Rásegítő járatokat indít az MVK a DVTK meccs után

Rásegítő járatokat indít az MVK vasárnap a DVTK – Szentlőrinc mérkőzést követően. Március 19-én, vasárnap 15:00 órától megrendezésre kerülő Diósgyőri VTK – Szentlőrinc SE labdarúgó-mérkőzést követően, a szurkolói létszámtól függően igény szerint az MVK Zrt. rásegítő járatot indít az 1-es villamos vonalán, segítve ezzel a szurkolók könnyebb hazajutását – tudatta utazóközönségével közleményben a városi közlekedési cég. Forrás: Minap.hu

Tovább olvasom

Egy nap alatt nyolc helyen égett a növényzet Borsodban

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében pénteken nyolc helyszínen volt szükség tűzoltói beavatkozásra a lángoló növényzet miatt. A tűzzel érintett legkisebb terület kétszáz négyzetméteres volt, azonban Alsószuha és Zádorfalva külterületén körülbelül húsz-húsz hektár vált a lángok martalékává.  Az utóbbi helyen, az aggteleki és a kazincbarcikai hivatásos oltották el a tüzet kéziszerszámokkal és vízzel. Az események során nem történt sérülés – közölte a katasztrófavédelemszombaton. A mai nap során mi is beszámoltunk róla, hogy a várható száraz, szeles időjárás, és a gyakori tűzesetek miatt, megyénkben tűzgyújtási tilalmat rendeltek el. Forrás: Boon.hu

Tovább olvasom

Napos, tavaszias időnk lesz a hétvégén

Gyenge melegfronti hatás terhelheti szervezetünket a napokban, mely különösen megviselheti az időseket és a krónikus betegeket, de az egészséges szervezetre is hatással lehet. Az arra érzékenyeknél fejfájás, alvászavar, fáradékonyság jelentkezhet, továbbá fizikai és szellemi teljesítő képességünk is romolhat. A hétvégén csapadék nem várható, legfeljebb fátyolfelhők zavarhatják meg a napsütést. Napközben 10-14 fok között alakul a hőmérséklet, éjszaka azonban még előfordulhatnak enyhe fagyok. A következő hét elején folytatódik a fokozatos felmelegedés és a hét közepére a hőmérséklet már a 20 fokot is megközelítheti. Ezzel egyidejűleg megszűnnek az éjjeli fagyok is. Forrás:…

Tovább olvasom

Az Egyesült Államok felszólította a kormányt, hogy késlekedés nélkül hagyja jóvá a NATO bővítését

Az Egyesült Államok sürgeti Magyarországot, hogy „késlekedés nélkül” ratifikálja Finnország és Svédország NATO-csatlakozását, írja az MTI a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadójának pénteki közleményére hivatkozva. Jake Sullivan közleménye szerint az Egyesült Államok üdvözli, hogy Recep Tayyip Erdogan török elnök az ankarai törvényhozás elé terjeszti a finn csatlakozási jegyzőkönyvet, és egyúttal „bátorítja” Ankarát, hogy Svédország esetében is tegyen így. A közlemény szerint Svédország és Finnország egyaránt erős partner, osztja a NATO értékeit, erősíteni fogja a katonai szövetséget, valamint hozzájárul Európa biztonságához. Az Egyesült Államok meggyőződése, hogy mindkét országnak mielőbb a NATO tagjává…

Tovább olvasom

Szívritmuszavart okozhat, lisztet hívott vissza a Nébih

Tropánalkaloid-szennyezettség miatt a Nébih visszahívja a Bauck Hog bio teff teljes kiőrlésű, 400 grammos kiszerelésű lisztjét.  Tropánalkaloid-szennyezettség miatt visszahívják a Bauck Hof bio teff teljes kiőrlésű, 400 grammos kiszerelésű lisztet – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a honlapján pénteken. Hozzátették, hogy a visszahívás a 2024. 01. 09-i minőségmegőrzési idejű Bauck Hof bio teff liszt, teljes kiőrlésű 400 g elnevezésű termékre vonatkozik. A NÉBIH FELHÍVJA A VÁSÁRLÓK FIGYELMÉT, HOGY A TERMÉKET NE HASZNÁLJÁK FEL. A Nébih oldalán olvasható tájékoztatás szerint a tropán alkaloidok, például: nadragulya, beléndek, csattanó maszlag, illetve kokacserje családokba tartozó növények toxikus…

Tovább olvasom

Március végén zárul a mobilcsere program, ne maradjon le a 40 ezer forintos támogatásról!

A Magyar Telekom után a Vodafone is közzétette az általuk üzemeltetett 3G hálózat lekapcsolási tervét, melyből tudható, hogy 2023. április 10-ig mindenhol lekapcsolják ezt a frekvenciát. Ezzel már két mobilszolgáltató megszüntette a 3G-s hálózati szolgáltatását az ország területén – de várhatóan év végig ezt teszi a Yettel is – korábbi nyilatkozatai alapján. Ahhoz tehát, hogy továbbra is korlátlanul élvezhessük a mobilinternet nyújtotta előnyöket, például használhassuk a csevegőalkalmazásokat, levelező applikációkat, vagy a navigációt, fejlett, 4G- és 5G-képes mobiltelefonokra kell váltanunk. Ezzel párhuzamosan, a tavalyi év közepén bejelentett hosszabbítást követően 2023. március…

Tovább olvasom

Hatalmas barna medve telepedhetett le a Bükkben

A Bükkben telepedett le egy jókora barna medve, melyről több kamerafeltételt is készített a Bükki Emlőstani Kutatócsoport Egyesület. Elmondásuk alapján, mivel nem tudnak szaporulatról, így a kirándulóknak nem kell tartaniuk az állattól. Hazánkban egyre több medve észlelhető, akik nagy része Szlovákiából érkezik a térségbe, ugyanis gazdagabb élelemforrást vagy párt keresnek. Legutóbb Boldva határában a Sajó folyó mellett látták a vadállatot, melyet állítólag egy buszból vélt valaki felfedezni, erről korábban mi is beszámoltunk, ezt a cikkünket ide kattintva olvashatja. Cserkész Tamás, a Bükki Emlőstani Kutatócsoport Egyesület elnöke megosztotta, hogy a Bükkben…

Tovább olvasom