Az egyik ellenzéki vezetésű nagyvárosban lefújták a tűzijátékot, inkább a múlt héten bajba jutottaknak segítenek

Nincs olyan szeglete az országnak, ahol ne csapott volna villámként a múlt héten a KATA és a rezsicsökkentés szétverése. Salgótarján a tervezett tűzijáték árát inkább a bajba jutottak megsegítésére fordítja. „Az elmúlt másfél hét országos eseményeit követően úgy döntöttünk, hogy augusztus 20-án nem rendezünk tűzijátékot” – közölte Salgótarján MSZP-s polgármestere. Fekete Zsolt azt írja, helyette „adótanácsadó és mérlegképes könyvelő szakemberekkel konzultációs foglalkozásokat” szerveznek „azoknak, akik a KATA-változás miatt bajba kerültek”. Tanácsadó konzultációs foglalkozásokat is szerveznek azoknak, akiket az áram- és gázdíjak emelkedése várhatóan súlyosan érint a városban. „Ezek során javaslatokat fogalmaznak meg…

Tovább olvasom

El kell költöznie a Hadtörténeti Múzeumnak a Várból, szükség van a helyre a minisztériumoknak

A miniszter szerint a korábbi állapotokat próbálják visszaállítani, amik 70-80 évvel ezelőtt jellemezték a Várat, bár ebben már most rengeteg ellentmondás található. Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a jobbikos Lukács László György írásbeli kérdésére válaszolva megerősítette, hogy elköltözik a budai Várban álló épületéből a Hadtörténeti Múzeum – írta meg a HVG. A miniszter azt írta: a múzeum „a magyar és a kapcsolódó egyetemes katonai örökségünk megőrzésére hivatott intézmény”, aminek a feladata „tudományos kutatások folytatása, illetve, hogy méltó, modern, a XXI. századi körülményeknek megfelelő, a fiatalok számára is könnyen befogadható, átélhető, interaktív kiállításokat…

Tovább olvasom

Egy hangulatos eseményre vágyunk Miskolcon a hétvégén? Jön a Kuruc Vigasság Görömbölyön

Szombatra, ha még nincs programunk, a meleg idő ellenére remek programmal szolgálnak nekünk Görömbölyön, a hagyományos Kuruc Vigasságon. Egyszer volt, sőt, többször is, ötször, anno, de most újra, újratöltve, a görömbölyi borbarátok szervezésében, kuruc eszem-iszom-dínom-dánom.Családos, bográcsozós, borozós, barátkozós, vidám kurucok találkozója a görömbölyi pincesoron… Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Tovább olvasom

A hétvégén Avason is elindítják a városrész saját régiségvásárát – a bolhapiacot

Ugyanazt szeretnék tenni, mint amit a hagyományos régiségvásárokon tesznek a belvárosi országrészben, az eseményre szombaton kerül sor. Vajon ebből is hagyomány lesz? Legalábbis az elv ugyanaz: a régóta őrizgetett tárgyak kacatból értékké válhatnak, ezzel pedig újra hasznosulhatnak. Szombaton az Avasi Közösségi Kávézónál több mint 20 árus települ majd ki portékájával, hogy a számukra már felesleges tárgyak valakinél új funkciót találjanak. A kávézót működtető Dialóg a Közösségekért Közhasznú Egyesület szakemberei azért szervezték meg az Avasi bolhapiacot, mert a belvárosi régiségvásárok sikerét látva gondolták: az avasi közösség is vevő lehetne az ötletre…

Tovább olvasom

Rendőrök, rendészek és mentőkutatók segítségével bukkantak rá az eltűnt barcikai férfira

Egy kazincbarcikai asszony tett aggódó bejelentést a rendőrségre 2022. július 18-án a délelőtti órákban, hogy a lakásukból a térben és időben tájékozódni nem tudó férje ismeretlen helyre távozott. Ő már több ismerősével együtt kereste, de nem találta házastársát, ezért kér segítséget. A rendőrök azonnal megkezdték a férfi felkutatását, amelyben járőrök, nyomozók és a Kazincbarcikai Önkormányzati Rendészet munkatársai is részt vettek. Néhány óra múlva a kereséshez csatlakoztak a Neptun Speciális Mentőcsapat tagjait is, akik keresőkutyákkal segítették a munkát. A nagy erőkkel végzett, összehangolt tevékenység kora délutánra meghozta a sikert, hiszen a…

