Traktorversenyt rendeznek a borsodi rendőrök

A traktorfutamot, azaz a mezőgazdasági gépjárművezetők versenyét a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr Főkapitányság Kommunikációs és Megelőzési Osztály munkatársai az Encsi Rendőrkapitányság Balesetmegelőzési Bizottságával közösen 2022. augusztus 30-ára tervezik Mérán. Az elmúlt években megyénk közútjain is nagymértékben megnövekedett a gépjárműforgalom, ami igaz a mezőgazdasági gépjárművekre is. Jelenlétük elsősorban a betakarítási időszakban jelentkezik intenzívebben. Az aktualitás miatt a verseny célja, hogy a mezőgazdasági gépjárművezetők az elméleti ismeretüket frissíthessék, a gyakorlati tapasztalataikat pedig bővíthessék, és ez által a közúti közlekedést közösen biztonságosabbá tegyük. A verseny időpontja: 2022. augusztus 30-án 8. órától A verseny helyszíne:…

Tovább olvasom

600 kiló hűtetlen párizsit foglalt le a NAV

Hatszáz kiló hűtetlen párizsit foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei az M7-es autópályán – írja az MTI. Egy ellenőrzés során a kánikulában, hűtés nélkül szállított párizsit találtak a pénzügyőrök egy Budapestről Nagykanizsa felé tartó kisteherautóban az M7-es autópálya Somogy megyei szakaszán – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A pénzügyőröknek az tűnt fel a különféle gyümölcsöket és húskészítményeket szállító jármű átvizsgálásakor, hogy a kisteherautó a harmadfokú hőségriasztás ellenére hűtéssel és belső szigeteléssel sem rendelkezett. Ezért értesítették a kormányhivatal munkatársait, akik a szállítmányt kockázatosnak minősítették, így a húskészítményeket…

Tovább olvasom

Már 42 majomhimlős esetet találtak itthon

Újabb kilenc, 23-50 éves férfinél igazolták a majomhimlő-fertőzést Magyarországon, ezzel 42-re nőtt a fertőzöttek száma – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) csütörtökön az MTI-vel. A fertőzöttek július 25. és 31. között majomhimlőre utaló tünetekkel keresték fel a területileg illetékes egészségügyi szolgáltatót, ahol minden esetben mintát vettek majomhimlő gyanúja miatt. A fertőzött emberek otthon tartózkodnak elkülönítve, a legtöbbjük életvitelszerűen Budapesten él – ismertették. Hozzátették, a területileg illetékes járványügyi hatóság valamennyi beteg esetében járványügyi vizsgálatot, ennek keretében kontaktkutatást végez. A betegség általános, nem specifikus tünetekkel – lázzal, hidegrázással, izomfájdalommal, hátfájdalommal, fejfájással,…

Tovább olvasom

Nem vesz részt a Fidesz az ellenzék által kezdeményezett rendkívüli ülésen

Emiatt értelemszerűen nem is lesz határozatképes a parlamenti tanácskozás. Hétfőn közösen állt ki a Kossuth téren az áprilisi parlamenti választáson összefogásban indult és vereséget szenvedett DK, Momentum, MSZP, LMP, Jobbik és a Párbeszéd, és bejelentették: augusztus 8-ra rendkívüli parlamenti ülést kezdeményeznek a képviselők egyötödének az aláírásával – írja az atv.hu. A rendkívüli ülésre benyújtott határozati javaslataikban indítványozzák a nagy politikai vihart és utcai tüntetéseket kiváltó katatörvény eltörlését a szeptemberi hatálybalépés előtt (Momentum), “a magyar családokat ellehetetlenítő rezsiemelés” megszüntetését (DK), a súlyos élelmiszerválság leküzdését ( Párbeszéd ), “fenntartható rezsicsökkentést”, a lakóépületek…

Tovább olvasom

Befejezi működését az Azonnali.hu portál

Ungár Péter nem kommentálta az értesülést, de a lap másik tulajdonosa megerősítette azt. Befejezi működését Ungár Péter politikus és Gerényi Gábor médiavállalkozó közös portálja, az Azonnali.hu – tudta meg a Média1.hu. Az értesülést Ungár Péter nem kommentálta, Gerényi viszont megerősítette. Azt mondta, „a kérdés mostanra lényegében eldőlt”, valóban nem működtetik tovább a lapot. Mint elmondta, gazdasági okok miatt döntöttek így, mivel a cég évek óta veszteséges volt, ráadásul a gazdasági kilátások rendkívül bizonytalanná váltak. Gerényi közölte, jó emberekkel dolgoztak együtt, ezért reméli, hogy el tudnak majd helyezkedni a lap munkatársai másutt.…

