A Covid-fertőzés megváltoztathatja az agyműködést

Természetesen az elemzések alapján nem éppen jó irányba. Egy új, a Radiological Society of North America című tudományos lapban megjelent kutatási eredmény alapján úgy tűnik, hogy a koronavírus-fertőzésen átesett emberek agyában még hat hónappal a gyógyulás után is rendellenességek tapasztalhatók. A Delhi Indiai Technológiai Intézet kutatói MRI (mágnesesrezonancia-képalkotás) segítségével vizsgálták meg azoknak az agyát, akik átestek a koronavírus-fertőzésen. A kutatók ehhez egy újfajta vizsgálati módszert használtak: a szuszceptibilitás-súlyozott képalkotást (SWI). A csapat 46 olyan ember adatait elemezte, akik az elmúlt hat hónapban épültek fel a koronavírusból. Az eredményüket 30 egészséges személy adataival…

Tovább olvasom

Jó reggelt, Miskolc! – Keddi időjárás, név- és születésnaposok, ezen a napon történt

Ilyen időre számíthatunk ma Kedden ködös lesz a hajnal, szitálás, ónos szitálás is előfordulhat. Napközben újabb mediterrán ciklon érkezik. Délnyugat felől megnövekszik, megvastagszik a felhőzet és délutántól egyre többfelé elered az eső, az Alpokalján hó, havas eső hullhat. Miskolcon számíthatunk még néhány órányi napos időre. A csúcshőmérséklet 7 és 8 fok között alakul. Ma őket ünnepeljük Névnap Cecília, Áprilka, Cecilla, Célia, Cicelle, Cilla, Csilla, Filemon, Seila, Sejla, Zéta A Cecília név eredete és jelentése Latin eredetű, a Caeciliusz (Cecil) férfinévből alakult női név. Jelentése: a Caeciliusz nemzetséghez Tartozó. A Cecília…

Tovább olvasom

A kormány maximalizálja a betéti kamatokat, itt a kamatsapka – nehogy túl sokat fizessenek a bankok nekünk

Már megjelentek a 10%-osnál magasabb betéti kamatok, a kormány azonnal ráhúz egy kamatsapkát. Nehogy véletlenül az ügyfelek legalább a pénzüknél maradjanak. Alig jelentek meg a lekötött betéteknél a 10 százaléknál magasabb kamatok, a kormány máris kamatsapkát húz rájuk, nehogy a bankok „túl magas” kamatot fizessenek az ügyfeleknek. A hiteleknél alkalmazott kamatstop után a betétek kamatát is maximalizálja a kormány. Ennek aligha fognak annyira örülni az ügyfelek, mint a változó kamatozású jelzáloghitelek és kkv vállalati hiteleknél alkalmazható referenciakamat maximalizálásának. A hamarosan már önálló minisztériumot is kapó Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter bejelentette,…

Tovább olvasom

Rangos díjat nyert Ózd városa

Egészen pontosan az Országos Arany Rózsa Díjat. A részletekről Janiczak Dávid számolt be a Facebookon: “ORSZÁGOS ARANY RÓZSA DÍJAT NYERT VÁROSUNK! Első sorban gratulálok az Ózdi Városüzemeltető Intézményünknek, mely városunk közterületeit rendben tartja, fejleszti! Nekik, azaz valamennyi dolgozójuknak köszönhetően a legrangosabb elismerést kaptuk meg idén, melyet Zsuponyó Anett alpolgármester és Csernus Noémi, az ÓVI ágazatvezetője vehették át pénteken, Budapesten. Erre a lelkiismeretes, jól szervezett munkára országos szinten is felfigyeltek, ugyanis a Magyar Turisztikai Ügynökség által kiírt felhíváson ezúttal a turisztikai fejlesztést és a magas színvonalú fenntartási munkát ismerték el a…

Tovább olvasom

Miskolciak, figyeljünk, keddtől jelentős forgalmi változások kezdődnek

A Petőfi utca forgalmi irányának megfordítása az egyik, amire jobb, ha készülünk. A Dayka-átkötésként ismert projekt kivitelezési munkái miatt több ponton változik a forgalom kedd 10 órától: – a Petőfi – Rácz György utca forgalmi csomópontot lezárják; – a Petőfi utcában közlekedésre biztosított egy forgalmi sáv iránya megfordul, a belváros felől Diósgyőr irányába közlekedők a Dayka hídon keresztül érhetik el a Hunyadi utcát;– a Diósgyőrből a belváros felé közlekedők terelése a Nagyváthy utcánál megkezdődik a Szent István és a Meggyesalja utcák irányába;– a Geró/Petőfi utcába behajtók a Malomszög utca Teleki Blanka, Reményi Ede, és Dayka…

