Senki nem segített a Szentpéteri kapunál lerobbanó autóson, aztán megtörtént a csoda

Szerencsére még nem veszett ki teljesen a jóérzés és a segítőkészség mindenkiből, de a megoldásig nagyon sok keserű pirulát nyelt le főszereplőnk a miskolci történetben. A kórház előtti parkolóban makacsolta meg magát az autó, a taxisoktól hiába kért segítséget a bajba jutott autós, sem ők, sem mások nem segítettek a láthatóan gondban levőknek. Utána azonban érkezett egy teljesen másik irányból egy fekete Alfa Romeo, aki rendkívül segítőkész volt és kihúzta a bajból a házaspárt. Erről a közösségi médiában tett közzé egy hálás bejegyzést. Innen is gratulálunk az Alfa sofőrjének, hogy…

Tovább olvasom

“Miért nem volt jó úgy, ahogy volt?” – felcserélték a Tiszain két buszjárat felszállóhelyét

Rengeteg embernek okozott már bosszúságot, hogy az 1-es és a 31-es buszjárat felszállóhelyét felcserélték egymással, de a jelek szerint az erről szóló tájékoztatás vagy hiányos, vagy teljesen elégtelen volt. A legtöbben azt nem értik, hogy egyáltalán miért volt szükség erre a változtatásra és miért nem maradhatott minden úgy, ahogy az korábban volt? Egy segítőkész utastárs, F. T. közösségi médiás bejegyzéséből tudhattuk meg a részleteket és sokak szerint joggal a füstölgés. “Annyiból felhívom a miskolciak és főként busszal utazók figyelmét, hogy a Tiszain az 1-es és 31-es felszállóhelyét megcserélték. Az 1-es…

Tovább olvasom

Fideszes energiaválság: Nyíregyházán rengeteg, akár több ezer utcai lámpát kiiktatnak

A cél természetesen szokás szerint a spórolás, mert a Fidesz-KDNP olyan lehetetlen helyzetbe hozta az önkormányzatokat éppen az energiaválság közepén, hogy lehetetlenség kigazdálkodni a villanyszámlát. Még a megyeszékhelyek is óriási pénzügyi bajba kerültek, mintha szándékosan ez lenne Orbánék szándéka. Azt írták, a közvilágítási rendszerben rejlő megtakarítási lehetőségekkel már korábban is foglalkozott a város közgyűlése, most a megvalósítási szakasz következik a biztonsági szempontok figyelembevételével. A város közigazgatási területén a közvilágítással kapcsolatos feladatokat a NYÍRVV Nonprofit Kft. látja el. „Az energiaköltségek csökkentésére a szakemberek a működő fényforrások egy részének leszerelés nélküli kikapcsolását…

Tovább olvasom

Panaszkodnak a helyiek, hogy a diósgyőri vár környékén fiatalok hangoskodnak, driftelnek, randalíroznak

A polgárőrök ottjártukkor nem szembesültek nagy gondokkal, de ígéretet tettek arra, hogy sokkal sűrűbben járőröznek arrafelé. Miskolc egy másik városrészén is vannak gondok a fiatalok esti-éjszakai hangoskodásaival. A Diósgyőri vár környékén lakók azt panaszolták a városrész közösségi oldalán, hogy a Lovagi Tornák Tere melletti parkolót a fiatalok egy csoportja esti randalírozásra használja. Teljes hangerővel hallgatják a zenét, isznak, hangoskodnak, autójukkal driftelnek az aszfalton, amivel zavarják a környéken élők nyugalmát.  A panasz miatt ellenőrzést végeztek az említett területen a városrész polgárőrei.   – Ottjártunkkor nem tapasztaltunk driftelés és hangoskodást, előbbi nyomait azonban…

Tovább olvasom

Hirtelen leváltották a MÁV-START vezérigazgatóját (is)

Érdekes hírekkel szolgált péntek tizenharmadika. Korábban már olvashattuk, hogy a paksi atomerőmű vezérigazgatóját leváltották és egy fideszes politikus került a helyére. Délután a vasúttársaság közölte, hogy szintén leváltották a vezérigazgatót és egy fideszes államtitkár nyerte meg a széket. 2023. január 19-től, vagyis jövő csütörtöktől Mosóczi László tölti be a MÁV-START vezérigazgatói posztját – írta közleményében a vállalat. Mosóczi Keresztes Pétert váltja, aki a MÁV-csoportban stratégiai tanácsadói feladatokat lát el a jövőben. Az, hogy mi volt a vezetőcsere oka, a közlemény nem részletezte. Mosóczi László 2022. májusáig az Innovációs és Technológiai…

