Befejeződnek a munkálatok, hamarosan megnyitják az Y-hidat

Napokon belül megnyitják a közlekedők számára is az elmúlt időszak legkomolyabb infrastrukturális fejlesztését. A Miskolcon megvalósuló Y-híd építése és az azt övező komplex, közlekedésre ható projekt befejezése napokon belül véget ér – írja a Magyar Építők. A beruházó NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. legfrissebb tájékoztatása szerint 2022. december 11-én, vasárnap, a délutáni órákban feloldják az eddigi forgalomkorlátozásokat, így a közlekedők használatba vehetik a Király utca és Vörösmarty utca kereszteződésében megépült turbókörforgalmat, valamint a 2×2 sávosra bővített Vörösmarty utcát is, amely a Soltész Nagy Kármán utcától egészen a híd lábáig zsákutcaként…

Tovább olvasom

A belső sávból akart lekanyarodni az M30-asról, végigcsúszott a korláton – videó

Az ijesztő jelenet ellenére nem történt komolyabb sérülés. December elsején rögzítette az autópályakezelő egyik kamerája, amint az M30-as autópályán egy sofőr a belső sávból megpróbál a kihajtóra fordulni. Eltalálja a táblát és a korlátra felhajtva az árokban landol. Szerencsére – mint írják – komolyabb sérülés nem történt a HVG cikke szerint.

Tovább olvasom

Rosszabbul keresünk, mint az uniós átlag, mégis rengeteg termék drágább Magyarországon

Sokkal jobban megugrott több élelmiszer ára is itthon, mint külföldön. Egy euró árfolyama ezer forint – ez derül ki egy nemrég készült összehasonlításból. A magyar és a szlovákiai Tesco áruházak kínálatát vetette össze a Propeller egyik olvasója, akinek beküldött képe alapján az látszik, hogy a bevásárlólánc sajátmárkás tésztája félkilós kiszerelésben a szlovákiai áruházakban 99 eurócentbe, ugyanakkor Magyarországon 999 forintba, csaknem a két és félszeresébe kerül. A hu.euronews.com a tojás árára keresett rá egy olyan kereskedelmi láncnál, amelynek Magyarországon és Németországban egyaránt vannak boltjai. Az Aldi Nordban tíz festett tojás ára 2,29, a…

Tovább olvasom

Gyógyszert kért a fiatal borsodi fiú, majd eszméletlenre verte és kirabolta az idős férfit

A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 17 éves fiatalkorú fiú ellen minősített rablás bűntette miatt. A fiatal az időskorú, rossz egészségi állapotban lévő férfitől először gyógyszerre kért pénzt, majd ütlegelte, végül a védekező sértettet nagy erővel, ököllel fejen ütötte és az eszméletlen földön fekvő férfitől 40.000 forintot vett el. A vádirat szerint a vádlott 2022. április második felében, este, Edelényben az utcán leszólította a rossz egészségi állapotban lévő és nála gyengébb fizikumú férfit azzal a céllal, hogy értékeket szerezzen meg – írja közleményében az Ügyészség. Először pénzt kért kölcsön…

Tovább olvasom

A diákhitelre is kiterjesztik a kamatstopot

Ennek köszönhetően januártól a Diákhitel1 továbbra is 4,99 százalékos kamattal lesz elérhető. A lakossági hitelek és a kkv-szektor után a diákhitelekre is kiterjeszti a kormány a kamatstopot – közölte egy Facebook-videóban Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter. Így 2023 januárjától a Diákhitel1 továbbra is 4,99 százalékos kamattal lesz elérhető – írja a HVG. Nagy Márton szerint az elhibázott brüsszeli szankciók az “egekbe lökték” az energiaárakat és az inflációt. “Megállapítottuk, hogy amennyiben a kormány nem intézkedik, úgy a szabadon felhasználható Diákhitel1 kamatát a duplájára, több mint 10 százalékra kellene felemelni; ezzel több mint…

Tovább olvasom

Hogyan érinti Miskolcot az EU támogatások befagyasztása?

