Több mint két és félmillió forintot sikkasztott a borsodi hegybíró

A Szerencsi Járási Ügyészség vádat emelt egy 45 éves elkövető ellen sikkasztás bűntette miatt. A vádlott egy borsodi község hegybírájaként éveken keresztül összesen több mint 2,5 millió forintot tulajdonított el a pénztárból. A vádirat szerint a vádlott 2013. július hónap közepétől 2020. november hónapjáig a település hegybírája volt. A hegyközség 2013. október hónaptól megbízta a pénztár kezelésével. Az elkövető a hegyközség irodájában dolgozott, ahol az adminisztrátorok átvették a tagok befizetéseit, erről nyugtát adtak, majd pedig a könyvelés részére bevételi pénztárbizonylatokat állítottak ki. A pénztárbizonylatokat és az átvett pénzösszegeket minden esetben…

Tovább olvasom

Egy nő bedrogozta, majd kirabolta ismerősét Miskolcon

Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 38 éves ózdi nővel szemben. Az asszony 2022. június 13-án 12 óra körül Miskolcon a Szentgyörgy utcában található egyik sörözőben italozott egy férfival. Az elkövető, amíg az alkalmi ismerőse a vécén tartózkodott, az italába ismeretlen anyagot tett. A páros a sörözőből még közösen távozott, később a sértett bódult állapotba került, majd az asszony átkutatta áldozatát, és eltulajdonította a mobiltelefonját, a bankkártyáit és a készpénzét is. A nyomozók az adatgyűjtésük eredményeként azonosították az elkövetőt, és elrendelték a körözését is.…

Tovább olvasom

Térkép készült az országgyűlési képviselők balatoni ingatlanjairól

A Telex készített egy térképet, melyen az látszik, hány országgyűlési képviselőnek van lakóháza, nyaralója vagy egyéb ingatlana a Balatonnál. A térképen azt is jelölték, hogy melyik településen találhatók az ingatlanok, és mekkorák. Az ingatlanok pontos címét nem kell feltüntetniük a képviselőknek a vagyonnyilatkozatukban, így a pontos címeknek nem tudtak utánanézni, vagy hogy ezek mennyire vannak közel a Balatonhoz, milyen a felszereltségük, tartozik-e hozzájuk valamilyen extra, például medence. A nyilvánosan elérhető vagyonnyilatkozatok alapján a 199 képviselőből 34-nek van ingatlana a Balatonnál vagy annak közelében. Összesen 44 ingatlanról van szó, tehát vannak…

Tovább olvasom

Több mint 13 ezren érkeztek Ukrajnából vasárnap

A rendőrség közleménye szerint vasárnap 6125 fő érkezett az ukrán–magyar határszakaszon keresztül, míg Románia felől 7 638-an érkeztek azok, akik úgy nyilatkoztak, hogy Ukrajnából jöttek. 232 főnek állítottak ki 30 napig érvényes ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást. Budapestre 182 ember, köztük 71 gyerek érkezett vonattal. (MTI)

Tovább olvasom

Megéri az árát a drágább robotporszívó?

Ha az ember beírja valamelyik keresőbe, hogy robotporszívó, akkor temérdek ajánlatot fog látni. Elsőre egészen meglepő lehet, hogy milyen árkülönbség van az egyes árucikkek között. Vannak robotporszívók egészen megfizethető áron is, de hat számjegyű összegért is kínálnak ilyen masinát. Joggal vetődik fel a kérdés, hogy melyiket érdemes választani? Jó egyáltalán valamire egy alap robotporszívó? Mindenképpen a drágábbak között célszerű nézelődni? Számít a márka Természetesen ahogyan minden elektronikai terméknél, úgy egy robotporszívó esetében sem elhanyagolható szempont, hogy milyen márkát vásárolunk. Nem arról van szó, hogy fel tudunk vágni a barátaink, rokonaink…

Tovább olvasom

Videóra vették a fehér „csodaszarvast”

Feltehetőleg először sikerült videót készíteni arról a hófehér szőrű dámvadról, amit már többször is észleltek Nógrád megyében. A felvételeket a 444.hu szerkesztőségébe juttatták el. Nógrád megye leghíresebb vadállatát 2019-ben fényképezte le először egy helyi nő, aki elmondása szerint már egy évvel azelőtt is találkozott az igen látványos külsejű dámvaddal. A sajtóban csodaszarvasként elhíresült példány a flavizmus nevű, pigmenthiányos mutáció miatt fehér. Ha a pigmenthiány az egész testre kiterjed, akkor beszélünk albinizmusról, ilyenkor a szem piros, az orr előtti szőrtelen terület pedig rózsaszín. A flavizmustól szenvedők egyes szaruképletei vagy a szivárványhárttyájuk barna…

Tovább olvasom

A CEU klímakutatója megmutatta, hogyan lehet légkondi nélkül lehűteni a lakást

Ürge-Vorsatz Diána, a CEU klímakutatója Twitteren szemléltette, hogy a nagylombú fák több fokkal is képesek lehűteni a benti hőmérsékletet – szúrta ki a HVG. Míg a belvárosban 31 fok volt, addig az árnyas kertben 27, a légkondicionáló nélküli házban pedig 23 – írta. A ház keleti és nyugati oldalánál fák adnak árnyékot az ablakok előtt és hűtik a tetőt is, ha pedig ilyen adottságok mellett az ember éjjel kinyitja az ablakokat, reggel pedig bezárja azokat, azzal jelentősen csökkenthető hőség idején is a benti hőmérséklet. The effect of big, shading trees…

Tovább olvasom

Elhunyt Kopcsik Lajos világbajnok cukrászművész

Június 19-én, vasárnap hajnalban 80 éves korában elhunyt Kopcsik Lajos Oscar- és Venesz-díjas, Guinness-rekorder cukrász, többszörös világ- és olimpiai bajnok cukrászmester. Sajószentpéteren született 1941-ben. 1988-ban költözött Egerbe, ahol egykor nevét cukrászda is viselte. Az egri Kopcsik Marcipánia alapítója, Sajószentpéter és Eger díszpolgára volt. Számos szakmai elismerés kísérte pályáját. 1988-ban a frankfurti szakácsolimpián kapott a magyar csapat tagjaként aranyérmet és cukrász Oscar-díjat. Elsőként ő vehette át a Magyar Cukrászok és Szakácsok Szövetségének 1989-ben alapított és Venesz Józsefről elnevezett díját. 1996-ban a berlini szakácsolimpián tíz munkájával indult, és mind a tízzel aranyérmet…

Tovább olvasom

Maratoni ülést tart az Országgyűlés, a költségvetés lesz a fő téma

Ötnapos ülést tart az Országgyűlés, ahol szerdán elkezdődik a 2023-as költségvetés általános vitája. A közzétett napirendi javaslat szerint hétfőn 13 órakor a megszokott rendben, a napirend előtti felszólalásokkal kezdődik az ülés. A határozathozatalok között a képviselők döntenek arról, hogy a jövő évi büdzsét 30 órás időkeretben vitassák meg. Benyújtástól függően a parlament létrehozhatja az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnökét jelölő eseti bizottságot. Domokos László ÁSZ-elnök 12 éves mandátuma július 5-én jár le. A határozathozatalokat követően három órán keresztül interpellációk, azonnali kérdések és kérdések hangzanak el a Házban. Az ülésnap a napirend…

Tovább olvasom