Újabb tűzesetek: Miskolc határában és Tállyán is lakhatatlanná vált egy épület

A lakók szerencsére mindkét esetben időben elhagyták a szóban forgó ingatlant. Két tűzesetről is beszámolt csütörtök délelőtt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Katasztrófavédelem honlapja. Egyfelől kigyulladt egy életvitelszerűen lakott hétvégi ház Miskolc külterületén, a Pünkösdhegyen. A vármegyeszékhely hivatásos tűzoltói két gépjárműfecskendővel és egy vízszállítóval vonultak az ingatlanhoz, majd két gyorsbeavatkozó sugárral eloltották a tüzet, amely a hatvan négyzetméteres épület egészét érintette. Az egységek kiérkezése előtt a lakók el tudták hagyni a házat. A tűz miatt az ingatlan lakhatatlanná vált. A másik esetben még tegnap éjszaka keletkezett tűz egy családi házhoz épített kazánházban…

Tovább olvasom

Szarral bekent falra és poloskákra panaszkodott a magánzárkába zárt Schadl György

Ügyvédje panaszt tett az emberi méltóságot sértő és jogállamban megengedhetetlen körülmények miatt. „A fal emberi fekáliával (szarral) van bekenve, hemzsegnek a poloskák” – írta Schadl György ügyvédje, miután a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar korrupcióval vádolt elnökét 2022 februárjában magánzárkába helyezték át. Schadl fogvatartási körülményei miatt Kardos Éva védő panaszt nyújtott be, szerinte azok „mélyen sértik az emberi méltóságot, és semmiben sem felelnek meg a jogszabályoknak, illetve az európai uniós előírásoknak”, írja a Telex. „Védencem a letartóztatása ideje alatt mindvégig példás magatartást tanúsított, a hatóságokkal mindenben együttműködött, magatartása ellen soha semmilyen kifogás…

Tovább olvasom

Könnyen megvan a baj ebben a miskolci kereszteződésben

Panaszkodnak az autósok Miskolcon: a villamosmegálló miatt beláthatatlan a kereszteződés. Tegnap délután 16 óra körül két autó ütközött a Kandó-Kiss Tábornok csomópontban. Információink szerint személyi sérülés is történt. Az egyik szemtanú így ír az esetről: “Sokan nem tudják, de a Bükk felől a védett úton érkezőknek 30 km/h az engedélyezett maximális sebesség, illetve a rálátási viszonyok és a rosszul “megcsinált” miskolci közlekedés miatt sajnálatosan megnőtt autóforgalom. Tudtad-e, hogy 30 km/h sebességgel haladva a fékút nincs 5 méter, azaz egy autó hossza? Csak remélni tudjuk, hogy a zebrán nem volt iskolából hazatérő…

Tovább olvasom

Új pályázati lehetőség miskolci civil szervezeteknek

A fejlett civil társadalom, az erős és független civil szervezetek, elősegítik az állampolgári részvételt és széleskörű képviseletet biztosítanak az embereknek Az Emberség Erejével Alapítvány új programot indít, az Erősödő Civil Közösségek kapacitásfejlesztő program keretében. Az Inkubátor elnevezésű pályázatot Miskolcon a Dialóg Egyesület hirdette meg, ahova vidéki, kevesebb erőforrással rendelkező civil közösségek nyújthatnak be pályázati ötletet március 24-ig. Az elmúlt évtizedben Magyarországon rendszerszinten épült le a demokrácia, ami a jogalkotásban, a civil szervezetek autonóm működésében és az állampolgári szerepvállalásban is megmutatkozik. A civil szervezetek komoly kihívásokkal szembesülnek működésük és fenntarthatóságuk terén.…

