Így menekült Hollik a békés tüntetők elől – videó

Miközben a rendőrség indoklás nélkül, biztonsági okra hivatkozva lezárta néhány száz katatüntető útját a Képviselői Irodaháznál, és igazoltatni kezdte az Olimpiai park környékén a gyalogosokat, a 13 órakor kezdődő parlamenti ülésre vette útját Hollik István. Végül már-már futva és meglehetősen nagy létszámú rendőri kísérettel, pedig csak konzultálni szerettek volna a Fidesz kommunikációs igazgatójával: Forrás: Telex.hu, Jámbor András Facebook

Tovább olvasom

Hat iskolában is igazgató nélkül indul a tanév a Belügyminisztérium miatt

Hét iskolában írtak ki idén intézményvezetői pályázatokat a XXI. és XXIII. kerületben, de csak egy pályázat volt eredményes, a többi hat intézményben minden pályázót indoklás nélkül elutasított a közoktatásért is felelős Belügyminisztérium (BM) – írja a Népszava. A cikk szerint a döntések meglepték az érintett intézményeket, magyarázatot sem a Dél-Pesti Tankerületi Központtól, sem Pintér Sándor tárcájától nem kaptak. A lap érdeklődött a BM-nél és a tankerületnél is, végül Tóth János tankerületi igazgató válaszolt nekik, azt írta, hogy „egyes esetekben”, mindössze egy évre szóló megbízással mégis kinevezik az intézményvezetőt, annak ellenére…

Tovább olvasom

Ezt követelik a tüntetők Orbán Viktortól

A hétfői, az új kataszabályok ellen szervezett tüntetés szervezői, jobbára ételfutárok a Kossuth térre vonultak, ahol a földre fektetett, Orbán Viktornak címzett petíciókat lehet aláírni. A tüntetők követelései: – Tervezzék újra a „rezsicsökkentés-csökkentést”! – Tolják el a kata módosításának bevezetését januárra! – Tervezzék újra a kata módosítását! forrás: HVG.hu

Tovább olvasom

Eltűnt egy mezőkeresztesi férfi, keresi a rendőrség

A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság 05060-157/63/2022. körözési ügyszámon eltűnés miatt folytat körözési eljárást a 62 éves Árvai Gyula mezőkeresztesi lakos eltűnése ügyében. A férfi – aki 167 centiméter magas, kb. 90 kilogramm súlyú, bicegő járású – mezőkeresztesi tartózkodási helyéről távozott el 2022. július 15-én ismeretlen helyre, a felkutatására tett rendőri intézkedések, adatgyűjtések, illetve megkeresések ez idáig nem vezettek eredményre. A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki bármilyen információval rendelkezik a képen látható férfi hollétével kapcsolatban, hívja a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-46/514-506-os telefonszámon. Továbbá tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető,…

Tovább olvasom

Adni, vagy nem adni? – Szívesen, de kételyek közt adományoznak a magyarok

Az UniCredit Bank és a SteiGen közös kutatásából kiderült, hogy mennyire vannak tisztában az emberek az ESG fogalmával Magyarországon, illetve mit jelent számukra a fenntarthatóság. A kutatás azt is megmutatta, hogy a megkérdezettek 16 százaléka a használati tárgyak adományozását sorolja a fenntarthatósághoz. Az emberek szívesen segítenek másokon, de vajon milyen tényezők befolyásolják őket az adományozással kapcsolatos döntéseikben? Emlékeztetőül: Az ESG (E, environmental: környezeti, S, social: társadalmi, G, governance: vállalatirányítási területek) a fenntarthatóságért végzett munkát teszi láthatóvá és mérhetővé a közép- és nagyvállalatok esetében. Az UniCredit Bank és a SteiGen közös…

Tovább olvasom

Mi mindenre jó a napelemes rendszer?

