Az Y-híd projektje már a hajránál tart, íme a legújabb fejlemények

A híd, a turbókörforgalom és a hozzájuk kapcsolódó útépítések is jó ütemben haladnak. Belátható időn belül használatba vehetjük. Hamarosan elkészül Miskolc komplex közlekedésfejlesztési projektjének, azaz Y-hídnak és a hozzá kapcsolód útfejlesztéseknek az első üteme – ezt szombaton jelentette be a helyszínen, vagyis az új hídon tartott sajtótájékoztatón Nyul Zoltán, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) beruházási vezérigazgató-helyettese, Csöbör Katalin országgyűlési képviselő és Veres Pál, Miskolc polgármestere. A részletekről a Minap.hu számolt be. Veres Pál mérföldkőnek nevezte azt, hogy a fejlesztés elkészülhet, mivel a városban évtizedes igény volt arra, hogy megoldják a Martinkertváros és Szirma belvárossal…

Tovább olvasom

Megvan II. Erzsébet temetésének pontos időpontja

A 70 éven át uralkodó angol királynő csütörtökön hunyt el, másfél hét múlva lesz a szertartás, a hagyományokhoz híven a Westminster Apátságban. Nyilvánosságra hozta a Buckingham-palota II. Erzsébet temetésének részleteit. Ennek megfelelően a királynő holttestét lánya, Anna hercegnő fogja Skóciából Londonba kísérni, ahol a Westminster-palotában fogják felravatalozni. Erzsébet négy napon át fog itt feküdni, hogy egykori alattvalói búcsút vehessenek tőle még az állami temetés kezdete előtt. A királynő jelenleg a balmorali-kastély báltermében nyugszik egy koporsóban, amit vasárnap fognak Edinburgh-ba szállítani és a Holyroodhouse-i palota tróntermében helyezik el, egészen hétfő délutánig, amikor is…

Tovább olvasom

A miskolci szállodák sem úszhatják meg, óriási bajba sodorta őket is a Fidesz

Ez a nyár a megszorításokról, a durva energiaáremelésről, a rezsicsökkentés szertefoszlásáról és a Fidesz hangzatos választási ígéreteinek teljes elillanásáról szólt. A miskolci szállodák is részesei az országos problémának, sokkal nagyobb gondba kerülnek hamarosan, mint a koronavírus-járvány alatt valaha is korábban. Még a Covidnál is többet árt a rezsiköltségek elszabadulása a turizmusban és vendéglátásban dolgozóknak, pedig két évvel ezelőtt is jelentős volt a káruk – erről a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének tiszteletbeli elnöke, Flesch Tamás beszélt a héten az ATV Egyenes beszéd című műsorában. – A szállodák energiakiadása az elmúlt hónapokban megugrott,…

Tovább olvasom

Menesztették a Paks II-ért felelős teljes igazgatóságot

Miután kiderült, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztérium a paksi bővítésért felelős államtitkára, Süli János távozik a posztjáról, a 24.hu megtudta, hogy a paksi bővítés lebonyolításáért felelős projektcégben, a Paks II Zrt.-ben ugyancsak radikális változások történtek. Konkrétan teljesen átalakították a cég vezetését: az ötfős igazgatóságból lett háromfős, és az is új tagokkal. Az egyik távozó igazgatósági tag, nevét nem vállalva azt nyilatkozta a lapnak, hogy menesztették őt. A Paks II Zrt. honlapján is már fent vannak a vezetőség új nevei: az Eximbankot is vezető Jákli Gergely az új elnök-vezérigazgató, a további tagok pedig: Fellegi Tamás és Mendelényi Dániel. Orbán…

Tovább olvasom

Hivatalosan is királlyá nyilvánították III. Károlyt

Hivatalosan is Károly lett az Egyesült Királyság új uralkodója, miután a londoni Szent Jakab palotában tartott ceremónia keretében királlyá nyilvánították. Károly ugyan már közvetlenül édesanyja, II. Erzsébet királynő halála után uralkodó lett, de a szombati eseményen hivatalosan is megerősítették ezt, miután a Trónutódlási Tanács is jóváhagyta. Az Egyesült Királyság trónöröklési törvényei ugyanis előírják, hogy az uralkodók halála esetén ez a tanács kétséget kizáróan megállapítsa az új uralkodó kilétét, és nyilvánosan kihirdesse, hogy ő az Egyesült Királyság egyedüli és törvényes uralkodója A ceremónia végén, délben elhangzott a már God save the king kezdetű himnusz is,…

