Már itt tartunk: 550 forint áramdíjfelárat kérnek egy önkormányzati vendéglátóhelyen

A serpenyő egyik felén a pluszköltség áthárítása áll a fogyasztóra, amennyiben azonban nem jön be a terv, úgy a vendéglátóhely bezárása a következő lépés. Ismét a Fidesz által brutálisan megemelt rezsiköltségek állnak a háttérben. Minden vendéggel, aki á la carte fogyaszt a kübekházi Kübecker Manufakturban, 550 forintos „áramdíjfelárat” fizettetnek meg ezentúl annak érdekében, hogy továbbra is nyitva tudjanak maradni – írja a Szegeder.hu. A Kübekházi Hírszolgálat Facebook-oldalán osztották meg a részleteket, illetve Molnár Róbert polgármester tájékoztatását. A polgármester azt írja, az önkormányzat áramköltsége 312 százalékkal nőtt meg, és az önkormányzati fenntartású Kübecker Manufaktur…

Tovább olvasom

Kikapott a Fidesz az időközi választáson

Százhalombattán csak a harmadik helyet tudta megszerezni a kormánypárti jelölt, ami egyáltalán nem megszokott az utóbbi időszakot tekintve. Szoros versenyben ugyan, de alulmaradt a Fidesz–KDNP jelöltje Százhalombattán, a vasárnapi időközi egyéni választókerületi képviselő-választáson. A Nemzeti Választási Iroda (NVI) honlapján közzétett végeredmény szerint Sinka László, az ÉRTÜNK Százhalombattai Közéleti Egyesület jelöltje győzött 256 szavazattal (27,59%). A második helyen Korcsmáros Iván független jelölt végzett 232 szavazattal (25%), míg a harmadik helyet a kormánypártok színeiben induló Lukács Bernadett szerezte meg 220 szavazattal (23,71%). A választást Szél Pál képviselő halála miatt írták ki. Október másodikán Budapest II.…

Tovább olvasom

Jó reggelt, Miskolc! – Keddi időjárás, név- és születésnaposok, ezen a napon történt

Ilyen időre számíthatunk ma Kedden helyenként ismét párás, ködös lehet a reggel, de napközben mindenhol sok napsütésre számíthatunk. Csapadék nem várható. Nem lesz jelentős a légmozgás. A csúcshőmérséklet Miskolcon 20 és 22 fok között alakul. Ma őket ünnepeljük Névnap Lukács, Ambrus, Jusztusz A Lukács név eredete és jelentése Latin eredetű, a Lucas névből. Jelentése: Lucania tartományból származó férfi. A Lukács név jellemzése A másokért való törődés és a másokért való élés a legfőbb feladata. Azonban gyakran uralkodni akar az emberek felett. Kutya névnap: Hutch, Kleó Cica névnap: Cleo, Cleopatra Hörcsög névnap:…

Tovább olvasom

Borzalom: lakótelepre zuhant egy orosz vadászbombázó – videó

Elképesztő képsorok, az amszterdami légikatasztrófához hasonlítható, ahogy telibe talál egy lakótelepet a vadászgép Oroszországban. A dél-oroszországi Jejszk város egyik lakótelepére csapódott egy katonai repülőgép hétfőn. Az esetről készült, felvételeken hatalmas tűzgolyó látható, amely egy kilencemeletes panelházat borított el. Az orosz védelmi minisztérium szerint a repülőgép, egy Szu-34-es bombázó kiképző repülésen volt, amikor lezuhant. Áldozatokról egyelőre nincs hír, de mentőautókat és tűzoltóautókat láttak a helyszínen. “A gépből katapultált pilóták jelentése szerint a baleset oka az volt, hogy felszállás közben tűz ütött ki az egyik hajtóműben” – áll a tárca közleményében. A…

