A rezsiemeléssel pont a saját szavazóit taszítja nyomorba a Fidesz

Az elmúlt egy hét attól volt hangos, hogy a Orbán Viktor saját választási ígéreteivel ellentétesen folyamatos megszorító intézkedéseket jelentett be. Először 300-400 ezer katás vállalkozók adóterheit emelték többszörösére, majd rá egy nappal az átlagos családok rezsiköltségeit sokszorozták meg. A rezsicsökkentés részleges eltörlésének bejelentésekor először az derült ki, hogy a kormány gáz esetén havi 144 köbméterben, áramnál pedig havi 210 kilowattórában határozta meg az átlagot, ezen értékek felett hatszoros-nyolcszoros áron kaphatunk áramot vagy gázt. Németh Szilárdtól azt is megtudtuk, hogy a rezsiemelés nem vonatkozik a távhős lakásokra. A jelenlegi információk és…

Tovább olvasom

Tűzre dobott jövő: a Sajó-völgy légszennyezettsége (3. rész)

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyében végigfutó Sajó ugyan az elmúlt hetekben inkább a Szlovákiából érkező vízszennyezésről és narancssárga elszíneződéséről vált híressé, a folyó völgye egy ennél sokkal régebbi, már több évtizede húzódó problémával is küzd: Európa egyik legszennyezettebb levegőjű területének számít. Az itt élő több mint 300 ezer ember számára komoly problémát jelent, hogy az év jelentős részében az egészségre káros összetételű levegőt kénytelen belélegezni. Ugyan a helyzet kezelésére hosszú évek óta készülnek tanulmányok, megoldási javaslatok, ám ezekből rendszerint szinte semmi nem valósul meg – így a térségben továbbra is ezrek életét veszélyezteti…

Tovább olvasom

Kiszáradt egy patak Borsodban – könnyen lehet, hogy nem az utolsó

A rendkívüli aszály és hőség nem kíméli a természetet. Az újabb áldozat a Bársonyos-patak, de legalább a halakat sikerült kimenteni. A Magyarországot sújtó aszály miatt kiszáradt a Bársonyos-patak, de a halakat sikerült kimenteni – közölte az Észak-Magyarországi Horgász Egyesület. Azt írták, hogy a Bársonyos – amely a Hernád-folyóból ered – július elején teljesen kiszáradt, miután elapadt a vízutánpótlása. „Halőreink 2022. július 5. és 6. napján halmentést végeztek a Bársonyos-patak kiszáradt medrében. A visszamaradt gödrökből mintegy 40-45 kg halat sikerült összegyűjteni és elszállítani a Hernád-folyóba. A felmelegedett, iszapos gödrökben nagyrészt védett halak…

Tovább olvasom

Szerdától szombatig több helyen is vizet osztanak Miskolcon

Az országos tiszti főorvos az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján, – valamint a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szakmai ajánlását figyelembe véve – július 20-án (szerda) 00.00 órától július 23-án (szombat) 24.00 óráig az ország egész területére harmadfokú hőségriasztást adott ki. A hőségérzet enyhítése érdekében a MIVÍZ Miskolci Vízmű Kft. munkatársai – szerdától szombatig, 11:00 és 15:30 között ivóvizet osztanak Miskolc város több pontján; a Villanyrendőrnél, a Centrum Áruháznál és az Újgyőri főtéren. Ezeken a helyszíneken párakapu is felállításra kerül. Az elmúlt időszakban a MIVÍZ Kft. – a meglévő 17 db…

Tovább olvasom

A minisztérium megmagyarázta, hogy miért vacsorázott Palkovics László Mészáros Lőrinc egyik legfontosabb emberével

