Újabb 8 tanárt rúgtak ki polgári engedetlenség miatt

A munkáltatói jogokat gyakorló tankerületi igazgatók – a Belügyminisztérium elvi álláspontját követve – 2022. december 1. hatállyal három fővárosi gimnázium nyolc pedagógusának szüntetik meg rendkívüli felmentéssel közalkalmazotti jogviszonyát – közölte a Belügyminisztérium az MTI Sajtószolgálatán keresztül. A közlemény szerint az érintetteket munkáltatóik korábban tájékoztatták arról, hogy a közalkalmazotti jogviszonyukból eredő lényeges kötelezettségeik szándékos, jelentős mértékben történő megszegésének és rendkívüli felmentésük jogalapjának tekintik amennyiben a munkájuk végzését – a tanítást – bármely okra hivatkozva jogellenesen megtagadják. A közleményben az áll, hogy a Belügyminisztérium számos alkalommal hangsúlyozta: a diákok érdekeit helyezi mindenek…

Tovább olvasom

Az állatvédő Varga Judit esete a “sonkamesterrel”

Magyarország kormányának állatvédelmi felelőse, Varga Judit Igazságügyminiszter egy “sonkamesterrel” pózol egyik legutóbbi Facebook-bejegyzésében. Vegán aktivisták egy mémmel hívták fel az állatvédelem ügyeivel egyre többet foglalkozó miniszter asszony figyelmét arra, hogy az őt körülvevő sonkák valódi neve: megkínzott, meggyilkolt állatok. Kovács Attila vegán aktivista elmondta: nagyon fontos, hogy mindenkiben tudatosítsuk, hogy az állatvédelem nem korlátozódhat egyes állatfajok iránt szentimentális szeretetre és törődésre, hiszen például egy malacot és egy kutyát intelligenciában, idegrendszeri fejlettségben semmi nem választ el egymástól. Így Kovács szerint “sonkák” és “sonkamesterek” mellett pózolni egy magát állatvédőnek tartó politikusnak pont…

Tovább olvasom

Novák Katalin nevében ígértek karácsonyi ajándékot csalók a Facebookon

Visszaéltek az államfő nevével. Novák Katalin köztársasági elnök nevével hirdették csalók, hogy ha valaki kedveli az oldalt és hozzá is szól posztjukhoz, 200 ezer forintos karácsonyi jutalomban részesül. A kamuprofilnál használt kép azonos azzal, amit Novák Katalin hivatalos oldalán láthatunk, azonban foglalkozásaként fényképész van feltüntetve. „Mindenki, aki lájkolja oldalunkat és “Boldog Karácsonyt” kommentet ír, 200.000 Ft pénzátutalást és karácsonyi ajándékot kap tőlem! Isten áldjon” – fogalmaztak a csalók a bejegyzésben. Az oldalt hétfőn hozták létre, azóta már nem elérhető – szúrta ki a PCWorld. (atv.hu)

Tovább olvasom

Az ágyában égett halálra egy borsodi férfi

Feltehetően ágyban dohányzás okozta a tragédiát Nyíriben. Kedden, huszonhárom óra körül érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez, amely szerint a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Nyíriben tűz miatt életét vesztette valaki – írja a Katasztrófavédelem. Egy tűzoltóegység vonult a Kossuth Lajos úti családi házhoz, amelynek egyik szobájában egy ágy égett. A tűzoltók a két négyzetméteren izzó részeket eloltották, azonban az ágyban fekvő ember életét már nem lehetett megmenteni. A tűz feltehetőleg ágyban dohányzás miatt keletkezett, azonban a pontos körülményeket tűzvizsgálat során fogják feltárni. A tragédiák füstérzékelő használatával elkerülhetők lennének, a készülék a tűz keletkezésekor…

Tovább olvasom

Online tv-t indít a Demokratikus Koalíció

Pénteken 18 órakor indul a műsor a DK TV-n. Saját online tévécsatornát indít a Demokratikus Koalíció – írja a HVG. A hírt Gyurcsány Ferenc pártelnök a közösségi oldalán jelentette be, azt írta, hogy az adás december 2-án, pénteken 18 órakor indul. A DK egy hete kezdett olyan tartalmú Facebook-bejegyzéseket közzétenni, amelyekből a csatorna indulására lehetett következtetni. A tévé mottója: „Van mit nézni”.

