Valószínűleg zaklatás miatt akart öngyilkos lenni a gyürei iskola 11 éves tanulója

Úgy tűnik, a kislányt sorra érte több diáktársának zaklatása, ezért lépett szándékosan a vonat elé, öngyilkossági szándékkal. Életben van, de változatlanul válságos állapotban van. Vasárnap Gyürén elgázolt a Záhony felől érkező vonat egy 11 éves kislányt. A gyerek túlélte a balesetet, de súlyos sérüléseket szenvedett. Mentőhelikopterrel szállították kórházba, azóta is válságos állapotban van. A szon.hu beszámolója szerint a faluban gyorsan beszédtéma lett, hogy a gyerek szándékosan lépett a vonat elé, és a tettének hátterében az állhat, hogy az iskolában néhány társa zaklatta. Később a gyerek nagyapja a Borsnak azt nyilatkozta, hogy bántalmazták az unokáját…

Tovább olvasom

Jó reggelt, Miskolc! – Csütörtöki időjárás, név- és születésnaposok, ezen a napon történt

Ilyen időre számíthatunk ma Csütörtökön többfelé, több alkalommal kell számítani esőre, záporra, helyenként zivatarok kialakulására. Miskolcon mérsékelt délnyugati szélre kell számítani. Tág határok között, 13 és 21 fok között alakul a csúcshőmérséklet. Ma őket ünnepeljük Névnap Mihály, Gábor, Gabos, Gábriel, Gabriella, Kapolcs, Mikes, Rafael, Ráfis A Mihály név eredete és jelentése Feltehetőleg bibliai eredetű név, a héber Mikaél férfinév magyar formájából származtatható. A név eredeti viselője a Bibliában megtalálható Mikaél arkangyal, aki Dániel próféta könyvében, Júdás apostol levelében és A jelenések könyvében szerepel. A Mihály név jellemzése: A Mihály név legtöbbször…

Tovább olvasom

A Gazprom megüzente, hogy leállítja az európai gázszállítást

Az Északi Áramlat nevű gázvezeték-rendszerét már korábban leállította, innentől kifejezetten korlátozottá vált az orosz gáz Európába juttatása. Igaz, úgy tűnik, nincs is túl erős ilyen jellegű szándék Moszkvában. Leállítja az Ukrajnán keresztül folyó európai gázszállításokat a Gazprom – jelentette be az orosz állami vállalat a Twitteren. A bejelentés hátterében egy elszámolási és jogi vita áll a Gazprom és az ukrán Naftogaz között. A háború dacára ugyanis az oroszok Ukrajnán keresztül húzódó vezetékeken küldték a gázt Európába és mindezért tranzakciós illetéket fizettek az ukrán gázszolgáltatónak. Igen ám, de nem annyit és…

Tovább olvasom

Forrnak az indulatok az MVM miskolci ügyfélszolgálatán a számlázás és packázás miatt

Az MVM ügyfélszolgálatára szinte lehetetlen bejutni, pedig nagyon sok fogyasztónak lenne megbeszélnivalója a szolgáltatóval. Az egyik legfőbb panasz, hogy az MVM önhatalmúlag módosítgat és emiatt máshogy számláz. Természetesen mindig az jön ki, hogy a szolgáltató jár jobban, a fogyasztó pedig rosszabbul, de este nyolcig sem lehet bejutni az ügyfélszolgálathoz. Az egyik miskolci Facebook-csoportban érkezhetett szembe a következő írás. “Tisztelt miskolci Önkormányzat, minap.hu, boon.hu és egyéb médiumok, valamint általam egyáltalán nem tisztelt MVM! Az alábbi képek ma délután készültek az MVM miskolci ügyfélszolgálata előtt az Arany J. utcán. Azzal a hiú…

Tovább olvasom

Erős az érdeklődés, sokan szeretnék, ha újra működne a Diósgyőri várfürdő

Több, mint hatszázan szóltak már hozzá a témához, a kérdőív is népszerű. A legtöbben az eredeti állapotot látnák ismét viszont, sokan pedig egy továbbfejlesztett strandfürdőben gondolkodnak. Már több mint hatszázan kitöltötték azt a kérdőívet, amely az egykori diósgyőri várfürdőhöz kapcsolódó „közérzetet” vizsgálja: hogyan képzelnének el egy esetleges fejlesztést a miskolciak. Az eddigi válaszadók többsége szeretné, hogy megnyíljon a „Királynék fürdője”. És erről nosztalgikus elképzeléseik vannak – írja a Tervezzukmiskolcot.hu. Szeptember közepe óta elérhető az a kérdőív, ami a diósgyőri strand témáját körüljáró első Városi Est kapcsán pásztázza a miskolciak „közérzetét”. Az eredményeket később…