Egy négyfős társaság tagjaként vették észre Palkovics Lászlót még hétfő este, a katatörvény elleni tüntetés után egy budai étteremben – ebből akkor lett hír, amikor Gelencsér Ferenc Momentum-elnök és egy Wolt-futár odament elbeszélgetni vele. Másnap szúrta ki a VEKE a fényképeken, hogy a miniszter társaságának egyik tagja Sárváry István, a V-Híd Zrt. vezérigazgatója, Mészáros Lőrinc cégbirodalmának egyik legfontosabb vezetője volt. A Technológiai és Ipari Minisztérium kedden késő este a Facebookon tett közzé egy rövid közleményt minderről. Szerintük „a baloldali sajtó már az asztaltársaságba belekötve habosítja tovább a semmit”, miközben csak…

Tovább olvasom

Úgy romlik a pénzünk értéke, hogy bevonhatják az ötforintos érméket

Arról adott be egy határozati javaslatot a jobbikos Balassa Péter, hogy vonják be az ötforintos érméket. Annak persze, hogy egy ellenzéki javaslat átmenjen a parlamenten, az esélye a nullához közelít, de a képviselő indoklása így is érdekes: úgy számol ugyanis, hogy az érme alapanyagai már önmagukban drágábbak öt forintnál – írta meg a HVG. Egy ötforintos rézből, cinkből és nikkelből áll, a súlya 4,2 gramm, vagyis 238 darab tesz ki egy kilót. A képviselő számítása szerint a háztartási sárgarézhulladék kilója most a színesfémátvevőknél 1500 forint, vagyis jóval több, mint 238…

Tovább olvasom

Az Egert fogadja szerdán a DVTK

Miután a DVSC váratlanul lemondta a felkészülési mérkőzést, az Eger SE ellen játssza szerdán este negyedik nyári találkozóját a DVTK labdarúgó csapata. Dragan Vukmir vezetőedzővel beszélgetett a klub honlapja. “A terveknek megfelelően készülünk a bajnokság kezdetére” – osztotta meg Dragan Vukmir. “Szerencsére eddig elkerültek bennünket a komolyabb sérülések, inkább csak egy-két betegség nehezítette a dolgunkat, de az érintettek már felgyógyultak, szóval mondhatjuk, hogy nagyjából rendben vagyunk. Az elmúlt hetekhez hasonlóan most is többnyire napi két edzést tartunk, de ezen a héten két felkészülési mérkőzést is játszunk. Szerdán még kipróbálunk egy-két…

Tovább olvasom

A tegnapi törvénydömpingben simán elvettek a fővárostól több fontos közteret és fideszes vezetésnek adták

Az elmúlt közel három évben Karácsony Gergely és a budapestiek is rájöhettek, hogy a Fidesz bármikor bármit megtehet. Tegnap futószalagon szavaztak meg új törvényeket, az egyikben elvettek a fővárosi irányítás alól számos fontos közteret, majd azonnal át is adták a fideszes vezetésű V. kerületi önkormányzatnak. Az einstandolás miatt jogi lépések várhatók. Igaz, még ha célt is érne az Alkotmánybíróságon Karácsony Gergelyék hivatalos tiltakozása, nem úgy tűnik, hogy túl sok esély lenne hosszú távon. Ha ugyanis kiderülne, hogy Alaptörvénybe ütközőt tett a Fidesz-kormány a szavazásnál, gyorsan, két nap alatt összedobnának egy…

Tovább olvasom

Életmentés közben kicsúszott egy káromkodás, bepanaszolták a mentősöket

Valóban ilyen világban kell élnünk? A munkáját végző, éppen életet mentő rendőrtiszteket képes egy szemtanú bepanaszolni egy apró b… meg miatt. Rengeteg lehet a szabadideje, ha emiatt képes több oldalas levélben reklamálni és ráadásul még a mentősöknek kell bocsánatot kérni. Biztos, hogy jó irányba halad a világunk? Különös panasz érkezett a mentőkhöz. A bajtársak szeme láttára állt meg a szíve annak az 50 év körüli férfinek, akit már éppen mellkasi panaszai miatt vizsgáltak egy fővárosi közterületen múlt héten – írja a Bpiautosok.hu. Az életmentők azonnal megkezdték az újraélesztést, ami alatt…

Tovább olvasom