Tovább olvasom

Egy kiszivárgott levélből kiderült, többezer milliárd forintnyi EU-forrást vonnának el Magyarországtól a korrupció miatt

Kiszivárgott az Európai Bizottságnak az a levele, amely miatt non-stop tárgyal a kormány Brüsszelben. Összesen 3500 milliárd forintnyi EU-forrás kifizetését függesztené fel az Európai Bizottság – derült ki Johannes Hahnnak, az Európai Bizottság költségvetési ügyekért felelős biztosának a magyar kormánynak címzett leveléből, amelyet Jávor Benedek, a Párbeszéd politikusa posztolt ki a Facebookon. A levél keltezése július 20 volt. A szankcióról már tudni lehetett, azt azonban nem, hogy arról már júliusban tájékoztatta a brüsszeli testület a magyar kormányt. – közölte a volt EP-képviselő. A levél része a jogállamisági eljárás keretében folyó…

Tovább olvasom

Budapest “főispánjának” tetszett a szakállas Orbán

A kötcsei polgári pikniket idén rendezi meg 21. alkalommal a Fidesz pártalapítványa, az eseményre hagyományosan fideszes politikusok és a Fidesz-közeli szellemi-gazdasági elit tagjai kapnak meghívást. A fővárosi kormányhivatalt immár főispánként vezető Sára Botond arról beszélt a kötcsei piknikre tartva, örült annak, hogy a kormányfő el tudott menni nyaralni, kipihentnek tűnt a fotókon, és Sárának tetszett Orbán szakálla. Szerinte komoly kihívások állnak előttünk, „isteni áldás”, hogy Orbán Viktornak hívják Magyarország miniszterelnökét, mert egyedül ő képes jó irányba vinni a dolgokat. A Telex.hu tudósítói látták érkezni többek között Szalai-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi minisztert, Navracsics…

Tovább olvasom

Bokros Lajos tömeges vállalati csődökre számít

A volt pénzügyminiszter, egyetemi tanár, közgazdász szerint nemcsak a háború, hanem – ahogy fogalmazott – nyakló nélküli, esztelen, felelőtlen túlköltekezés, a monetáris politika elkésett szigorító lépései is hozzájárultak ahhoz, hogy stagflációs helyzet alakult ki Magyarországon, vagyis amikor a növekvő infláció csökkenő gazdasági növekedéssel párosul – írta az Mfor.hu. A szakember szerint a kialakult stagflációs helyzetben a kormány rövid távon csak aközött választhat, hogy recesszióba nyomja bele az országot még nagyobb kamatemeléssel vagy a recessziótól való félelmében nem megy utána a kamatokkal az inflációnak, ami azt jelenti, hogy még nagyobb lesz az…

Tovább olvasom

Élőlánccal fognak tiltakozni az igazgatóhelyettes menesztése miatt a Herman Ottó Gimnázium tanárai

Hétfő reggel a tanítás megkezdése előtt zajlik majd az akció a miskolci tanintézménynél. Mint arról írtunk, a miskolci Hermann Ottó Gimnázium több tanára levelet kapott a tantestülettől, Dezsőfi György igazgatóhelyettest pedig azonnali hatállyal felmentették, miután néhány napja a polgári engedetlenség formájában tiltakoztak a pedagógusok ellehetetlenült helyzete miatt. A kollégák nem hagyják azonban szó nélkül a dolgot: élőláncot alkotva, fekete ruhában tiltakoznak hétfőn reggel iskolakezdés előtt, fél 8 és 8 között a gimnázium tanárai és az akcióhoz csatlakozó szülők, szimpatizánsok – írja a Népszava. A tantestület tagjai egyébként egy szolidaritási nyilatkozatot is…

Tovább olvasom

5-ből 4 magyar úgy érzi, rossz irányba haladnak a dolgok hazánkban

Július közepén a 24.hu hírportálon jelent meg egy cikk azzal a címmel, hogy Öt éve nem éreztük ilyen rossznak az ország gazdasági helyzetét, de máris elavult: az Ipsos nemrégiben kiadott kutatása szerint ugyanis 2022 augusztusában mindössze 16 százalék volt azoknak a magyaroknak az aránya, akik szerint jó vagy valamennyire jó állapotban van az ország gazdasága. Összehasonlításképpen: 2016 májusa óta nem mértek ilyen alacsony arányt, a publikációban található ábra pedig érzékletesen mutatja be a júliusi 20 százalékról 16 százalékra történt esést. Ahogy az előző hónapban, most is vagy kéttucatnyi országban tették fel ugyanazokat a kérdéseket például…

Tovább olvasom