Tízmilliókat is hajlandóak fizetni az oroszok, csak elmenekülhessenek a sorozás elől

Esetenként az akár több mint tízmillió forintnak megfelelő jegyárakat is vállalják a leggazdagabb oroszok, akik nem autóval, hanem repülővel hagynák el az országot. A magán-légitársaságok irodáiban azt követően kezdődött roham, hogy Vlagyimir Putyin elnök szeptember 21-én részleges mozgósítást rendelt el az Ukrajnában zajló háború katonai utánpótlásának megerősítésére. A Guardian cikke szerint a jelentkezők többsége a vízummentes beutazást lehetővé tevő Törökországba, Örményországba, illetve Azerbajdzsánba menne, de népszerű úti cél Dubai is. A brit napilap emlékeztet arra a korábbi tanulmányra, amely szerint a háború miatt Oroszország akár a legalább egymillió dollárnyi vagyonnal…

Tovább olvasom

Márki-Zay azt szeretné, ha az ellenzék nem is indulna az önkormányzati választáson

„Ha az önkormányzati választáson megosztott ellenzék indul, akkor a Fidesz fog győzni. Ezért fontos, hogy a pártok ne külön utakon járjanak, sőt én azt is szeretném, hogy ha a pártok nem is pártszínekben, vagy egyáltalán nem is indulnának” – jelentette ki Márki-Zay Péter hétfőn este az ATV Egyenes beszéd című műsorában. A korábbi ellenzéki miniszterelnök-jelölt szerint az amúgy az európai parlamenti választásokkal egy napra időzített referendumon lokálpatrióta, civil közösségeknek kellene csak elindulni, hiszen – mint mondta – csak nekik van esélyük a Fidesz jelöltjeivel szemben. Márki-Zay szerint a pártok egyébként…

Tovább olvasom

22 éve nem volt ilyen, 13 százalékra emelte az alapkamatot az MNB

125 bázisponttal 11,75 százalékról 13 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot a keddi kamatdöntő ülésén az MNB monetáris tanácsa – derül ki közleményükből. Ugyanilyen magas 2000 februárjában volt az alapkamat, míg a 2008-as válság idején 11,5 százalékon tetőzött. A várakozások szerint idén év végére 14 százalék körül lehet. A kamatszint növelésével a gazdaságban drágábbak lesznek a hitelek, ami miatt az emberek kevesebbet vásárolnak, a cégek pedig kevesebbet fektetnek be. Ez ugyan rontja a gazdaság növekedését, de cserébe lassítja az inflációt. Az MNB célja pedig hivatalosan nem a gazdasági növekedés elérése, hanem…

Tovább olvasom

A miskolci János lehet az országos Postás Példakép

A Magyar Posta idén is elindította Postás Példakép kampányát. A hat jelölt között egy miskolci dolgozó is megtalálható. A Magyar Posta 2017-ben, a 150 éves jubileumi programsorozat egyik elemeként alapította a Postás Példakép Díjat, mely azóta töretlen népszerűségnek örvend. Az elismerés célja, hogy megtalálják és bemutassák azokat a postás dolgozókat, akik szakmai teljesítményükkel és hozzáállásukkal kiemelkedő teljesítményt nyújtanak, az ügyfelek bizalmát élvezik, és kollégáik körében is elismertek.  A szavazás már megkezdődött, október 3-án 12.00 óráig tart. Aki a legtöbb szavazatot kapja, az lesz az idei Postás Példakép. A díjat október 7-én a…

Tovább olvasom

Felmérés: 700 ezer szavazót bukott, de így is simán nyerne a Fidesz

Az elpártolt választók ugyanis nem csapódtak az ellenzékhez, hanem a bizonytalanok táborába kerültek a Závecz kutatása szerint. Míg a választások után egy hónappal az elmúlt három évtized legmagasabb párttámogatottságát érte el a Fidesz (46 százalék, 3,7 millió szavazó), mostanra sokan elfordultak tőle. Jelenleg 37 százalék sorakozik fel mögöttük, ez 3 millió támogatót jelent – közölte a Závecz Research, amelynek friss közvélemény-kutatását a HVG szemlézte. E szerint a Fidesz visszaeséséből az ellenzék lényegesen nem tudott profitálni, a párt nélküliek lettek jóval többen: 20-ról 26 százalékra, félmillió fővel bővült a politikától távolságot…