Tovább olvasom

Miskolc régen: így épült a város az 1960-as években

Az 1960-as években Miskolcon a “szocreál” útkeresése folyt. Ekkor hódított és terjedt az ún. blokkos technológia. Miskolc különböző részein épültek ezzel a módszerrel lakóépületek, összefüggő, lakótelepszerű elrendezésben. A legfontosabb építkezések a Kilián-délen és a Kilián-északon, a Bulgárföldön, a Győri kapuban, a Szentpéteri kapuban, a Vörösmarty-városrészben és az Avason valósultak meg. Pozsonyi utca, szemben a Szentpéteri kapui toronyház 1963-ban Ugyancsak a megnövekedett forgalom miatt építették meg a városon átvezető 3-as út szakaszát, a déli és az északi terelőutakat, valamint a Búza téri távolsági buszpályaudvart. Így a 60-as évek végére, a 70-es…

Tovább olvasom

Hatvanéves az Avasi kilátó

Miskolc egyik ikonikus épülete és közismert szimbóluma a tévétorony. Az avasi kilátót éppen hatvan évvel ezelőtt építették és adták át. Az 1963. augusztus 20-i avatóünnepséget megelőzően fél évvel, a már szerkezetkész építményen január 15-én este felkapcsolták a reflektorokat. Ezzel, a korabeli sajtó szerint, első ízben villantak fel egy új, modern Miskolc fényei. A hat évtizeddel ezelőtti jelképes pillanatra emlékezve vasárnap, január 15-én Miskolc MJV Önkormányzata az – amúgy jelenleg az idén esedékes nagyszabású felújításra váró – objektumon ismét felkapcsoltatja a díszkivilágítást. Civil közösségek délután 3 órától találkozót és beszélgetést hirdettek…

Tovább olvasom

Előkerült a hétfőn eltűnt ügyvéd

Már a rendőrség sem keresi. Előkerült az 29 éves férfi, akit hétfő óta kerestek a hozzátartozói és a rendőrség – értesült a hvg.hu. Az információt a rendőrség is megerősítette, a honlapról lekerült a körözése. A Blikk szerint T. Á. F. mostanra felvette a kapcsolatot a fővárosban élő barátnőjével. A lap telefonon kereste a nőt, de nem szeretett volna nyilatkozni. Az ügyvédként dolgozó T. Á. F. hétfő reggel szállt fel egy Budapestről Szegedre tartó vonatra, miután elhagyta a barátnője lakását, aztán nyoma veszett. A Facebookon is keresték, az eltűnéséről szóló felhívást…

Tovább olvasom

Már a politikai pártok is főként a Facebookon és a YouTube-on hirdetnek

Hiába van állami tulajdonban Magyarországon a közmédia, több nagy országos lefedettségű tv-csatorna és szinte az összes megyei lap, a magyar emberek is egyre inkább a közösségi médiából tájékozódnak, s ebbe beletartozik a politikai tartalmak fogyasztása is. Mint arra a Szabad Európa egyik cikke is rámutat, ez Magyarországon szinte kizárólag két csatornát, a Facebookot és a Google tulajdonában lévő YouTube-ot jelenti egyébként. Ennek egyik fontos következménye, hogy a pártok is követik a választókat, és egyre inkább ezeken a csatornákon hirdetnek. Mint írják, a változás annyi előnnyel mindenképpen jár, hogy a nagy…

Tovább olvasom

Dermesztő adat: közel 25 százalékos volt az infláció decemberben

Az élelmiszerek ráadásul közel 45 százalékkal lettek drágábbak az egy évvel korábbiakhoz képest. Közzétette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a tavalyi év utolsó inflációs adatát. Decemberben 24,5 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint egy évvel korábban – írja a 444.hu. A decemberi érték 26 éves rekordot jelent, és egyúttal a legmagasabb az Európai Unióban – mutatott rá a Telex. Az élelmiszerek 44,8 százalékkal drágultak 2021 decemberéhez képest. Kimagasló például a sajt (83,2 százalék), a tojás (82,7 százalék), a kenyér (81,1 százalék), a vaj és vajkrém (79,4 százalék) és a tejtermék…

Tovább olvasom