Döbbenetes: kutyát fogott el és evett meg a harcsa

Évtizedek kereste erre a bizonyítékot a horgász, aki megtalálta a hal tetemét, akinek majdnem szó szerint megakadt a torkán a falat. Mintegy 50 éve várt bizonyítékra Pfeifer Rikárd, a Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség (RDHSZ) halőrzési és horgászturisztikai ágazatvezetője abban a kérdésben, miszerint a harcsák képesek kutyát enni. A férfi közösségi oldalán nemrég arról számolt be, hogy január 29-én délután egy kiskunlacházi asszony kereste fel, aki egy leeresztett RSD miatt a stége alatt egy hatalmas, elpusztult állatot talált – írja az Index. Az állat szájából ugyanakkor egy csontváz lógott ki, ami…

Tovább olvasom

Mégis mentesülhetnek a megspórolt földgázért fizetendő kötbér alól az önkormányzati cégek

Az önkormányzati szövetségek javaslatára a jövőben az önkormányzatok cégeinek is csak a korábban lekötött földgázmennyiség 60 százalékát kell kötelezően átvenniük – közölte csütörtökön az Energiaügyi Minisztérium a HVG cikke szerint. A javaslat alapján úgy változtatnak a jogszabályon, hogy az a szerződött gázmennyiséghez képest már akár 40 százalékos alulvételezés is megenged a helyi cégek számára. Kizárólag azt kell tíz napon belül, írásban jelezniük a kereskedőnek, ha ragaszkodnak a szerződésben rögzített minimális mennyiség érvényesítéséhez. Minden egyéb esetben a földgázkereskedő a jogszabály erejénél fogva, külön igénylés nélkül alkalmazza a rendeletben megszabott 60 százalékot.…

Tovább olvasom

Bűnösnek találták Pető Attilát, akit gyerekkorában molesztált egy pap

Zaklatás miatt szerdán bűnösnek találták Pető Attilát, akit egykori ministránsként, tizenhárom éves korában molesztált egy pap – írja a 24.hu.  Petőt az esztergomi érsekség két vezetője, az ügyben eljáró Süllei László és az azóta elhunyt Snell György segédpüspök jelentette fel, mert többször felkereste őket, hogy tájékoztassák az ügyéről. Miután a molesztáló papot kizárta az egyház, Pető nem kapott információt arról, hol tart az eljárás, és az ügyiratokba sem tekinthetett be. Ezért összesen hat darab üzenetet küldött az egyházi vezetők hivatali és magánszámára, és „túl sok” hívást indított. Az ügyészség akkor próbára bocsátást javasolt, ami jogilag nem számít…

Tovább olvasom

Most már megtudhattuk, miért vetette a vonat elé magát a gyönyörű fiatal lány

Egészen korai gyermekéveire kell visszatekintenünk. Olyan trauma érte, amit még felnőttként sem volt képes feldolgozni. Depressziója pedig végül öngyilkosságba kergette, hiába talált rá a szerelem is. Intézetben nevelkedett az a fiatal lány, aki pénteken lépett a vonat elé Nagykőrösön. A 25 éves lány tette előtt egy Facebook posztban búcsúzott el ismerőseitől, azt írta, olyan súlyos lelki traumája van, amelyet már nem tud kezelni. Vőlegénye szerint testvérei hasonló lelki problémákkal küzdenek, mint amellyel Barbinak meg kellett birkóznia.  Vonat elé ugrott Amint arról a Borsod24 is beszámolt, pénteken, önszántából lépett a vonat elé…

Tovább olvasom

Nem lesz könnyű: négy hónapig tartó útzár kezdődik Miskolcon

A lezárások jövő hétfőn kezdődnek, a munkálatok pedig a tervek szerint négy hónapon át tartanak. Rengeteg türelemre lesz szükség, leginkább a járművezetőktől, a Dayka-átkötéssel kapcsolatos átépítések miatt. Négy hónapra lezárják az átmenő forgalom elől a Dayka-átkötéshez kapcsolódó beruházás bontási és építési munkálatai miatt a Meggyesalja utca – Reményi Ede utca – Rácz György utca közötti útszakaszt. Ez alatt az időszak alatt a területre a mentőkön, a tűzoltókon, illetve a szemétszállítást végző járműveken kívül kizárólag az ott lakók hajthatnak majd be a közútkezelő által kiadott hozzájárulásban foglaltaknak megfelelően. A lezárás február…

Tovább olvasom

DVTK: Európai szinten is a legjelentősebb klubok közé tartozunk – videó

Sántha Gergely merész kijelentésével azt kívánta megmutatni, milyen pénzügyi és egyéb lehetőségekkel bír a Diósgyőr, amely már régen nem csak egy “egyszerű” futballklub. A Nemzeti Sport munkatársa beszélgetett a DVTK elnökével, aki elemezte a jelenlegi helyzetet és az elmúlt éveket. – Hol tart az 1910 februárjában alapított egyesület 2023 januárjában?– Szerintem ott, hogy kijelenthető: a DVTK már több mint egyszerű futballklub! Örömmel tapasztalom, hogy ezt a gondolkodásmódot egyre többen veszik át a klubban, illetve a környezetében. Tudni érdemes, hogy azok az egységeink, amelyek Magyarországon működnek, kétezerötszáznál is több sportolót fognak…

Tovább olvasom

A liftben fosztották ki az idős hölgyet Miskolcon – videó

Egy bevásárlóközpont liftjében emelte el az áldozat táskájára helyezett szatyrot, amiben sok értékes dolgot lelt. A műveletet azonban felvette az ipari kamera, így a rendőröknek nem volt nehéz dolguk. Kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 53 éves helyi férfival szemben. A gyanúsított 2023. január 31-én 11 óra 45 perckor egy miskolci bevásárlóközpont liftjében egy 79 éves nő táskájára helyezett szatyrot elvett. A férfi két mobiltelefont és közel 50 ezer forintos zsákmányával menekült el a helyszínről – írja a rendőrség honlapja. A bejelentést követően a…

Tovább olvasom