A Miskolci Egyetem cheerleader-csapata már létezik és fejlődik

A gyengébbik nem képviselőiből alakult meg tavaly novemberben a Unicorn Cheerleaders, kosármeccseken és futsal-összecsapásokon már megmutatták magukat. A csapat megalakulásának egyik katalizátora a cheerleader-berkekben ismert, komoly tapasztalatokkal rendelkező Molnár Ágnes volt. Ő alapította 15 évvel ezelőtt a Miskolc Steelleaderst, ma is a csapat vezetőedzője. Rengeteg versenyen vettek már részt, többet meg is nyertek. Táncpedagógusként is a cheerleading sport népszerűvé tételén dolgozik. – Ezért is örültem, amikor a MEAFC tíz év után újra partner volt abban, hogy megalakuljon az intézmény cheerleading-csapata. Már korábban elkezdtük a toborzást, de az igazi áttörést 2022-ben értük el, köszönhetően…

Tovább olvasom

Jó reggelt, Miskolc! – Csütörtöki időjárás, név- és születésnaposok, ezen a napon történt

Csütörtökön sokfelé indulhat esős, záporos idővel a nap, mely változékonyság napközben több tájegységünkön is megmarad, többfelé alakulhat ki futó zápor, kisebb eső, majd délután északkeleten és északon több órára kisüthet a nap. Kezdetben a délnyugati, majd napközben és este már a nyugati-északnyugati szél lesz élénk, erős, de néhol egy-egy viharos széllökés sem kizárt az Időkép előrejelzése szerint. Hajnalban 2 és 8, napközben 8 és 14 fok között alakulhat a hőmérséklet Miskolcon és közelében. Ma őket ünnepeljük Névnap Edvárd, Simon, Amadil, Amáta, Árpád, Dalia, Dalton, Deli, Ében, Ede, Eduárd, Ellák, Emili, Emília,…

Tovább olvasom

Ismét a miskolci adventi villamost választották a legszebbnek!

Hatodszor sikerült nyernie a szavazáson a miskolci Tátra villamosnak. Idén is a miskolci adventi villamos lett Európa legszebb ünnepi díszbe öltöztetett szerelvénye – értesítette lapunkat röviddel ezelőtt Ondřej Matěj Hrubeš, a versenyt meghirdető MHD86.cz közlekedési magazin tulajdonosa. Ezzel Miskolc az eddigi összes (mind a hat) adventi villamosos megmérettetést megnyerte. Ahogyan arról korábban beszámoltunk, az idei szavazáson tizenkét ország harminckét villamosa versenyzett az Európa legszebb adventi villamosa címért. A második helyen Pilsen, a harmadikon pedig Prága szerelvénye végzett, így ők is megvédték a tavalyi helyezésüket. A negyedik helyezett Ostrava villamosa, míg az ötödik a…

Tovább olvasom

Pintér Sándor évenkénti értékelést szeretne a tanároknak, a rosszul teljesítők fizetését csökkentenék

Tíz kompetenciaterületen is jól kellene szerepelniük a pedagógusoknak, az éves teljesítmény tekintetében pedig csak a “legjobb” 20% kaphatna több fizetést az átlagnál. Az értékelésen legrosszabbul végző 20%-ot pedig fizetéscsökkentéssel sújtanák. Évente elvégzett belső teljesítményértékelést kellene bevezetni az oktatási-nevelési intézményekben – olvasható egy belügyminisztériumi dokumentumban, amelyet a Népszava szerzett meg. A lap szerint a terv egy olyan teljesítményértékelésről szól, amelyben a tanárok és az igazgatók minden tanév elején három számszerűsíthető teljesítménycélt leírnak – például vállalja, hogy legalább hat, szellemi és testi fejlődést szolgáló külső programot szervez az osztályának, vagy hogy 6 százalékkal csökkenni…

Tovább olvasom

Menet közben gyulladt ki a magyar turistabusz, majd óriási lángokkal kiégett – videó

Egy magyar turistacsoport busza adta meg magát komolyabb előzmény nélkül Lengyelországban. A jármű hátsó része gyulladt ki először, szerencsére időben észlelték a bajt és az utasok mindegyike ki tudott szállni, mielőtt a lángok és a füst villámgyorsan el nem borították az egész buszt. A felvételeken jól látszik, hogy méteres lángok csaptak fel a busz hátuljából, az egész járművet néhány perc alatt beborította a füst. Az utasok úgy tudjuk egy krakkói körutazáson voltak és már hazafelé tartottak a busszal, amikor az füstölni kezdett az autópályán. Mire a tűzoltók kiértek, már az…

