“Ha ezt nem hallja meg ez a rendszer, akkor semmit nem fog” – ilyen volt a tegnapi tüntetés | videó

A DW Magyar részlege összefoglaló videót készített, hogy milyen is volt a tegnapi tüntetés a fővárosban. Többek között Molnár Áron (a noÁr mozgalom alapítója) is szerepelt a színpadon, ő közölte a rendezvényszervezők által ismert számokat is: A Kossuth téren 40 ezer ember tüntetett egy időben. De nem csak estére gyűlt össze nagy tömeg, a Margit-hidat is teljesen elfoglalta az embertömeg.

Tovább olvasom

Megerősítettek egy újabb, elképesztően ritka vércsoportot

Az általános vélekedéssel ellentétben az ismert vércsoportokból kifejezetten sok van. Ezek száma az eltelt évek alatt ráadásul újabb (al)típusokkal bővült. Most egy szakfolyolyóiratban bemutattak ugyanis egy, a széles közönség előtt még nem, vagy csak kevéssé ismert alcsoportot, az Er-t – számolt be róla a Science Alert. A témában íródott tanulmányt a brit egészségügyi szolgálat (NHS) és a Bristoli Egyetem kutatói jegyzik. A szakértők szerint a csoport létezéséről viszonylag régóta sejtették (1982-ben közöltek róla először információkat), azonban a klinikai hatásuk még nem teljesen ismert. Az Er-ből a már elérhető információk alapján további…

Tovább olvasom

612 milliárdba kerül a nyugdíjemelés

„A költségvetés a szankciós válság ellenére is biztosítja a nyugdíjak emeléséhez, a nyugdíjprémium és a 13. havi nyugdíj kifizetéséhez szükséges 612 milliárd forintot” – írta a Facebook oldalán Varga Mihály pénzügyminiszter. Varga saját posztja alatt kommentben részletezte is, hogy „az inflációs nyugdíj-kiegészítésre 217 milliárd forintot, a nyugdíjprémium kifizetésére 23,5 milliárd forintot, a 13. havi nyugdíjra 372 milliárd forintot fordítunk”. Ahogy arról a Borsod24.hu is beszámolt, a kormány 4,5 százalékkal emeli meg a nyugdíjakat. Az emelés januártól visszamenőlegesen jár, azoknak pedig, akik 2022-től jogosultak nyugellátásra, novembertől utalják a magasabb járadékot. Az…

Tovább olvasom

Hétvégén rendezik az Ózd Ralit

Hosszabb szünet után a hétvégi Ózd Ralival folytatódik a Mercarius országos ralibajnokság, melyben a végső sikerért három páros verseng, így az idény utolsó előtti futamán komoly küzdelemre van kilátás. Ózdon és környékén a pénteki prológot követően szombaton kilenc gyorsasági szakasz, és összesen 106,8 versenykilométer vár a mezőnyre. A rajtnál ott lesz az élmezőny minden tagja, így a pontversenyben élen álló Mads Östberg, Patrik Barth norvég-svéd duó is. A Citroen Rally Team Hungary kettőse az idén eddig minden magyar bajnoki viadalt megnyert, melyen elindult, öt futamból négy sikert jegyez, a Dunakanyar-ralin…

Tovább olvasom

Egy nap alatt 117 ezer forintot adományoztak lapunknak olvasóink!

Október 5-én szerdán indult el a borsod24.hu adománygyűjtő akciója, azért, hogy a megye független hírportálja tovább tudjon fejlődni. Célunk 1 millió forint összegyűjtése, hogy fel tudjunk venni egy utazó riportert, aki hitelesen bemutatja a magyar vidék valóságát. Magáról az akcióról itt írtunk bővebben. Az első nap számunkra és meglepő lelkesedéssel és pozitív fogadtatással indult. Sok olvasónk jelezte, hogy fontosnak tartja a célt és támogatni fogja a kampányt. Sajnos a nehéz gazdasági helyzet is visszaköszönt olvasóink leveleiben, mert volt aki jelezte, hogy anyagilag nem tud minket támogatni, de egy megosztással és…