Az elmúlt 12 év lopásával Orbán Viktor kiprovokálta az uniós pénzek felfüggesztését – reagált a napokban a nyilvánosságra került információkra Rónai Sándor, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője. A DK Miskolci Szervezetének szakértője, Tompa Sándor annak járt utána, mivel lesz szegényebb Miskolc, ha nem érkeznek meg a támogatások. Orbán Viktor az unió döntésével az elmúlt 12 év legnagyobb vereségét szenvedte el, és most mérte a legnagyobb csapást Magyarországra – fogalmazott Rónai Sándor, aki szerint egyetlen magyar miniszterelnök nem okozott még ekkora kárt az országnak. A baloldali politikus, Dobrev Klára árnyék-külügyminisztere szerint a…

Tovább olvasom

Baleset történt Nyékládházán

Frontálisan ütközött össze két gépkocsi Nyékládházán, a Kossuth Lajos út és a Vágóhíd utca sarkán. Az ütközés erejétől az egyik jármű az árokba borult, a másik kocsi az úttesten maradt. A miskolci hivatásos tűzoltók áramtalanítják a karambolos autókat. A balesethez a társhatóságok is kiérkeztek, teljes útlezárás mellett végzik a beavatkozást – közölte a katasztrófavédelem kedden. Fotó: Boon.hu

Tovább olvasom

Stagnálnak a lakásárak, a bérleti díjak csökkenhetnek nálunk

Az ingatlanosok többsége jövőre a használt és az új építésű lakások árában is stagnálásra számít – ismerteti az MTI a GKI Gazdaságkutató Zrt. és a Masterplast közös novemberi felmérését. Ez alapján a fővárosi használt lakások csak a válaszadók 19 százaléka szerint drágulnak jövőre, 48 százalék az árak stagnálásra, 33 százalék pedig az árak jelképes, 1 százalék körüli csökkenésére számít. A vidéki körzetekben erős többségbe kerültek a csökkenő árakra számítók: az összesített előrejelzés szerint nyugaton 4, keleten 6 százalék körüli árcsökkenést prognosztizálnak. Az új építésű lakások áremelkedésére számítók aránya országosan egyharmad,…

Tovább olvasom

Németh Szilárd feloszlatta a csepeli Fideszt

A 24.hu értesülései szerint Németh Szilárd, aki három egymást követő választáson maradt alul a csepeli egyéni választókerületben, végleg leszámolna párton belüli riválisával, a vele konfliktusos viszonyban levő Borbély Lénárddal, a kerület fideszes polgármesterével. A lap szerint a folyamatos vereségei ellenére a választókerületi elnöki posztot megtartó Németh a tagság tudta nélkül kezdeményezte a helyi alapszervezet feloszlatását. Mindezt akkora titokban, hogy még a csepeli Fidesz Facebook-oldalán sincs nyoma a döntésnek, amiről az érintetteket a múlt héten végül postai úton tájékoztatták. A döntés eredményeként, amit a Fidesz Kövér László vezette országos választmánya hozott meg…

Tovább olvasom

Több mint 177 millióért kap új ruhákat az Országgyűlési Őrség

Az Országgyűlési Őrség ruházatának pótlására még 2020-ban kötött, eredetileg idén szeptemberben lejáró szerződést nemrég egy évvel meghosszabbították, a tervezettnél lassabb amortizáció miatt a beszerzendő ruhadarabok számát is módosították. A darabárak ugyan nem változtak, a hosszú listában akad néhány borsos tétel: például 90 ezres esőkabát és 244 ezres zubbony – írja a Hvg.hu. A beszerzendő termékek listáján van zokni, ing, nadrág, nyakkendő, aláöltözet, kesztyű, sál, szoknya, derékszíj és sapka, ezek többségének darabára nem kirívóan magas. A lista kiugró tételei: A gardróbfrissítés bruttó 177,7 millió forintba került, ez az összeg a mostani módosítással sem változott,…

Tovább olvasom