Hivatalos, hogy Liz Truss Boris Johnson utódja

Liz Truss volt brit külügyminiszter az Egyesült Királyság új miniszterelnöke, miután II. Erzsébet királynő kedden, Boris Johnson eddigi miniszterelnök távozása után hivatalosan megbízta őt a kormányalakítással. A miniszterelnöki beiktatás során Truss a Londontól több mint 800 kilométerre lévő Balmoralban, skóciai nyári rezidenciáján találkozott a királynővel, miután Boris Johnson ma reggel találkozott az uralkodóval, és benyújtotta lemondását – írja a BBC. Liz Truss még kedden visszatér Londonba és valószínűleg meg is alakítja új kormányát. Liz Trusst választották a brit Konzervatívok új vezetőjének a párt mintegy 160 ezer tagja, ez egyben azt…

Tovább olvasom

Leforrázta gyerekét, felfüggesztett börtönt kapott érte

Az Encsi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével, büntetővégzéssel védekezésre képtelen személy sérelmére gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége és kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt szabott ki büntetést egy mérai nővel szemben. A megállapított tényállás szerint a vádlott a 2012-ben született kiskorú gyermekével, élettársával és további négy gyermekével élt egy mérai lakásban. Az asszony 2020. január 7-én a reggeli órákban véletlenül meglökte a kályhán elhelyezett kávéfőzőt, mely ledöntötte az ott melegedő forróvizes edényt. A kiömlő forró víz a kályha mellett ülő kiskorú sértett jobb karjára ömlött, melynek következtében a gyermek másodfokú, nyolc napon túl…

Tovább olvasom

Bejelentés mentett életet Borsodban

Napok óta nem látták a szomszédok a bácsit, majd az állampolgári bejelentést követően a rendőri intézkedés megmentette az emődi férfi életét. Bejelentés érkezett a Borsod-Abaúj-Zemplén Tevékenység-irányítási Központjába 2022. szeptember 5-én 15 óra előtt nem sokkal, hogy egy emődi, 70 éves férfit péntek, azaz 2022. szeptember 3-a óta nem láttak a kertben, illetve a háza körül, vélhetően történhetett vele valami baj. A Miskolci Rendőrkapitányság Emődi Rendőrőrsének munkatársai a bejelentést követően haladéktalanul megjelentek a férfi házánál. A rendőrök többek közt azt tapasztalták, hogy a házhoz szállított ebéd a kerítésre van akasztva, másrészt…

Tovább olvasom

Az orosz propaganda is megirigyelné, ahogy Ukrajnát ábrázolja a nyolcadikos földrajztankönyv

A szöveg is elképesztő, de a mellékelt ábra egészen szürreális. A Telex szúrta ki, hogy az idei nyolcadikos földrajztankönyvben az ukrajnai válság és a háború is szóba került – de persze nam akármilyen megvilágításban. Konkrétan ezt írják a szerzők az országról: „A többség ukrán nemzetiségű, de az ország keleti részén jelentős az oroszok aránya, a Krím-félszigeten pedig ők alkotják a többséget. A két keleti szláv nyelv (orosz, ukrán) hasonló. Az oroszok által lakott országrészekben a lakosság egyötöd része kevert orosz–ukrán nyelven beszél. Ennek ellenére a két népcsoport gyakran szemben áll…

Tovább olvasom

Szinte megszűnt a hagymatermesztés Magyarországon

A makói vöröshagyma-termesztés egyre kevésbé tudja felvenni a versenyt az olasz, a spanyol és a német versenytársakkal. Idén gyakorlatilag megszűnt a magyar hagymatermesztés – írja a Magyar Nemzet. Fekete János, az Országos Hagyma Terméktanács elnöke a lapnak elmondta, míg húsz évvel korábban Makó térségében 1500–2000 hektáron foglalkoztak hagymatermesztéssel a gazdálkodók, az idén húsz-harminc hektárra szűkült ez a terület. Ennek az az oka a szakember szerint, hogy a makói vöröshagyma-termesztés egyre kevésbé tudja felvenni a versenyt az olasz, a spanyol és a német versenytársakkal. Nagy különbség például, hogy itthon a magról vetett…