Tovább olvasom

Beismerte bűnösségét a férfi, aki zebrán gázolt halálra egy nőt Miskolcon

A Miskolci Járásbíróság előkészítő ülésen hozott határozatával felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte azt a vádlottat, aki 2021 júliusában elütötte a kijelölt gyalogosátkelőhelyen szabályosan átkelő sértettet. A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott férfi Miskolcon, a Thököly utcán közlekedett, amikor a Kiss Ernő utcai kereszteződésbe a járműforgalmat irányító fényjelző készülék zöld jelzésére kb. 40 km/óra sebességgel úgy haladt be és kanyarodott balra, hogy nem biztosított elsőbbséget a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen tartózkodó sértettnek, őt fékezés nélkül, a gépjármű bal első sarokrészével elütötte. A sértett asszony a baleset következtében olyan súlyos fejsérüléseket szenvedett, hogy két…

Tovább olvasom

Nem úr, aki nem herdál – Nyáry Krisztián írása

Egy napon belül kétszer is beugrottam a nagybőgőbe. A drágábbik, tölgyfahordóban barrikolt dízelből tankoltam, mert a környékünkön nem akadt olyan benzinkút, ahol kaptam volna a lakossági kannásból. Megjegyzem: az egyik helyszínen legjobban a felkiáltójelet szerettem a kézműves MOL-hirdetésben, biztos ideges volt már a kutas… Aztán futárt hívtam, hogy a hivatalos küldeményem időben megérkezzen, mert a környékemen bezárt mindkét kisposta, és nem fért bele az időmbe, hogy eljussak a kijelölt nagyba, ahol parkolni nem lehet, de fél órát sorban állni annál inkább. (Van egy fogadásom, hogy a fűtési szezon után sem…

Tovább olvasom

Most egy tüdőgyógyászati ügyeletet vesztettünk el az egyik magyar kórházban

Az ok megint csak ugyanaz, elvándorlás és nyugdíjazások miatt nincs elég szakorvos a közegészségügyi intézményekben. Szinte már kéthetente olvasunk ilyet, amikor valamilyen szakellátás szünetel, vagy teljesen megszűnik egy-egy magyar kórházban. Bizonyára ez is “az elhibázott brüsszeli szankciók” miatt történhet, de a Fidesz továbbra is szinte tudomást sem vesz a problémáról, ami már hihetetlenül égető. December elsejétől, azaz csütörtöktől nem lesz tüdőgyógyászati ügyelet a budapesti Uzsoki Utcai Kórházban, írja az Rtl.hu. Emellett az osztály 34 ágyából 20-at megszüntetnek. Mindezt a kórház orvosigazgatója jelezte a Nemzeti Népegészségügyi Központnak küldött levelében, melyben az is szerepelt,…

Tovább olvasom

A fél világ London karácsonyfáján röhög, valami nagyon nem stimmelt a szállításnál

Hangos nevetés és megrökönyödés övezte az ajándékba kapott karácsonyfa felállítását Londonban, pedig a Norvégiában történt fakivágásnál még minden rendben volt. A Trafalgar téren felállított idei ajándékfát sántának, véznának gúnyolják a londoniak, de talán annak a kommentelőnek van leginkább igaza, aki felteszi a kérdést: „hol van a másik fele?”. A Mirror azt írja, hogy többen – például Ryan Love író, vagy Harry Lang marketinges – arról morfondíroznak az idei karácsonyfáról szóló posztjaikban, hogy talán valamivel felbosszantották a britek Norvégiát. Larry, a Downing Street főegerésze szerint pedig a fa olyan, mintha a Ryanair csomagteréből húzták volna elő……

Tovább olvasom

Nagyon úgy tűnik, még inkább keresztbe tett a kormány a napelemeseknek

A szaldós elszámolást igen valószínű az új értelmezés szerint, hogy kicsivel több, mint egy év múlva teljesen el is felejthetjük, így pedig elképesztően hosszúra nyúlik az idő, mire egy ilyen beruházás megtérül bárkinek. Bár a kormány korábban előszeretettel büszkélkedett a napelemes áramtermelő kapacitások bővülésének dinamikájával és a (már nem is annyira ingyenes) lakossági napelemes pályázatokkal, az utóbbi hónapokban mégis csak olyan intézkedéseket hoz, amelyek kedvezőtlen hatással vannak az ágazatra. Előbb meghatározatlan időre felfüggesztették a háztartási méretű kiserőművek hálózati csatlakozásának lehetőségét, miközben húzzák az időt a lakossági napelemes pályázatok nyerteseinek kifizetésével, majd november…

Tovább olvasom