Megint jöhet a 39 fok, de közel már a felfrissülés

Borsod megyében szombaton is nagyon meleg lesz, de készülhetünk néhány frissítő záporra is. Az igazi változás vasárnap érkezik. Pénteken délután és éjszaka is derült, száraz idő várható, ugyanakkor az éjszaka második felében az északnyugati határ mentén már lehetnek felhős területek. Szombaton sok napsütés várható, emellett pedig intenzív gomolyfelhő-képződésre számíthatunk. Az északnyugati megyékben átmenetileg lehetnek felhősebb területek. Szombaton az Északi-középhegységben helyenként kialakulhat zápor, zivatar, illetve a nyugati határ mentén lehet egy-egy zápor. Pénteken az Észak-Dunántúlon élénkülhet meg a délies szél, másutt mérsékelt marad a légmozgás. Az éjszaka második felében az északnyugatira…

Tovább olvasom

A WWF is kiakadt: Érthetetlen a tűzifarendelet, a frissen vágott fa egyébként sem jó tüzelő

Nemcsak az ellenzéki pártok bírálják Orbán pénteki rendeletét, aminek valószínűleg erdeink elképesztő mértékű kivágása lesz az eredménye. Hatalmas lórúgás ez a környezet számára, ami egyébként is szenved a klímaváltozás miatt. Értetlenül fogadta, és súlyosan aggályosnak nevezte a WWF Magyarország a pénteken hatályba lépő új kormányrendeletet, amely a fakitermelés szinte minden korlátozását eltörli a veszélyhelyzeti időszakra hivatkozva. A WWF szerint a lépés nem csak természetvédelmi, de az erdőgazdálkodás fenntarthatósága szempontjából is aggályos, ráadásul ilyen döntésre évtizedek óta nem volt példa – írták, és emlékeztetnek, hogy a rendelet többek között felfüggeszti a tarvágás…

Tovább olvasom

Augusztus végén állhatnak forgalomba a miskolci elektromos buszok

Jelentősen bővült ezzel a flottánk, reméljük, több sikerrel működnek, mint ahogy a fővárosban történt. Átadták pénteken a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. első tíz elektromos autóbuszát. Ahogyan arról korábban lapunk is részletesen beszámolt, az autóbuszokat a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. által koordinált Zöld Busz Program keretében szerezhette be az MVK. A projektre összesen 1,5 milliárd forintos támogatást nyert el korábban a város, melyet önerőből mintegy 600 millió forinttal egészítettek ki – emelte ki az ünnepélyes átadón Veres Pál, Miskolc polgármestere. A részletekről a Minap.hu számolt be. – Az…

Tovább olvasom

Halálos baleset: vonattal ütközött egy autó Borsodban

A gépkocsi ebben az esetben is a tilos jelzés ellenére hajtott a sínekre, így történt a csattanás. A sérültek a járműbe szorultak, egyikük életét vesztette. Négy ember megsérült, amikor összeütközött egy személyautó és egy vonat Sajónémeti közelében egy vasúti átjáróban – olvasható a Police.hu oldalán. Az ózdi hivatásos tűzoltók a mentőkkel együttműködve feszítővágóval megkezdték a beszorult utasok kiszabadítását. A balesethez mentőhelikopter is érkezett. A helyszínelés és a mentés idejére a rendőrök az utat teljes szélességében lezárták. A Mávinform Facebook-oldalán azt írták, hogy a Miskolc-Tiszai pályaudvarról Ózdra tartó személyvonat ütközött össze egy autóval…

Tovább olvasom

Próbaidőn a szerencsi zaklató

A Szerencsi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött annak a férfinak az ügyében, akivel szemben személy elleni erőszakos cselekménnyel fenyegetve elkövetett zaklatás vétsége miatt indult büntetőeljárás. A megállapított tényállás szerint a vádlott a sértettnek – mintegy nyolc hónapon át tartó kapcsolatuk megszakadása után – 2022 januárjában a Messengeren fenyegető tartalmú hangüzeneteket küldött, többek között a nő életének elvételét, lakóháza felgyújtását, gázolását helyezte kilátásba. A sértettben a terhelt fenyegetései komoly félelmet keltettek, attól tartott, hogy a férfi beváltja fenyegetéseit. A bíróság a vádlottat jogerős büntetővégzésével 2 év időtartamra próbára bocsátotta.  

