Hirtelen megtolta a Nemzeti Konzultáció számait az online kitöltési lehetőség

Korábban egy hónap alatt nem töltötték ki összesen annyian, mint most egy hét alatt az interneten. Ez az online verzió nagyon jól jött a kormánynak ismét. Már 695 ezren töltötték ki a kormány legújabb, a brüsszeli szankciók elleni nemzeti konzultációját. A szám az utolsó közlés óta a duplájára nőtt, vagyis az online kitöltő felület élesítése óta felpörgött. „Nagyon sokan vesznek részt a nemzeti konzultációban, már közel 695 ezren töltötték ki a konzultációs kérdőívet” – közölte csütörtökön a „legutóbbi összesítés” adatát Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő, aki éppen egy héttel ezelőtt mondott aktuális…

Tovább olvasom

Jó reggelt, Miskolc! – Pénteki időjárás, név- és születésnaposok, ezen a napon történt

Ilyen időre számíthatunk ma Pénteken a reggeli pára- és ködfoltok feloszlását követően többfelé süthet ki hosszabb időszakokra a nap, tartósabban felhős körzetek keleten, északkeleten lehetnek. Számottevő csapadék Miskolcon és környékén nem valószínű. Hajnalban -1 és +1 fok körül alakul a hőmérséklet, délután 4 és 12 fok közötti értékeket mérhetünk. Ma őket ünnepeljük Névnap Katalin, Alán, Alen, Emma, Emmi, Erzsébet, Karen, Karin, Karina, Kata, Katarina, Katerina, Kati, Kitti, Liza, Mózes, Katinka A Katalin név jelentése és eredete A Katalin név jelentése nem teljesen egyértelmű. Leggyakrabban a „tiszta”, „mindig tiszta” jelentéset tulajdonítják neki,…

Tovább olvasom

Megbírságolhatják a feleslegesen ködlámpázó sofőröket

Sok autós társunkat idegesíti, amikor indokolatlanul használja valaki az igen erős ködlámpáit a forgalomban. A pénztárcája bánhatja. A látási viszonyok döntik el, hogy a ködfényszóró, illetve a hátsó ködlámpa mikor és mire használható. A jogszabály úgy fogalmaz, hogy az első ködfényszóró köd, hóesés, felhőszakadás, esetleg porfelhő esetén az úttest megvilágítását javítja – mondta az Inforádiónak Óberling József rendőr ezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti főosztályvezetője. A hátsó ködlámpa pedig arra való, hogy sűrű köd esetén az előttünk lévő járművet jobban észlelhetővé tegye – ezért az első ködlámpákkal szemben – ez kötelező az autókon. A KRESZ egy másik…

Tovább olvasom

Verset írt Koncz Zsófiáról egy rajongója

A fideszes országgyűlési képviselő annyira megihlette egy honfitársunkat, hogy verset fabrikált Koncz Zsófiáról. Ennek értékelését olvasóinkra bízzuk. Tantó András érezte úgy a Facebookon, hogy rajongását kifejezve verset ír Koncz Zsófiáról. Ezt a művet most változtatás nélkül közöljük. “Tantó András: Koncz Zsófia Koncz Zsófia egy büszke borsodi lány,Politikus pályára született csodalány!Intelligens, kedves és szép,Zsófira mindig lehet számítani, mert ő egy tünemény! Sokan támogatják őt,A Békemeneten is körül rajongták őt,Csupa kedvesség rá a jellemző,Ő a Fideszben nálam az első! Az Apja is rendes képviselő volt,Ebben bizony Zsófi is ráütött.Virágzik mostanság a körzet,Ő…

Tovább olvasom

Barcikai fiataloknak árulta a drogot az ózdi díler

Amikor szorult a hurok, a szomszéd erkélyére mászott át, de nem volt menekvés. Kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság egy 33 éves ózdi férfival szemben. A gyanúsított 2022. november 21-éig, azaz elfogásáig legalább 40 alkalommal, közel 100 adag marihuánát adott el kazincbarcikai fiataloknak. A nyomozás adatai alapján feltételezhető volt, hogy az ózdi díler egy fővárosi lakásban húzza meg magát. A Budapesti Rendőr-főkapitányság, illetve a XIV. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói 2022. november 21-én azonosították, majd fogták el a férfit, aki negyedik emeleti szomszédjának erkélyére mászott át a…