Tovább olvasom

Térképen szemléltetik, hogy áll jelenleg a kelet-ukrajnai front

A térképek tanúsága szerint minimális területfoglalások történnek csak az oda-vissza tüzérségi párbajban, miközben mindenki arra vár, hogy meginduljon az ukránok belengetett nagy déli ellenoffenzívája. Az ISW elemzése szerint az oroszok fő célpontjai most Sziverszk és Bahmut városai, és ha ezeket sikerül elfoglalni, akkor Szlovjanszk. Here are today's control-of-terrain maps for #Russia's invasion of #Ukraine from @TheStudyofWar and @criticalthreats. pic.twitter.com/2X6HlGzpcI — ISW (@TheStudyofWar) July 18, 2022

Tovább olvasom

Ismét egy tiltakozó aktivista ellen vetett be sokkolót a rendőrség

Sokkolót is alkalmazott a rendőrség kedden, amikor Budapest XV. kerületében egy család kilakoltatását próbálta meg megakadályozni A Város Mindenkié (AVM) csoport. Egy olyan aktivistával szemben használták az eszközt, aki a földön ült. A Mérce cikke szerint az AVM aktivistái azután vontak élőláncot az egyedülálló nő és kiskorú fia önkormányzati tulajdonú bérlakásának bejárata elé, hogy meghiúsult minden, a kerület vezetésével folytatott tárgyalás a kilakoltatásuk megakadályozására. Az AVM-esek a kerület polgármesterét, a Demokratikus Koalíció politikusát, Cserdiné Németh Angélát tették felelőssé a kilakoltatásért, aki szerintük annak ellenére is ragaszkodott ehhez, hogy a lakásban 2015 novembere…

Tovább olvasom

IMF: Az orosz gáz leállásával durván visszaesne Magyarország GDP-je

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) figyelmeztetése szerint az orosz gázszállítások teljes leállása akár 6 százalékkal is csökkenthetné a legsebezhetőbb uniós országok GDP-jét, és recesszióba taszítaná őket – írja a Guardian. A találgatások közepette, amelyek szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök az Északi Áramlat-1 gázvezetéket lezárva fogja tartani, amikor a rutinszerű éves karbantartás a hét végén véget ér, az IMF szerint Európának nincs átfogó terve a hiány, az energiaárak további emelkedése és a növekedésre gyakorolt hatás kezelésére. A washingtoni székhelyű szervezet Magyarországot, Szlovákiát és a Csehországot nevezte meg a három uniós országként, amelyek valószínűleg…

Tovább olvasom

Szombat éjfélig harmadfokú hőségriasztás van érvényben

Az időjárás előrejelzések és az NNK ajánlása nyomán az országos tisztifőorvos 2022. július 20-án (szerda) 00.00 órától 2022. július 23-án (szombat) 24.00 óráig az ország egész területére harmadfokú hőségriasztást adott ki – írja az MTI. Harmadfokú hőségriasztást akkor rendelnek el, ha a napi hőmérséklet eléri vagy meghaladja a 27 Celsius-fokot legalább három egymást követő napon. A Nemzeti Népegészségügyi Központ és BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közös közleményében arra kéri az embereket, hogy a nagy melegben, ha megtehetik, 11 és 15 óra között ne tartózkodjanak napon, és fokozottan figyeljenek a folyadékbevitelre. Azoknak,…

Tovább olvasom

Csárdi Antal: a jövő évi büdzsé nyertesei a multinacionális cégek

Csárdi Antal, az LMP frakcióvezető-helyettese kedden tartott sajtótájékoztatót a 2023. évi költségvetés zárószavazása előtt. Úgy értékelt, a büdzsé már az elfogadása pillanatában megbukik, “nem több, mint egy egyszerű sajtpapír”. A legnagyobb problémának azt rótta fel, hogy véleménye szerint a tervezet egyáltalán nem kezeli az energiaválságot, az élelmiszerválságot, az inflációt, a klíma- és ökológiai válságot sem. Kritikaként fogalmazta meg, hogy a jövő évi büdzsében 5,2 százalékos inflációval és 370 forintos euróval számolnak. Csárdi szerint a jövő évi költségvetést leginkább a kiskeresetűek, majd utánuk a középosztály szenvedi meg. Egyébként az LMP több…

Tovább olvasom