Tovább olvasom

Halálos tömegbalesetet okozott, kiderült, hogy grúz embercsempész

Tizenöt illegálisan Magyarországra érkező menekültet akart átcsempészni az országon az a grúz férfi, aki hajnalban Bócsa közelében összeütközött egy másik autóval – derült ki a police.hu közleményéből. A rendőrség kezdetben két halálos áldozatról beszélt, azonban legutóbbi közleményükben már azt írták, a baleset egyik súlyos sérültje a kórházban életét vesztette. Hajnali két órakor szerettek volna a kiskőrösi rendőrök Tázláron átvizsgálni egy autót, ám a sofőr megállás nélkül, nagy tempóval továbbszáguldott. Az autót vezető férfi az 54-es út kereszteződéséhez érve sem lassított és teljes sebességgel beleszaladt egy Bócsa felől Kecskemét irányába tartó Mercedesnek. A…

Tovább olvasom

Nagytételben viszik az étolajat Szlovákiába a magyar üzletekből

Virágzik az étolajbiznisz Komáromban: szlovák rendszámú autók kartonszámra veszik és viszik az olajat Szlovákiába, ahol egy liter étolaj 2 euró 80 cent, vagyis körülbelül 1100 forint, addig Magyarországon ugyanaz a kiszerelés feleannyiba kerül – írja az Rtl.hu. Komáromban a helyiek az állítják, naponta több szlovák rendszámú utánfutó és kisteherautó is megfordul a boltok parkolójában, és a rendszert kijátszva, étolajjal megpakolva térnek haza. Bár a kormányrendelet alapján egy személy csak három flakon egyliteres étolajat vehet, az ötliteresből pedig csak egyet vásárolhat. Azonban az étolajjal üzletelők többször is beállnak a sorba, vagy akár…

Tovább olvasom

Orbán az amerikai jobboldalnak szónokolt | videó

Orbán Viktor az amerikai jobboldali konferencián, a CPAC texasi eseményén tartott szónoklatot. Az amerikai republikánusokat összefogó eseményen a magyar miniszterlenök – már megszokható módon – összemosta a baloldali médiát, a liberálisokat, a globalistákat és Soros Györgyöt is. Többek között a családról alkotott véleményét is megejtette beszédében: „a haladók az egész világon azt állítják, hogy a családokat nem kellene megvédeni. Európában azt mondják: nincs is olyan dolog, hogy család. Mert a szeretet az szeretet, a család az család. Ha nem tudod definiálni a családod, semmi sem számít családnak”. A szónoklat nem…

Tovább olvasom

“El a kezekkel a magyar erdőktől” néven indított petíciót az LMP

Ez a válsághelyzet nem véletlenül alakult ki, hanem ez az Orbán-kormány 12 évének az elégtelen bizonyítványa – vázolta fel a valós helyzetet Tetlák Örs, az LMP elnökségének tagja mai sajtótájékoztatóján. Már 2010-ben is rég nyilvánvaló volt, hogy a klímaváltozás fel fog gyorsulni. Lehetett tudni, hogy nem szabad kiszolgáltatni Magyarország energiafüggőségét Oroszországnak. Hogy a fosszilis helyett a megújuló energiaforrásokra kell építeni. Hogy az alacsonyabb jövedelmű családok önhibájukon kívül több energiát fogyasztanak. Hogy a valódi és tartós rezsicsökkentést az épületek szigetelésével lehet elérni – mondta a politikus. Szerinte 2010 óta semmi nem…

Tovább olvasom

Márki-Zay szerint Orbán és Gyurcsány egy követ fúj

Az ellenzék volt miniszterelnök-jelöltje a közösségi oldalán a LEX POLT felkiáltással hivatkozik Gyurcsány Ferenc és a Fidesz együttműködésére. “Az MMM vasárnapi közös kiállását a DK csak fideszes érdekekkel magyarázható viselkedése indokolta – ezért nem támogatunk egyetlen DK-s jelöltet sem a mostani időközi választásokon. A DK-val ellentétben ez nálunk nem jelenti azt, hogy ellenjelölteket indítanánk velük szemben, sőt, a helyi Kossuth Körök is szabadon részt vehetnek bármilyen kampányban, amelyet a tagjaik fontosnak tartanak” – írta a posztban. “A bejelentést komoly sajtóérdeklődés és DK-s közösségi aktivitás kísérte, sőt még a kormánypárti sajtó…

Tovább olvasom