Tovább olvasom

Jelentős átalakítás vár a mezőkövesdi Zsóry fürdőre

Az elavult és leromlott állapotú kör- és hullámmedencét fogják teljes egészében felújítani, de a pályázat részeként szerepel a Matyó tematikus út továbbfejlesztése is. Decemberben pozitív elbírálást kapott a mezőkövesdi önkormányzat, valamint Tard és Szentistván európai uniós pályázata, a Zsóry fürdő fejlesztésére, illetve egyéb beruházásokra 1,1 milliárd forintot ítélt meg az irányító hatóság. A fejlesztésnek két fő iránya van, az egyik a gyógyfürdő fejlesztése , a másik pedig a Matyó tematikus út továbbfejlesztése – írja egy hivatalos mezőkövesdi csoport Facebook-posztja. A Zsóryban az elavult és leromlott kör- és hullámmedencét akarják fejleszteni,…

Tovább olvasom

Padon alvó férfitól lopott mobilt a miskolci Újgyőri főtéren

Kifosztás, és kiskorú veszélyeztetése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 41 éves ongai férfival szemben. A gyanúsított 2022. szeptember 19-én 20 óra előtt, Miskolcon az Újgyőri főtéren, egy padon alvó férfi állapotát kihasználva eltulajdonította a mobiltelefonját. A térfigyelő kameráknak köszönhetően a járőrök pár percen belül megérkeztek a helyszínre. Az elkövető miután észlelte a rendőröket az ellopott telefont a kiskorú gyermekének adta át. A rendőrkapitányság egyenruhásai a férfit a helyszínen elfogták, majd előállítását követően gyanúsítottként hallgatták ki. A nyomozók az eljárás során a mobiltelefont lefoglalták, és…

Tovább olvasom

Futógálával búcsúztatták az óévet Sárospatakon

A Makovecz tér és a környező utcák először adtak otthon a jótékonysági rendezvénynek szilveszter napján. Bárki jelentkezhetett, valamennyi korosztály számára kínálták a távokat. A gyerekek, a felnőttek, a családok és a kutyák az 1022, a 2022 és az 5022 méteres futás közül választhattak. Sokan jelmezben jelentek meg, ráadásul mindenki jól járt: volt zsíros kenyér, forralt bor, tea, sütemény, rajzverseny, egészségügyi szűrés, játéksarok, remek hangulat, kacagás, vidámság.  Aros János polgármester egy üveg pezsgő bontásával indította útjára a mezőnyt.  A kilencvenöt futó érmet kapott, néhányan pedig különdíjat. A legfiatalabb nevező a kétéves…

Tovább olvasom

Homárt és polipsalátát ebédeltek Orbánék, miután lerótták a kegyeletüket az elhunyt volt pápánál

Róma tengerparti, Ostia nevű negyedében ebédelt kedden Orbán Viktor és Lévai Anikó, miután napközben lerótták kegyeletüket a Szent Péter-bazilikában XVI. Benedek pápa ravatalánál – számolt be a La Repubblica. A lap szerint a miniszterelnök a tengeri fogásokra specializálódott, La Bussola nevű étteremben katalán módra elkészített homárt rendelt, felesége pedig polipsalátát és halpástétomot evett. Orbán az étterem tulajdonosának elmondta azt is, mennyire jól érzi magát a Ostiaban és milyen szépnek tartja a tengert, valamint a fogásokról is elismerően beszélt. Egy másik olasz portál, a Canale Deici szerint Orbánék a követség munkatársaival érkeztek az étterembe, ahonnan a…

Tovább olvasom

Rövidesen eltűnhet a boltokból a hazai krumpli, a sertéshúsra pedig brutális drágulás vár

A készletek kifogytak, így a magyar burgonya még januárban eltűnik az üzletekből, az importot pedig csak sokkal drágábban lehet beszerezni – mondta Raskó György agrárközgazdász a Jazzy Rádióban. A Napi.hu szemléje szerint a szakértő arra is figyelmeztetett, hogy a sertéshús is nagyon, akár 80 százalékkal is megdrágulhat – elsősorban az államilag megszabott ár miatt. Raskó úgy látja, hogy hiány is kialakulhat ezekből a termékekből, mivel a hazai készletek kifogyása után a viszonteladók már csak külföldről tudják őket beszerezni, az import nagykereskedelmi ár azonban sokkal magasabb, ami jelentős veszteséget okoz majd nekik. Így a…

Tovább olvasom