Manapság, amikor korántsem egyértelmű, hogy merrefelé tart a világ, az olyan rendszerek, mint amilyen a napelem is, felvillantják annak a lehetőségét, hogy csökkenthetjük személyes kiszolgáltatottságunkat. De vajon milyen mértékben? Mi mindenre használhatunk egy napelemes rendszert? Cikkünkben erre keressük és adjuk meg a válaszokat! Tarts velünk! Hogyan működik a napelem? A napelem működése azt a pillanatnyilag legegyszerűbben hozzáférhető energiaforrást hasznosítja, ami nem más, mint a nap. Érthető módon ez nem fogy el, nem használjuk el, s minden olyan pillanatban a rendelkezésünkre áll, amikor az égitest a Földre szórja sugarait. A Solarzone…

Tovább olvasom

A magyarok kétharmada idén nem megy nyaralni sem

Sokan eddig sem engedhették meg maguknak, de a durvuló infláció és a drasztikusan emelkedő árak miatt rengeteg családnak kellett átgondolnia a költségvetést. Akik pedig elmennek nyaralni, azok is igyekeznek nagyrészt kevés pénzből megúszni. Kétharmada a magyaroknak idén kihagyja a nyaralást – ezt mérte legalábbis a Népszava megbízásából a Publicus Intézet. Az online adatfelvétel június 30. és július 7. között történt, azaz még a kata-törvény módosítása illetve a rezsicsökkentés visszavágásának bejelentése előtt. A felmérés szerint sokaknak, a nyaralni indulók minden negyedének kellett újraterveznie az utazási költségvetést az infláció megszaladása és a…

Tovább olvasom

Lezárták a tüntetők a Margit hidat

Elfoglalták a teljes Margit hidat a tüntetők, a pesti hídfőre hajtva rendőrök megfordítják a kocsikat. „Jó reggelt, ébresztő!” – skandálják. Már a villamosok sem járnak „Ez a szerveződés a néptől jön a népnek” – mondta felszólalásában az egyik szervező, aki reméli, hogy az esti tüntetésekkel és hídfoglalásokkal ellentétben ennek most lesz valami eredménye. „Nem arról van szó, hogy nem akarunk adózni, meg lehetett volna ezt oldani normálisan, de velünk nem konzultáltak” – mondta, majd arról beszélt, a kormány a rezsicsökkentéssel kampányolt, most ahhoz mégis hozzányúlnak. „Mi lenne, ha a népet…

Tovább olvasom

Járóbetegből váró beteg lett a magyar

Az előjegyzési időszak szakterülettől függően változó, 3-tól akár 68 napig is terjedhet. Idén legalább 150 esetben kellett beavatkozni, mert egy egészségügyi szolgáltató nem tudta ellátni betegeit. A Medicina 2000 Magyar Járóbeteg Szakellátási Szövetség elnöke az InfoRádióban beszélt idei felmérésük eredményéről. Pásztélyi Zsolt azt mondta, a felmérést 2016 óta egy-két évente végzik el, de a koronavírus-járvány miatt két év kimaradt. Kiderült, a pandémia alatt az összesített átlagos várakozási idő nőtt, az 2016-ban 20 nap volt, 2022-re viszont elérte a 30 napot. A diabetológiában és az angiológiában a legkedvezőtlenebb a helyzet. Előbbinél 12,5 napos romlást mértek,…

Tovább olvasom

Kövér László 33 évvel ezelőtt megjósolta azt, ami napjainkban történik – csak akkor máshogy gondolta

A Fidesz ellenzéki képviselőket büntetgetős házelnöke komoly tiltakozását fejezte ki amiatt még az 1990-es rendszerváltás előtt, hogy mekkora súlyos gond az, ha a rendőr fizetése magasabb, mint a tanáré. Kövér úr, akkor nézzen körül a mai Magyarországon az önök kormányzása alatt, hiszen mindez igen látványosan bekövetkezett. Sajnos nem azért, mert a tanárok tisztességes, remek megélhetést biztosító jövedelme fölé emelték a rendvédelmi erőkét. A pedagógusok bére a megélhetéshez is igen kevés. Eddig sem volt elég, de ilyen elszálló rezsi- és élelmiszerárakkal pedig egyenesen lehetetlen küldetés. Hadházy Ákos posztja a Facebookon: A…

Tovább olvasom