Tovább olvasom

Új információ: ez okozhatta a tragikus miskolci pinceomlást

A lapunk birtokába jutott információk szerint a pincében egy hat méter átmérőjű, kör alakú helyiséget kívántak kialakítani, ezzel a munkával bízták meg a három férfit, akik a tragédiában életüket veszítették. A három férfi egy keskeny vágattal indult, hogy kialakítsák a fent említett borozó részleget. Értesüléseink szerint a munka kivitelezése során semmilyen biztosítást nem alkalmaztak, így nem voltak beszerelve tartógerendák, hogy megtartsák az esetlegesen a mennyezetből lehulló kődarabokat, vagy, hogy megakadályozzák a mennyezet teljes beomlását. Informátorunk szerint a tragédia elkerülhető lett volna megfelelő alátámasztással és biztosítással. Véleménye szerint fenyőfával vagy akácfával…

Tovább olvasom

Kerékpáros futár gázolt halálra egy nőt Miskolcon

A Miskolci Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat egy 51 éves férfi ellen, aki kerékpáros futárként dolgozva, 2021. július hónap második felében a délutáni órákban Miskolc belterületén közlekedett, azonban észlelve az úttesten feltorlódott kocsisort, szabálytalanul felhajtott a gyalogos járdára, ahol a kapualjból kilépő nőt elgázolt. A sértett a baleset következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítását követően elhunyt. A vádirat szerint a vádlott kerékpáros futárként dolgozott, és 2021. július hónap második felében a délutáni órákban, Miskolc belvárosában az úttesten közlekedett. Észlelte, hogy a…

Tovább olvasom

Jó reggelt, Miskolc! – Keddi időjárás, név- és születésnaposok, ezen a napon történt

2022. szeptember 6., kedd – Mit kell tudni a mai napról? Milyen időre számíthatunk? Kedden is derült időnk lesz, de fátyolfelhők szűrhetik a napsütést. Hajnalban 18, a legmelegebb órákban 20-26 fok várható.  Ma őket ünnepeljük Névnap Zakariás, Aldán, Bea, Beáta, Csanád, Harkány, Hárkány, Horka, Ida, Magnusz, Manga, Pamína, Noel, Zak A Zakariás név eredete és jelentése Héber-latin eredetű, a Zekarjah névből, aki a Biblia szerint próféta, a róla elnevezett könyv szerzője. Jelentése: Jahve emlékezik. A Zakariás név jellemzése Bölcs, nyugodt, mérsékelt döntéseiben, soha nem tesz semmit meggondolatlanul. Sokszor válik magányossá, de…

Tovább olvasom

Sokkoló: 15 méter magasból zuhant le egy vidámpark szabadesés-tornya – videó

Eleve a zuhanásra fizettek be a vidámparki látogatók, ám arról nem volt szó, hogy a szerkezet műszaki hiba miatt a talaj felett nem fékeződik le. Durva baleset lett a vége. Hozzávetőleg ötven felnőtt és gyerek ült azon a szabadeséstornyon, amit India Pandzsáb államában, Mohaliban állítottak fel, és ami vasárnap este meghibásodott. Az esetről készült videón az látható, ahogy az utasokat tartó szerkezet óvatosan forog körbe, majd megáll, ezután lezuhan, ám ahelyett, hogy a föld előtt lefékeződne, belecsapódik a talajba. A Business Standard és az Insider cikke szerint a rajta ülők kb. fele megsérülhetett, közülük…

Tovább olvasom

Ha hirtelen kivezetik a kamatstopot, akár 60%-kal is megnőhetnek az átlagos törlesztőrészletek

Egy havi 53 ezres törlesztő akár 85 ezer forintra is ugorhat, rengeteg embernek a megélhetése forog kockán. Márpedig láthatóan nagyon a lejtőn vagyunk. 330 ezren fizetik még mindig a kamatstop meghirdetésekor érvényes törlesztőrészletet, számukra lehet kimondottan rossz a helyzet akkor, ha az év végétől már az új kamatok szerint kell számolni. Az átlagos 53 ezer forintos törlesztőrészlet 85 ezer forintra emelkedhet, ha az év végén lejár a kamatstop – így számolt Nagy Tamás, a Magyar Nemzeti Bank igazgatója az RTL Híradónak nyilatkozva. Jelenleg nagyjából 330 ezer család törleszt ugyanannyit, mint tavaly ősszel,…

Tovább olvasom