Tovább olvasom

Orbán Viktor repülővel utazott Kassára

Orbán Viktort csütörtök reggel a honvédség egyik repülője szállította Budapestről a 260 kilométerre lévő Kassába, ahol a V4-es országok vezetői találkoztak – írja a 24.hu. A Telex megkeresésére a miniszterelnök sajtófőnöke válaszolt arra a kérdésre, hogy egy ilyen rövid távra miért repülővel, és nem autóval utazott a kormányfő, és mennyibbe került így az út, Havasi Bertalan a lapnak annyit válaszolt: „A V4-csúcstalálkozóra mindegyik delegáció repülőgéppel utazott, még a szlovák is.” Kassa egyébként sokkal közelebb van Budapesthez (260 km), mint a szlovák fővároshoz, Pozsonyhoz (440 km). A 24.hu szerint a HM 606-os jelű Falconjával…

Tovább olvasom

“A bogarakkal, rovarokkal többet törődnek, mint a szegény emberrel” – Ózd mellett kézzel ássák ki a szenet

A farkaslyuki meddőhányó gödreiből kézzel, kapával szedik ki a sáros szenet a rászorulók, hogy fűteni tudjanak. A Népszava elkísért “guberálni” egy ózdi romát. Tessék! Akárhova kaparok, mindenhonnan előjön a szén. A legjobb, amelyik csillog, az már olyan, mintha igazi lenne, a többi inkább vizes, saras, nehéz vele jól felfűteni a kis kályhát otthon. Lám, ott egy kidobott vödör. Azokkal szokták összegyűjteni az idejárók a kisebb darabokat, és úgy öntik aztán bele a zsákba. Amikor arról kérdezzük, szabad-e ezt tenniük egyáltalán, gyorsan legyint, alighanem magánterület ez, de rég nem törődik már…

Tovább olvasom

A magyar növénytermesztés új aranykorát vizionálják vegán aktivisták

A Szurkolók az állatokért mozgalom, a Noé Állatotthon, és a Macskaárvaház Alapítvány közreműködésével elkészült az állatvédők növényi alapú étkezést népszerűsítő reklámfilmje – jelentette be Püspöki Zsolt, a Magyar Vegán Egyesület (MAVEG) alelnöke. Szerinte ma már világosan látszik, hogy a hazai mezőgazdaság is profitálhatna abból, ha állattenyésztés és vágóhidak helyett, az egyre népszerűbb növényi alapú, vegán gasztronómia alapanyagait kínálnák az európai és a világpiacon.  A reklámfilmben szerepet kap Kiss Norbert világ és négyszeres Európa-bajnok, hatszoros magyar bajnok autóversenyző is, aki a Macskaárvaház Alapítvány kuratóriumi tagjaként közel egy évtizede dolgozik az állatok mentésén, a természet…

Tovább olvasom

Sírva búcsúzott az ország fájától Mihály bácsi

Mintegy 18 méter magas, 70 centiméteres törzsátmérőjű, 6-8 tonnás ezüstfenyő érkezik hétfőn a Kossuth térre, a fenyő a Heves megyei Apc egyik családi házának kertjét díszítette – tájékoztatta az ország karácsonyfájáról az Országgyűlés Sajtóirodája az MTI-t. A fát Mihály bácsi és felesége a saját kezükkel ültették el 42 évvel ezelőtt, most pedig azért ajánlották fel az ország karácsonyfájának, mert féltek, hogy egy viharban kidől.  A Kossuth tér megújulásakor a tervezők már számoltak a fa elhelyezésével, így egy állandó, földbe süllyesztett foglalat is helyet kapott a délnyugati oldalon, amely a hatalmas…

Tovább olvasom

A Vár utcai gesztenyefasor különdíjas lett Miskolcon

A Magyar Turisztikai Ügynökség 29 éve szervezi meg a Virágos Magyarország környezetszépítő versenyt. 2022-ben Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata is jelentkezett a felhívásra a Vár utcai gesztenyefasorral. Ezután augusztusban egy neves szakmai zsűri is megtekintette a miskolci védett vadgesztenyefasort, és ők javasolták díjazásra a diósgyőri várhoz vezető sétány büszkeségét. Minden évben csak egy év fasora díj kerül kiosztásra, és ezt idén ugyan az Egri érsekkerti vadgesztenyefasor nyerte, de a Vár utcai gesztenyefasor is díjat kapott. Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata a Virágos Magyarország szervezőitől a napokban kapott hivatalos értesítést, amelyben…

Tovább olvasom