Borsodi szálloda nyerte az Év Hotele közönségszavazást

A 28 vidéki szálláshely versengéséből Sárospatak jött ki győztesen, megelőzve egy visegrádi és egy szarvasi hotelt. Véget ért a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége szakmai támogatásával és az Interakció Produkció által szervezett televíziós közönségszavazás 5. évada. AZ ÉV HOTELE 2022 egy északkelet-magyarországi szálloda lett – közölte a turizmus.com hírportál. AZ ÉV HOTELE 5. évada 2022 augusztusában indult el, amiben 28 szálláshely szállt harcba, hogy elhódítsák a rangos díjat. Az 5 kiemelt turisztikai régió első két helyezettei jutottak be a januári döntőbe, ahol a nézők két héten keresztül szavazhattak kedvenceikre. A…

Tovább olvasom

Ennyire meglepte a kormányt, hogy még vannak, akik szembe mernek szállni a hatalommal környezetük védelmében?

Egyértelművé vált, hogy a Fidesznek az üzlet és a pénz a fontos, ennek oltárán pedig készek feláldozni a magyar polgárok egészségét és élhető környezetét is, csak hogy a veszélyességi szempontból leszerepelt akkumulátorgyárakat mindenáron letelepíthesse Magyarországon. Most viszont ellenállásba ütköztek Orbánék. A Fidesz az utóbbi tizenkét évben teljesen elszokott attól, hogy ellent mernek mondani a kormány akaratának az emberek. De úgy tűnik, ez az akkumulátorgyár-telepítgetés egyelőre túl rágós falat még nekik is, a lakosság ugyanis az érintett helyeken látványosan összefogott. Netadó 2.0 lehet belőle, vagy erőből keresztülviszik akaratukat a kétharmaddal, mint…

Tovább olvasom

Megrontotta mindhárom kiskorú nevelt lányát a kelet-magyarországi férfi

Pornót is próbált mutogatni nekik a telefonjukon, majd jó két éven át szexuálisan zaklatta a nyolc-tízéves kislányokat. Igyekezett rávenni őket, hogy titokban tartsák a történteket, de végül csak kibukott. Egy dél-hevesi faluban családon belül, hosszabb időn át követett el súlyos bűncselekményeket egy mostohaapa: szexuálisan zaklatta nevelt lányait, majd titkolózást kért tőlük. Az ügyben most történt vádemelés, írja a helyi főügyészség közleménye. A férfi 20 évesen, 2018-ban került kapcsolatba azzal az egyedülálló nővel, akinek akkorra már három lánya volt, köztük egy ikerpár. A férfi és a nő össze is költöztek, ekkor…

Tovább olvasom

Húsz éve történt a Columbia űrsikló katasztrófája, pedig könnyen elkerülhető lett volna – videó

2003. február elseje sokunk, de leginkább rengeteg amerikai életébe vésődött be fekete dátumként. (Iv.) A Challenger 1986-os tragédiája után ismét kiderült, hogy az űrsiklók használata közben bármikor történhet teljesen váratlan tragédia. Pedig a Columbia legénységének elvesztése könnyen elkerülhető lett volna. A Columbia katasztrófája az STS–107 kódjelű küldetés végén következett be, nagyjából negyedórával a tervezett landolás előtt. A legénység 16 napot töltött az űrben, teljesítették a missziót, és február elsején reggel a hazatérésre készülődtek. A leszállás a floridai Kennedy Űrközpontban rutinfeladatnak tűnt, hiszen ez volt az űrrepülőgép 28. útja. A Columbia – ami…

Tovább olvasom

Napló-bejegyzés – Pintér Béla írása

Ma, 2043. január 31-én eszembe jutott egy napra pontosan húsz éve történt gálaest Budapesten, még az emigráció előtti évekből. Ötvenkét éves voltam, és akkoriban havonta nyolcezer ember járt a darabjaimra minden hónapban. Az Orbán-rendszer túl volt a negyedik kétharmadán, úgyhogy a legnaivabbak sem tápláltak már reményeket arról, hogy a rezsim valaha is leváltható lesz. De akkor még járhattak szabad színházakba a budapestiek, hogy ott a propagandamentes művészet megríkassa, megnevettesse őket, hogy sírhassanak a helyzet kilátástalanságán, vagy éppen kiröhöghessék a hatalom arrogáns zsarnokait. Ebben a látszólagos, és már akkor is korlátozott…

Tovább olvasom

Mennyibe kerül az Avasi pincesoron egy ingatlan és érdemes-e megvenni?