Tovább olvasom

Ezúttal sem sikerült feljelentést tenni az Integritás Hatóságnál Tompos Mártonnak

Tompos Márton, másodszor is elvitt az újonnan felállt Integritás Hatósághoz korrupciós ügyeket, de most azzal az indokkal nem jutott túl az épület recepcióján, hogy időpontot kell kérni a bejelentésekhez – derült ki a momentumos politikus Facebook-bejegyzéséből. A Momentum szóvivője és parlamenti képviselője szombaton (azon a napon, amikor a hatóságnak hivatalosan meg kellett kezdenie a működést) is hiába próbált bejutni. Ezután hétfőn ismét visszament az Integritás Hatósághoz, és nyomtatott és digitális formában is megpróbált 5 ügyben – többek között az Öveges-programról és az Elios-ügyről – feljelentést tenni, azonban a recepción túlra nem engedték azzal…

Tovább olvasom

A határidő utolsó napján fog szavazni a magyar parlament Svédország és Finnország NATO-csatlakozásárór

December 7-én szavazhat a parlament Svédország és Finnország NATO-csatlakozásáról – írja a Szabad Európa. A lap szerint a madridi NATO parlamenti közgyűlésen hangzott el a kijelentés. Harangozó Tamás MSZP-s képviselő hallotta meglepve a belga küldöttség vezetője azt mondja felszólalásában: Magyar barátai úgy tájékoztatták, hogy december 7-én szavazhatnak a ratifikációról. A magyar politikusnak megerősítették a dátumot a kormánypárti képviselők is. Finnország és Svédország a NATO-tagsági kérelmük ratifikálására vár. Október 16-ig a 30 NATO-tagállamból 28 már lezárta a hivatalos eljárást, ezzel támogatva azt, hogy Finnországot és Svédországot a katonai szövetségbe fogadják. Két tagállam…

Tovább olvasom

A benyújtás után egy nappal azonnal elfogadják a kormányt átalakító törvényt

A kormány hétfőn, az utolsó novemberi ülés kezdete előtt 2 órával nyújtotta be azt a törvényjavaslatot, amely december 1-től megszünteti a Technológiai és Ipari Minisztériumot, és annak egy részéből létrehozza az Energiaügyi Minisztériumot. Novemberben azonban nem lesz több plenáris ülés, tehát csak felgyorsítva lehet a döntést meghozni úgy, hogy az december 1-én hatályba léphessen. Kivételes eljárást félévente legfeljebb négyszer, egyszerű többséggel lehet elrendelni. Ez most azt jelenti, hogy módosító indítványokat csak hétfő este 6-ig lehet benyújtani, és ezeket, ha lesznek, a törvényalkotási bizottság azonnal megtárgyalja. Kedden a vita után máris…

Tovább olvasom

Két színésznőt is letartóztattak, mert lázadtak az iráni kötelező fejkendőviselés ellen

Két ismert, díjnyertes színésznőt letartóztattak Iránban, amiért nyilvánosan támogatták a Mahsza Amini halála után indult, már több mint 3 hónapja tartó kormányellenes tömeges tüntetéseket – írja a BBC, amit a HVG szemlézett magyarul. Hengameh Ghaziani és Katayoun Riahi is azzal fejezte ki a szolidaritását a tüntetőkkel, hogy fejkendő nélkül jelent meg a nyilvánosság előtt. Mindkettőjüket vasárnap vették őrizetbe az iráni ügyészség utasítására, és összejátszással, illetve az iráni hatóságok elleni fellépéssel vádolják. A 22 éves Mahsza Amini szeptember 16-án halt meg az erkölcsrendészet őrizetében, miután letartóztatták, mert állítólag megszegte a nőkre vonatkozó szigorú iráni öltözködési szabályokat. Az…

Tovább olvasom

A mostani V4-csúcstalálkozóra már várják a magyarokat is

Orbán Viktor miniszterelnök is részt vesz a visegrádi országok miniszterelnökeinek csütörtöki kassai csúcstalálkozóján – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke hétfőn. A program halasztása, lemondása fel sem merült – szögezte le, utalva a visegrádi országok parlamenti elnökeinek szintén erre a hétre tervezett, de elhalasztott találkozójára. Ezen utóbbi azért került le a napirendről, mert a magyar kormány oroszpolitikája miatt a cseh képviselőház és a szenátus elnöke is lemondta a részvételt, csak úgy, mint a lengyel szejm két kamarájának elnöke is. A cseheket aztán Kövér László jól meg is vádolta azzal, hogy a nyilatkozatuk tiszteletlen és igaztalan. Most viszont…

Tovább olvasom