Tovább olvasom

A légköri aeroszolok okozhatják a szélsőséges időjárási eseményeket

A természetes és emberi eredetű légszennyező anyagok, aeroszolok (korom, kén-dioxid, sivatagi por stb.) légköri hűtő hatását nem szabad alábecsülni a kibocsátáscsökkentési tervekben.  Az emberi tevékenység hatására az ipari forradalom óta nemcsak az üvegházgáz koncentráció, hanem a felhőképződésben fontos szerepet játszó aeroszolok száma is megnövekedett. Míg az előbbi folyamat csapdába ejti a világűr felé tartó hőt, ezzel megemelve a hőmérsékletet, addig az utóbbi akadályt képez a beérkező napsugárzás útjában. Az aeroszolok összességében hűtik a légkört, nélkülük 30–50%-kal erősebb lenne a felmelegedés. Azonban jelenlétük a légkörben, és ezáltal hűtőhatásuk, nagyon rövid időtartamú.…

Tovább olvasom

Kiderült, mi okozta a miskolci hangrobbanást

Kiderült, mi okozta azt a hatalmas, robbanásszerű hangot, amit nagyon sokat hallhattak hétfőn kora délután Miskolcon és környékén. Többen az Borsod24 szerkesztőségének is írtak, volt aki arról számolt be, hogy a házában még az ablaktáblák is megremegtek. Nyékládházán, Szerencsen, Harsányban, Boldván, Felsőzsolcán és Füzérkajatán is sokan hallották a puffanást. Most egy Facebook-felhasználó lerántotta a leplet, információi szerint egy katonai hadgyakorlat zajlik a magasban, ennek a hangjait lehet esetleg időnként hallani. “Aggodalomra semmi ok, a csatolt fotón is látható hogy felettünk az utasszállító gépek is kerülnek, mert a katonai gépek abban a magasságban…

Tovább olvasom

Szigorítás a TikTokon, napi időlimit lép életbe

Ha valaki még nincs 18 éves, egy nap maximum egy órán át használhatja az alkalmazást, különben kíméletlenül letilt. A következő hetekben lép életbe a TikTok új napi limitje, mely 60 percben határozza meg a képernyőidőt a 18 éven aluliak számára. Ha valaki túllépi a limitet, egy kódot kell beütnie, hogy tovább használhassa aznap az applikációt. A vállalat azután döntött a limit bevezetéséről, hogy tavaly létrehozott egy súgót, amely a képernyőidő kontrollálására biztatta a fiatalokat. A TikTok szerint a lépéssel tudatosabbá váltak a felhasználói, és a mostani reformjától is ugyanezt várja.…

Tovább olvasom

Lendvai Miklós a halála előtti éjjel dönthette el, hogy nincs tovább

Igazak voltak a híresztelések, valóban öngyilkosságot követett el az egykori válogatott futballista. Édesapja beszélt az utolsó időszak történéseiről és biztos abban, a legvégén döntötte el fia, hogy véget vet életének. Lendvai Miklós nélkül szállítottak bútort a szülei házához a volt válogatott labdarúgó munkatársai, ugyanis a kollégáinak már nem vette fel a telefont, az autója viszont otthon volt. Munkatársai nem sokkal később visszatértek a lakásához, hogy kiderítsék, mi történhetett vele. Kicsivel később Lendvai szülei is csatlakoztak, édesapja azt mondja, azért, mert érezte, hogy menniük kell. A 47 éves férfi holttestét végül nem a…

Tovább olvasom

A turbó körforgalom járdája ilyen félkész marad most már?

Ahogy arra felhívták a figyelmünket, maradt némi befejezetlen munka a járdáknál. Látványra sem utolsó, de komoly balesetveszélyt is rejt magában. A közösségi médián keresztül érkezett a reklamáció, amivel csak egyetérteni tudunk.“A turbó körforgalom megnyitása után maradt egy “kis” befejezetlen munka a Vörösmarty utcán. A jobb oldalon az látszik, hogyan lehet átjutni az egyik járdáról a másikra. A kocka kővel kirakott járda ” kicsit”? alacsonyabban és messzebb helyezkedik el a másikhoz viszonyítva. Ebben az évtizedben van remény a befejezésre“ Egy plusz vélemény:“A játszótérnél is felszedték a járdát azt se csinálták meg.…

Tovább olvasom