Tovább olvasom

Mezőkövesden fokozott rendőri ellenőrzésekre lehet számítani a pénteki meccs miatt

A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2022. szeptember 30-án, 16 órától 24 óráig Mezőkövesd közigazgatási területére. Az ellenőrzés célja a Mezőkövesd Zsóry FC – Paks FC NB I. férfi bajnoki labdarúgó mérkőzéssel összefüggésben a közbiztonságot veszélyeztető cselekmények megelőzése, megakadályozása. Fontos rendőri feladat a mérkőzés miatt a városba érkező vendégszurkolók mozgásának figyelemmel követése és a rendezvény helyszínére történő biztonságos bekísérése, a közbiztonságra különösen veszélyes eszközök felfedése, valamint a közrend, közbiztonság, és a közlekedés rendjének fenntartása. A rendőrség arra kéri a szurkolókat, hogy a fenti intézkedések végrehajtásában a feladatra vezényelt rendőrök…

Tovább olvasom

A Törvényszék szerint jogsértő és félelemkeltő volt a Figyelő Soros-listája

Elsőfokú, még nem jogerős ítéletében szerdán a Fővárosi Törvényszék kimondta, hogy a Figyelő 2018-as Soros-listája jogsértő és félelemkeltő volt, a lapkiadó Mediaworksnek bocsánatot kell kérnie, és fejenként 200-500 ezer forint sérelemdíjat is fizethet – írja a HVG. A Figyelő 2018-ban a nyomtatott kiadásában „A spekuláns emberei” címmel listát jelentetett meg azokról a civil aktivistákról, jogászokról, tudósokról és újságírókról, akik szerintük „Soros György zsoldosai” voltak. A több száz ember nevét tartalmazó lista szereplői közül 34-en (24 nem közszereplő és 10 közszereplő) perelték a nyomtatásban egy ideje már nem megjelenő Figyelőt. A felpereseket…

Tovább olvasom

A németek szerint Moszkva rendelhette meg az Északi Áramlat elleni szabotázst

Az orosz vezetés állhat az Északi Áramlat-1 és az Északi Áramlat-2 földgázvezeték elleni támadás mögött a német szövetségi parlament (Bundestag) védelmi bizottságának elnöke szerint. Marie-Agnes Strack-Zimmermann szerint minél tovább tart és minél brutálisabb az ukrajnai háború, annál nagyobb a Balti-tenger medrében lefektetett vezetékek elleni szabotázshoz hasonló „gátlástalan támadások” veszélye. Nem lehet kizárni, hogy éppen Moszkva megrendelésére hajtják végre ezeket az akciókat, méghozzá azzal a céllal, hogy súlyos feszültségeket keltsenek a nyugati piacokon – fejtette ki a kormányzó liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) politikusa a Madsack médiacsoporthoz tartozó regionális lapok közös…

Tovább olvasom

Orbán bejelentette az újabb nemzeti konzultációt

A kormány mai ülésén elfogadta a Fidesz-frakció kezdeményezését: nemzeti konzultációt indítunk a szankciókról” – jelentette be Orbán Viktor ugyanazt, amit Kocsis Máté már a Fidesz-KDNP közös, balatoni frakcióülésén megtett. Ahogy azt előre meg lehetett jósolni, a miniszterelnök ezúttal is az Európai Uniót (avagy Brüsszelt, amikor a kormányzati propaganda negatívan beszél róla) hibáztatja az országunkban eluralkodó helyzet miatt: „Az energiaszankciókat Brüsszel ráerőltette a tagállamokra és azóta az energiaárak az égben vannak. Amikor ez megtörtént, Brüsszelben azt ígérték, hogy véget vetnek a háborúnak, és jobban fognak fájni az agresszornak, mint az Európai…

Tovább olvasom

Koncz Zsófia szerint a finnekkel való barátság kiemelten fontos

A finnekkel való barátság kiemelkedő helyet foglal el a magyarok szívében, a barátságot erősítik a közös feladatok, például a fenntartható fejlődés megvalósítása – hangoztatta a Technológiai és Ipari Minisztérium parlamenti államtitkára szerdán Veszprémben, a 15. magyar-finn testvérvárosi konferencia megnyitóján. Koncz Zsófia, a BAZ megyei 6. számú választókerület országgyűlési képviselője elmondta, hogy Magyarországon 2000 óta – növekvő bruttó hazai termék mellett is – csökken a szén-dioxid-kibocsátás, mára a kilencedik helyen állunk az unión belül az egy főre jutó károsanyag-kibocsátás tekintetében. Az áramtermelés 64 százalékban szén-dioxid-kibocsátás mentes – tette hozzá. Az államtitkár…

Tovább olvasom