Tovább olvasom

Hátulról támadt egy nőre a szeméremsértő ózdi férfi

Az Ózdi Járási Ügyészség szeméremsértés vétsége miatt emelt vádat egy férfival szemben – írja közleményében az Ügyészség. A vád szerint a vádlott 2022. május 3-án, reggel, egy ózdi parkolóban figyelt fel a hazafelé tartó fiatal nőre. Az ittas állapotban lévő férfi kihasználta, hogy senki sem tartózkodott a közelükben, ezért a nő mögé lépett, majd – miután a szóban forgó testrészét a maga módján fennhangon megdicsérte – egy hirtelen mozdulattal belemarkolt a sértett fenekébe, és sietve távozott a helyszínről. A sértett az emberi méltóságát sértő cselekmény kapcsán a vádlottal szemben magánindítványt…

Tovább olvasom

Részeg sofőr tarolta le a szalagkorlátot az M3-as autópályán – videó

A Magyar Közút egyik forgalomfigyelő kamerája még júliusban rögzítette, ahogy egy részeg sofőr lezúzta az M3-as autópálya belső és leállósávjának szalagkorlátját. A Magyar Közút által közzétett videón jól látszik, ahogy a sofőr először a belső sáv szalagkorlátjának irányítja autóját, aminek hatására a jármű megpördül, és a leállósáv korlátjának ütközik, majd ennek hatására visszasodródik a belső sávba. Az csak néhány centiméteren és a szerencsén múlt, hogy az arra közlekedő két autós megúszta az ütközést. View this post on Instagram A post shared by Magyar Közút Nonprofit Zrt. (@magyarkozut) A balesetnek pozitív része,…

Tovább olvasom

A Jobbik feljelentette Jakab Pétert hűtlen kezelés miatt

Összesen közel 200 millió forint értékben történt szerződéskötés képezi a vita tárgyát. Néhány nappal ezelőtt beszámoltunk arról is, hogy a Jobbik belháborúja már a teljes nyilvánosság előtt, a Facebookon zajlik. Mielőtt leváltották volna a pártvezetői pozícióból, előbb 103 millió forint értékben írt alá négy évre szóló munkaszerződéseket a Jobbik frakcióvezetésének beleegyezése és tudta nélkül Jakab Péter, majd újabb 83 millió forint értékben tette volna ugyanezt, de ezt a párt már megakadályozta – mondta el a Jobbik sajtóosztálya a Telexnek. Mindezek miatt hivatali visszaélés és hűtlen kezelés miatt feljelentették Jakab Pétert. A…

Tovább olvasom

Megrovást és 241 ezer forint bírságot kapott a Kálmán Olgát lefejezéssel fenyegető férfi

Nem emeltek vádat, de megrovást kapott az a férfi, aki az édesanyja Facebook-profiljáról – az asszony tudta nélkül – többek között fejlevágást, felgyújtást és a családja kiirtását helyezte kilátásba hosszas üzeneteiben Kálmán Olgának – írja a Blikk. Ezen túl közölték a fenyegetővel, hogy „többet ilyet ne csináljon”, továbbá kötelezték 241 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére, fogalmaz a lap. Tavaly mi is beszámoltunk róla, hogy a rendőrség egyetlen nap alatt elfogta a zaklatót. A Blikk most megkereste az 53 éves rokkantnyugdíjast, aki kijelentette, hogy nem bánta meg tettét, de állítása szerint többé…

Tovább olvasom

Már természetvédelmi területeken is földgáz után kutatva fúrnak

Teljesen háttérbe szorultak a természet- és környezetvédelmi szempontok olyan országokban is, amelyek eddig élen jártak ebben. Az energiaválság felülírja az eddigi rendet, ez várható szinte mindenhol. Amióta Moszkva a gázcsap elzárásával fenyegeti Európát, háttérbe szorulnak a környezetvédelmi szempontok, mert földgázra nagyon nagy szükség van. Németországban, ahol pedig a Zöldek kormányon vannak, engedélyeztek egy fúrást egy természetvédelmi terület közelében. “Nagyon aggaszt bennünket, hogy a fúrás károsítja majd a természetvédelmi területet” – mondja a helyi polgármester Schiermonnikoog szigetén. A holland szigettől nem messze a tengerben fúrnak, földgáz után kutatva. Ineke van Gent…

Tovább olvasom