok akadtak horogra az Arnót melletti Berki tónál

A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát. Orvhalászat vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 50 éves kurityáni, és egy 47 éves szuhakállói férfival szemben. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába tavaly szeptember 29-én 22 óra után érkezett bejelentés, miszerint az Arnót külterületén található Berki tónál illegális halászatot folytatnak. A halászati őr ellenőrzést végzett a területen, amikor a helyszínről az elkövetők elmenekültek, és többek között egy a vízbe kifeszített tükörhálót, egy csónakot, illetve egy mobiltelefont hagytak hátra. A rendőrök sikeres adatgyűjtésének köszönhetően a férfiakat a nyomozók…

Tovább olvasom

Korlátozná a kormány a vízipipák használatát és értékesítését

A kormány a dohányzásra kijelölt helyekre korlátozná a vízipipázást, valamint tiltaná a vízipipák forgalmazását a 18 éven aluliak számára – derül ki a napokban társadalmi egyeztetésre közzétett, 45 oldalas egészségügyi törvényjavaslatból, mely az egészségügyi, egészségbiztosítási és gyógyszerészeti tárgyú törvényekre vonatkozik. A nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól, valamint a fogyasztóvédelemről szóló törvény ide vonatkozó része jelenleg csak a dohánytermékekre, az e-cigarettákra, illetve a dohányzást imitáló elektronikus eszközökre vonatkozik, azonban a kormány az ezekben a törvényekben rögzített korlátozásokat a vízipipákra is kiterjesztené. Korábban úgy gondolták, hogy a vízipipázás kevésbé ártalmas…

Tovább olvasom

Az NVB elutasította az LMP országos népszavazási kérdését az akkumulátorgyárak ügyében

Elutasította kedd délutáni ülésén a Nemzeti Választási Bizottság az LMP akkumulátorgyárakkal kapcsolatos országos népszavazási kezdeményezését. A Fidesz fél attól, hogy a magyar emberek népszavazáson mondhassák el, akarják-e, hogy Magyarország akkumulátorgyarmat legyen, hangsúlyozta Ungár Péter a Nemzeti Választási Bizottság keddi döntése után. Az LMP társelnöke szerint azért utasította el a Nemzeti Választási Bizottság nevetséges indokkal népszavazási kérdésüket, mert a kormánypártok pontosan tudják, ebben a kérdésben nincs többségük. Nekünk, Zöldeknek most az a feladatunk, hogy megmutassuk: nem lehet a magyar emberek akarata ellenében kormányozni, ezért megtámadjuk az NVB döntését és jogi eszközökkel…

Tovább olvasom

Ha más mondja, hogy irigyli tőlünk a városunkat, én elhiszem neki! – Szunyogh László írása

Miskolcnak kell lennie Magyarország legélhetőbb városának! – mindig ezt mondom, és nem csak azért, mert jól hangzik, jó szlogen, nem csak „hivatalból”, hanem komolyan is gondolom. Mindig hozzáteszem: azért gondolom így, mert nekünk van hegyünk, vizünk, jó levegőnk, és legészakabbra vagyunk az összes nagyvárosunk közül, szóval egy távoli jövőben talán már Pécsett megsülnek majd, Debrecenben elfogy az ivóvíz… mikor mi még mindig a fák árnyékában ülve szürcsöljük a friss forrásvizet. Azért hangoztatom ezt sokat, mert sajnos azt tapasztalom, hogy bár a miskolciak mind nagyon szeretik Miskolcot, de azért rettenetesen szeretünk…

Tovább olvasom