Tovább olvasom

Bulgárföldön megnyitott az új McDonald’s

Egyelőre vegyes a fogadtatása az új miskolci “mekinek”, sokan hiányolják a Kiss János által a kampányban beígért bevásárlóközpontot is, de abban az ügyben egy kapavágás sem történt azóta. Megszokhattuk már, hogy van a kampány és aztán van a valóság, ami általában köszönőviszonyban sincs a korábbi ígéretekkel. Bulgárföldön megnyílt az új McDonald’s, de bevásárlóközpontnak híre-hamva sincs. Ezzel a poszttal találkozhattunk egy miskolci Facebook-csoportban hétfő délután. A gyorsétterem valóban megnyitott és az autós részen kívül az étterembe beülve is elfogyaszthatjuk a rendelt ételt és italt. Hogy hogyan reagáltak erre a miskolciak, a…

Tovább olvasom

Önkéntes szemétszedésre invitálnak a Kisavason

A Magyarországi Tisztasági Nagykövet Egyesület 2022. október 22-én szombaton ismételten szemétszedési kampányt rendez a Kisavas második sor végén. A hulladékgyűjtő túrára azokat várják, akik kétkezi munkával segíteni szeretnének a terület rendbetételében. Arra kérik a jelentkezőket, hogy lehetőleg kesztyűt és zsákokat vigyenek magukkal. Az önkéntesek délelőtt 9:00-kor a Dűlő étterem mögötti lépcsősor tetején találkoznak. A szervezők azt ígérik, hogy 12 óra előtt befejezik a hulladékok összeszedését. Bővebb információt Serbán Zsolttól, az Egyesület elnökétől a + 36 30/495-85-81 telefonszámon kérhetnek az érdeklődők, jelentkezni pedig ezen a linken lehet.

Tovább olvasom

Több országhatárral odébb fogták el a top 50-es magyar bűnözőt

Az Egyesült Királyságban bukkantak a KR NNI fejvadászai egy Top50-es magyar bűnözőre, K. Nórára – írja a police.hu. A rendőrök gyanúja szerint a nő egy unokázós csalásokra specializálódott bűnbandának volt a tagja. 2020 nyara óta keresték, miután levágta magáról az elektronikus nyomkövető eszközt, és eltűnt az otthonából. Mivel felmerült, hogy külföldre szökött, ezért a beföldi elfogatóparancson túl, európai és nemzetközi körözést is kiadtak vele szemben. Végül Észak-Írországban kapták el a múlt hét csütörtökön az ír rendőrök. A police.hu szerint a rendőrök kiérkezésekor K. Nóra megpróbálta magát egy rokonának kiadni, még egy…

Tovább olvasom

Ezekre figyeljünk, ha nem akarunk digitális csalás áldozatává válni

Ahogy nőtt a koronavírusjárvány idején az online ügyintézések száma, úgy lett egyre csábító vadászterület a kiberbűnözők számára, akik egyre kifinomultabb módszerekkel próbálkoznak adathalászattal – írja a police.hu. A rendőrsök szerint az is a bűnözőknek kedvez, hogy rengeteg felhasználó még mindig tapasztalatlan a digitális térben, emiatt nehezebben veszik észre a csalási kísérletek jeleit. A jelenség koránt sem csak a webshopokat és az online apróhirdetési oldalakat érinti, ugyanis az elmúlt év során a legnagyobb banki, IT és telekommunikációs szereplők mellett az energiaszolgáltatói és közműszolgáltatói szektorban is sok esetben tapasztaltak testre szabott adathalász kísérleteket. A rendőrség összeszedte,…

Tovább olvasom

Tízéves mélyponton a magyar áramfogyasztás

2013 óta nem volt olyan alacsony a szeptemberi áramfogyasztás Magyarországon, mint idén, írja a Portfolio a MAVIR adatai alapján. Az elmúlt hónapban a teljes bruttó villamosenergia-felhasználás (3458 GWh) két százalékkal maradt el az egy évvel ezelőttitől (3528 GWh), és nem sokkal haladta meg a kilenc évvel ezelőttit (3354,2 GWh). Az áramfogyasztás mértéke sok mindentől függ, de a nyáron bejelentett rezsiemelés valószínűleg fontos szerepet játszik. Ha a januártól szeptemberig tartó időszakot nézzük, 0,7 százalékkal alacsonyabb a fogyasztás, mint tavaly ugyanekkor. Az adat nem tartalmazza a háztartási méretű naperőművekkel biztosított felhasználást, azzal együtt magasabb…

Tovább olvasom