Tovább olvasom

A bevont rendszámát lecserélve ült volán mögé a vezetéstől eltiltott borsodi sofőr

Közúti ellenőrzésük során a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság munkatársai 2022. szeptember 25-én 10 óra körül az M3-as autópálya, Geleji pihenőjénél ellenőrzés alá vontak egy személygépkocsit, illetve annak vezetőjét – számolt be róla a police.hu. Az adatok ellenőrzése során kiderült, hogy az 50 éves férfit korábban a hatóság eltiltotta a vezetéstől, továbbá bevont rendszámát és egy másikra cserélte. A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétség, és egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a sofőrrel szemben.

Tovább olvasom

Begyógyszerezve gázolt halálra egy férfit Miskolcnál, majd elhajtott

A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 27 éves és egy 28 éves férfi ellen halált okozó bódult állapotban elkövetett járművezetés bűntette, segítségnyújtás elmulasztásának bűntette, illetőleg vétsége miatt. A fiatalabb férfi – aki mellett az autóban a másik férfi utazott – bódult állapotban vezetve a sértettet nem észlelte, így fékezés nélkül elütötte, majd a baleset után a sérültnek nem nyújtottak segítséget – olvasható az Ügyészség közleményében. A vádirat szerint 2021. szeptember hónap második felében, délelőtt, a 27 éves vádlott autóval közlekedett Miskolc külterületén, mellette a 28 éves vádlott utazott. A…

Tovább olvasom

Öt év fegyházra ítélték kémkedés miatt a Jobbik volt EP-képviselőjét

Harmadfokon ítélte el a Kúria Kovács Bélát, költségvetési csalás és magánokirat-hamisítás is a vádak között. Öt év fegyházra ítélte harmadfokon a Kúria a KGBélaként is ismert Kovács Béla volt Jobbikos EP-képviselőt – írja a Magyar Nemzet. Kovácsot kémkedésért, költségvetési csalásért és magánokirat hamisításért marasztalta el a törvényszék. Kovácsot továbbá a Kúria tíz évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától is. Az ítélet szerint legkorábban büntetése letöltésének kétharmada után szabadulhatna, már ha bevonulna a fegyházba, de a portál szerint várhatóan nemzetközi körözést kell kiadni ellene – a kérdés csak az, hogy mindez mennyit ér Moszkvában, ahol…

Tovább olvasom

Megyei Jogú Városok Szövetsége: Állami segítségre szorulnak az önkormányzatok

Hétfőn tartotta ülését a Megyei Jogú Városok Szövetsége, amelyen a városvezetők egyetértettek abban, hogy az önkormányzatoknak állami segítségre van szükségük ahhoz, hogy elkerüljék a csődhelyzetet. Veres Pál, Miskolc polgármestere hétfőn a Megyei Jogú Városok Szövetségének közgyűlésén vett részt Budapesten. A testület ülésén mind a 25 város vezetője ugyanazokat a problémákat említette: elszabadult energiaárak, kiszámíthatatlan gazdasági környezet, fékevesztett áremelkedés. Megegyezés született abban is: kormányzati segítség nélkül az önkormányzatok ezt a helyzetet nem tudják kezelni. A Szita Károly, Kaposvár  fideszes polgármestere által vezetett testület több témában is konzultációt tartott: elsőként Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter ismertette, a…

Tovább olvasom

Erdei Sándor: Hatósági áras a tűzifa, csak nem kapható

Újabb Fideszes intézkedésről rántotta le a leplet Erdei Sándor Zsolt a Velünk a Város önkormányzati képviselője. A politikus annak járt utána, hogy mennyiért lehet tüzifát kapni, illetve lehet-e a hatósági áras tűzifából vásárolni. Tapasztalatairól részletes Facebook posztban számolt be a képviselő. “Hatósági áras tűzifa sok helyen egyáltalán nem kapható, azaz végül mégis rákényszerítik a vásárlókat hogy a TÜZÉP telepeken vagy máshonnan vegyenek teljes áron tűzifát 40-50.000 Ft köbméterenkénti értékben.Több B.A.Z.megyei erdészet felhívása után azt az információt kaptam, hogy a 19.000 Ft-os köbméterenkénti áron kínálandó ársapkás puha tűzifa,és a 30.000 Ft…

Tovább olvasom