Komoly nyári járványhullámot jósol Európába a WHO

Az utóbbi hetek megugró fertőzöttszámai mindenképp erre utalnak. A koronavírus újabb masszív hulláma várható Európában a nyáron – közölte csütörtökön Hans Kluge, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális igazgatója. A koronavírus feltehetően erősen fog terjedni a nyár során, mivel a társég országai feloldották eddigi járványügyi óvintézkedéseiket – mondta. „A vírus nem fog attól eltűnni, hogy az államok nem figyelik többé” – tette hozzá. A WHO szakértői szerint az utóbbi hetekben a fertőzöttek száma az európai kontinensen több mint háromszorosára nőtt a korábbinál sokkal gyorsabban terjedő omikron vírusvariáns BA.5 alváltozata miatt.…

Tovább olvasom

Óriási tömegverekedés tört ki a hajón, miután egy pár egy édeshármas miatt szakított

A Carnival Magic nevű, New Yorkba tartó üdülőhajón tört ki egy hatvan fős tömegverekedés, aminek az egyik utas szerint az volt az oka, hogy egy pár szakított, miután kiderült, hogy az egyik fél részt vett egy édeshármasban – írja a 444.hu. A verekedésről készített videót az utas elküldte a Fox Newsnak, és elmondta, hogy körülbelül éjjel kettőkor kezdődött a verekedés a hajó ötödik emeletén található klubban. A hajóutat szervező utazási iroda közleménye szerint a verekedés közel egy órán át tartott, és abban úgy hatvan ember vett részt. A biztonságiak végül…

Tovább olvasom

Öt helyszínen helyeztek üzembe párakapukat Miskolcon

Használt KRESZ tartóoszlopokból saját gyártású párakapukat készített a Városgazda a hétre kihirdetett harmadfokú hőségriasztás miatt – olvasható a polgármesteri hivatal közleményében. A Társaság munkatársai eddig a város öt pontján helyeztek üzembe párakapukat: a Centrum Áruháznál, az egykori Otthon étterem előtti téren, a Szent István téren, az Avas III-as ütemében lévő OTP Bank előtt, valamint Diósgyőrben az Ady Endre Művelődési Ház előtt. A városban a vízvételi lehetőségek függvényében állították fel a párakapukat, melyek a harmadfokú hőségriasztás ideje alatt segítik a hűsölni vágyókat.

Tovább olvasom

Megbírságolták a Kossuth Rádiót egy erőszakosnak ítélt tibeti népmese miatt

“Szorongást válthat ki a gyermekekből” az alkotás, ezért 200 ezer forintos bírságot szabott ki a Médiatanács. A Kéklótusz apáca kalandjai című tibeti népmesét kora este, gyerekeknek szóló felvezetéssel, 12 éven aluliak számára nem ajánlott minősítéssel sugározta a Kossuth rádió április 8-án – írta meg a HVG. A Médiatanács vizsgálata viszont megállapította, hogy a történet annyi halált és erőszakot tartalmazott, hogy az káros lehet a gyerekek személyiségfejlődésére, ezért a műsorszámot valójában 16 éven aluliak számára nem ajánlott kategóriába kellett volna sorolni és 21 óra után sugározni. Ez súlyos jogsértés, ezért a…

Tovább olvasom

Annyira drágul minden, hogy 50%-os áremelés lenne indokolt a vendéglátásban – de akkor ki lenne a vendég?

2020 tavasza óta így is nagyon húzós a magyarországi vendéglátás helyzete, a járvány hullámai után most a borzalmas infláció teszi be a kaput és még ki tudja, mi jöhet ezután. Az alapanyagok és a munkaerő ára ugyanakkor az egekbe szökik, napról napra érezhető a drasztikus drágulás, többek között a többi országhoz képest kiemelkedően magas infláció miatt. Az éttermek nagyon nehezen birkóznak meg az áremelkedéssel, főleg, hogy az árak naponta változnak – nyilatkozta az mfornak Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke. Kovács elmondta, hogy a vendéglátó vállalkozások 90 százaléka Magyarországon kkv, így…

Tovább olvasom

Nem fog tengeralattjáró előtörni Miskolc csatornáiból, íme a magyarázat a zajokra

Poénnak elmenne, de sajnos teljesen komoly. Rengeteg miskolci telefonhívás érkezett, miszerint furcsa zajok jönnek éjszakánként, mintha tengeralattjáró szonárját hallanák. Megnyugtatunk mindenkit, nem az. A Mályi Madármentő Állomás tiszta vizet öntött a pohárba és elmagyarázta, hogy mindössze egy költöző bagolyfaj hangját halljuk éjszakánként, semmitől nem kell tartanunk. “Több hívás is érkezett az elmúlt napokban, hogy Miskolcon az Avas városrészen, tengeralattjárót vélnek hallani, van aki meg is ijedt, hogy feltör valamelyik csatornából. Szó nincs erről. Bár van hasonlóság a tengeralattjárók szonár hangja és az avason hallott hang között, de a városokban hallható…

Tovább olvasom

A mai naptól nincsenek meddőségi magánklinikák Magyarországon, tovább hosszabbodnak a várólisták

Aki pedig esetleg 45 éves is elmúlt már, netán túl van az öt alkalmon, el is vesztette minden lehetőségét. Marad a külföldi kezelés még inkább horror áron. Vajon ez hogyan szolgálja a több gyermek születésének fontosságát? Az embriók sorsa sem teljesen világos jogilag az átszállítások után. Szövevényes ügy, ismét fideszes és állami szereplőkkel. Egyéves huzavona után megpecsételődött a meddőségi magánklinikák sorsa Magyarországon. Bár a működésüket megtiltó törvény elfogadása után még reménykedtek benne, június 30-án a Reprosys Termékenységi Központ és Versys Clinics működési engedélye is hatályát vesztette. Korábban mindkét klinika felajánlotta…

Tovább olvasom