Tovább olvasom

Hivatalosan is elfogadták az újabb, Oroszország elleni szankciókat

Az uniós tagállamok kormányait tömörítő tanács csütörtökön új szankciócsomagot fogadott el Oroszországgal szemben, válaszul a kelet-ukrajnai Donyeck, Luhanszk, Zaporizzsja és Herszon megye illegális annektálására – közölte a brüsszeli testület. A tanácsi sajtóközlemény szerint az új csomag lefekteti az olajár felső határának unión belüli bevezetéséhez szükséges jogi keret alapját is. A tengeren szállított orosz nyersolaj behozatalára vonatkozó uniós tilalom teljes mértékben megmarad, az árplafon bevezetése után az intézkedés lehetővé teszi az orosz olaj exportját az unión kívüli országoknak is. Ennek feltétele, hogy az exportált olaj ára az előre meghatározott felső határ…

Tovább olvasom

Áthajtott a mezőkeresztesi vasúti átjárón, hiába a lezárt sorompó

A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság közigazgatási eljárás keretén belül folytatott eljárást egy monosbéli 19 éves férfival szemben. A gépjármű vezetője még 2022. augusztus 10-én 10 óra 27 perckor gépjárműjével a záróvonalat átlépve, valamint előtte egy álló autót kielőzve a lezárt félsorompó, illetve a tilos fényjelzés ellenére áthajtott a Mezőkeresztes és Mezőnyárád között található vasúti átjárón. A sofőr szerencséjére a szabályszegés elkövetésekor nem érkezett abban a pillanatban vonat, így nem történt baleset, szerencsétlenségére viszont a tilos manővert egy kamera rögzítette.A hatóság a gépjármű vezetőjének a beazonosítását követően a férfival szemben 60.000 forint közigazgatási…

Tovább olvasom

Az infláció hatása: visszaesett az élelmiszer-fogyasztás Magyarországon

2,4 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom Magyarországon idén augusztusban az egy évvel korábbihoz képest – számolt be a Központi Statisztikai Hivatal tájékoztatása alapján a HVG. A szám a megvásárolt áruk mennyiségét jelenti, nem az összesített árat, tehát nem azért volt növekedés, mert minden drágult. Közzétették azt is, hogy mennyi pénzt hagytunk a boltokban, és itt már látszik a durva infláció hatása: augusztusban több pénzt költöttek a magyarok vásárlásra, mint tavaly decemberben, a karácsonyi rohamban. A növekedésnek gyakorlatilag egyetlen oka van: az, hogy a benzinkutak forgalma sokkal nagyobb, 18,4 százalékkal több,…

Tovább olvasom

Elítélték a miskolci Kálvária kápolnánál történt szexuális erőszak elkövetőjét

A Miskolci Járásbíróság előkészítő ülésen hozott ítéletet az ügyben. A vádirattal egyezően megállapított tényállás szerint a férfi 2021. november 9-én délután 5 óra körül a Kálvária dombra vezető lépcsősornál hátulról, a nyakánál fogva megragadta az ott sétáló sértett nőt, aki ettől a földre esett – írja közleményében a Miskolci Törvényszék. A vádlott többször tarkón ütötte áldozatát és szexuális tartalmú fenyegetéseket intézett felé; a nő testére feküdt és testszerte fogdosta, illetve igyekezett levetkőztetni. A férfi mindvégig kontroll alatt tartotta a sértettet, aki nem tudott a szorításból szabadulni, azonban kiabálására, sikoltozására és…

Tovább olvasom

A legkörözöttebb magyar bűnözők top 50-es listáján szereplő férfit fogtak el Németországban

A Körmendi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya körözési eljárást folytat egy 52 éves férfival szemben – írja a police.hu. A kerítés bűntett elkövetése miatt elfogatóparanccsal keresett férfi ellen a Szombathelyi Törvényszék Büntetés-végrehajtási Csoportja elfogatóparancsot bocsátott ki, mert a jogerősen kiszabott hat év börtönbüntetésének letöltését nem kezdte meg. A körmendi lakcímmel rendelkező férfi helyet kapott a magyarországi legkeresettebb körözöttek TOP 50-es listáján. A Körmendi Rendőrkapitányság munkatársai által beszerzett információk alapján, az európai elfogatóparanccsal körözött személy felkutatását a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ kezdte meg. Lokalizálták a férfi vélt németországi tartózkodási helyét és elfogása érekében…

Tovább olvasom