A történelmi jelentőségű Avasi pincesor Miskolc egyik ékszerdoboza, az elmúlt évtizedekben azonban kissé megkopott a fénye. Az utóbbi néhány évben a városvezetés sokat tett annak érdekében, hogy újra régi pompájában tündököljön. Utánajártunk annak, hogy milyen ütemben halad ma az avasi borházak felújítása, hogy hogyan alakultak az ingatlanárak, valamint hogy milyen fejlesztések zajlanak jelenleg. A miskolci szőlőművelés több száz éves múltra tekint vissza; jelenlegi tudomásunk szerint az avasi szőlőkről egy 14. századi oklevél számol be először. Az 1700-as évek elején – egy korabeli lajstrom szerint – 797 pince volt az Avason,…

Tovább olvasom

Vallottak a politikusok pénzügyeikről, ez áll a 2023-as vagyonnyilatkozatokban

Kedd éjfélkor a parlament honlapján egyszerre jelent meg több mint 200 vagyonbevallás. Minden országgyűlési képviselő határidőre leadta a nyilatkozatát, ebben a cikkben a Fideszes politikusok vagyoni helyzetét gyűjtjük össze. Orbán Viktor miniszterelnöknek, a Fidesz elnökének a vagyoni helyzetében nem következett be számottevő eltérés egy év alatt, leszámítva, hogy új elemként tüntetett fel egy hitelintézeti számlakövetelést mintegy 14 millió forintot, a feleségével közös számláján. Továbbra is egy budapesti és egy felcsúti ingatlan kapcsán bír tulajdonrésszel. A Fidesz elnökeként végzett munkájáért változatlanul nem vesz fel fizetést, jövedelme a miniszterelnöki, illetve a képviselői…

Tovább olvasom

Február 1-jétől már csak a 2023-as autópálya-matricák érvényesek

Lejárt a tavalyi éves országos és megyei autópálya-matricák érvényessége kedden éjfélkor, szerdától csak a 2023-as matricák érvényesek – írja a 444.hu. 2023-ra jelentősen megdrágultak az autópálya-matricák: az éves matricáért 49 190 forintot kell fizetni, ami 5 százalékkal magasabb a 2022-es 46 850 forintos árnál. Az éves megyei matricák ára 5450 forintról 5720-ra nő. A havi matrica ára 8900 forint lesz az eddigi 5210 forint helyett, a tíz napig érvényes matrica pedig 5500 forintra drágul a tavalyi 3820 forintról. Január 31-én éjfélkor több mint 3 millió éves országos és megyei autópálya-matrica…

Tovább olvasom

Késsel és jégkoronggal bántalmazta volt élettársát a miskolci férfi

A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 39 éves férfi ellen személyi szabadság megsértése bűntette, súlyos testi sértés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt, aki egy tartozás megadása címén lakására hívta volt élettársát, ahol fojtogatta, pengével többször megszúrta, nem engedte ki a lakásból, majd egy nyílt utcán történt találkozásuk alkalmával késsel támadt rá, és zokniba csavart jégkoronggal dobta meg. A vádirat szerint a vádlott 2021. január közepén pénztartozása megadására hivatkozva miskolci lakására hívta volt élettársát. Ahogy a nő megérkezett, minden előzmény nélkül a nyakát az ágykeretnek nyomva két kézzel fojtogatni…

Tovább olvasom

Épül a miskolci Jurassic Park?

„Gyanús” logóval ellátott jármű tűnt fel a megyeszékhelyen – a magyarázat persze egészen hétköznapi. „Valami készül Miskolcon” – ezzel a szöveggel posztoltak egy fotót a minap a Miskolc és Én Facebook-csoportba, amelyen egy Jurassic World-logóval ellátott gépjármű látható. Természetesen szó sincs arról, hogy Borsodban készülnének feltámasztani a dinoszauruszokat: mint az a kommentek között hamar kiderült, csak egy család matricázta fel az autóját a gyerekük kedvéért. „A gyerekért mindent megteszünk: szülők vagyunk, így ez is belefér. Sok embernek mosolyt csalunk az arcára” – írták. Az is kiderült, hogy a család csupán…

Tovább olvasom