Ismét egy Budapestnek teljesen kedvezőtlen államosítás, elvenne területeket a fővárostól és a fideszes kerületnek adná

Ez természetesen ismét kivenne a fővárosi önkormányzat zsebéből bizonyos fontos bevételeket is, ahogy ezt két és fél éve folyamatosan teszi a Fidesz, amióta Karácsony Gergely a főpolgármester. A tervezet megint egy salátatörvénybe bújtatva kerülhet benyújtásra, jelenleg azonban papíron alaptörvénybe ütköző. De hát ismerjük erre Orbánék gyors és hatékony megoldását… Ellentételezés nélkül a Fővárosi Önkormányzattól állami tulajdonba vennék augusztustól a budapesti Podmaniczky, Vörösmarty és Széchenyi tereket egy készülő törvényjavaslat szerint. Aztán mindhármat megkapná a fideszes vezetésű V. kerület, méghozzá Rogán Antal volt polgármester tárcájának javaslatára. Az “einstand” azonban jogsértő lehet; a…

Tovább olvasom

Ismét negatív rekordot döntöttünk, kedd este már 403 forint volt egyetlen euró

Mi adófizetők fizetjük meg az Orbán-kormányok baklövéseit, a különadók hírére szakadt be sokadszor a forint. Ki tudja megmondani fejből, mennyi volt a forint-euró árfolyam 2010 tavaszán? Jobb, ha nem nézzük meg. Kedden 18 óra környékén ismét mélyrepülésbe kezdett a forint, és mindez meg sem állt a 402,99-es szintig. Ezzel újabb negatív rekordot döntött a forint árfolyama az euróval szemben. A helyzet 19 óra környékén javult valamelyest: akkor 402,7 körül állt a magyar fizetőeszköz, nem sokkal később pedig visszakúszott a 400-as szintre. A forint árfolyama egy nap leforgása alatt több negatív…

Tovább olvasom

Innentől a miskolci lakosok is beleszólhatnak a városfejlesztésekbe, illetve ezen források elosztásába

Egy online felületen oszthatjuk meg véleményünket, új weboldal várja a miskolciak városfejlesztési ötleteit, javaslatait. A miskolciak – közülük bárki! – közvetlenül ötletet adhat, javaslatot tehet, véleményezhet városi fejlesztések tekintetében. Sőt, maga is beleszólhat a rendelkezésre álló fejlesztési forrás elosztásába. Erre az idén meghirdetett Részvételi Program, és az annak nyomán elkülönített Részvételi költségvetés ad alapot. Az önkormányzat és civil partnerei együttműködésében megindult programhoz egy újonnan készült weboldal kínál felületet, amelynek látogatói felvethetnek, megbeszélhetnek fejlesztési ötleteket, majd szavazhatnak azokról. Az új honlap ünnepélyes elindítása és bemutatója szerdán 18.00 órakor következik! Online közvetítés…

Tovább olvasom

Egyre nagyobb a gond a kormányzati média hitelességével, már öt pert is bukott a Boon és az Észak

Erről valószínűleg nem beszélnek a Fidesz kézivezérlése alatt működő lakájmédiában, de jobb ha tudjuk, hogy az elmúlt időszak mérlege öt cikk, öt per, öt helyreigazítás. A probléma gyökere, hogy újra és újra valótlanságokat állítanak a kormányzati lapok, a bíróság nem győzi helyreigazításra kötelezni őket. Súlyos hitelességi válságban van az Észak-Magyarország napilap és a Borsod Online helyi hírportál – írja keddi közleményében a miskolci polgármesteri hivatal. Mindezt az a tény bizonyítja a legjobban, hogy rövid időn belül az ötödik sajtópert nyerte a miskolci önkormányzata a Mediaworks miskolci napilapja és hírportálja ellen,…

Tovább olvasom

Lejár a kilakoltatási moratórium, rengetegen kerülhetnek utcára

Június 15-én, szerdán véget ér a kilakoltatási moratórium, a jogvédő civilek arra számítanak, hogy jelentős kilakoltatási hullám kezdődik – írta a G7. A portál felidézte, hogy 2020 tavaszán a kormány a koronavírus-járványra hivatkozva veszélyhelyzetet vezetett be. Ennek egyik intézkedése volt a lakóingatlanok árverezésére és kiürítésére vonatkozó moratórium. A csaknem két éve tartó moratórium azonban június 15-én lejár. Ez azt is jelenti, hogy június 15-től automatikusan visszatérnek a végrehajtási törvény általános szabályai: árverezni bármikor lehet, kilakoltatni pedig a melegebb hónapokban, április 30. és november 15 között. A civilek becslései szerint mintegy 3000 lakásban…

Tovább olvasom

A Ryanair elküldi a Közgazdaságtan hülyéknek című könyvet a gazdaságfejlesztési miniszternek

Miután a kormány fogyasztóvédelmi eljárást indított az extraprofitadót áthárító Ryanair ellen, a légitársaság keményen beleállt Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszterbe, bírálva a különadót. Felszólították a minisztert, magyarázza meg, mégis miért kell a COVID és az ukrajnai háború miatt „rekordveszteséget elkönyvelő” légitársaságokat extraprofitadóval sújtani. „Ez nem extraprofitadó, hanem a kormány által elkövetett, útszéli rablás, aminek semmi köze nincs a valósághoz.” A Ryanair szerint a kormány sikertelen gazdaságstratégiát folytat, amikor különadót vet ki az amúgy is az olyan veszteséges légitársaságokra, mint a Ryanair és a Wizz Air. A fogyasztóvédelmi vizsgálatot végző Fővárosi Kormányhivatalt pedig arra kérték, azt…

Tovább olvasom

Az ukrán hadsereg szerint lőszer- és fegyverhiány miatt elveszíthetik Donbaszt | videó

Lőszer- és fegyverhiánnyal küzd az ukrán hadsereg a háború keleti frontján. Az orosz csapatok előretörését a Donbaszban annak tulajdonítják, hogy nagy mennyiségben használnak tüzérségi fegyvereket – számolt be a Euronews. Moszkva vasárnap bejelentette, hogy egy Csortkiv közelében található raktárépületet megsemmisítettek, ahova “nyugati fegyverszállítmányok” érkeztek. A támadásban 22 ember megsérült. “Más, sokkal modernebb fegyverekre van szükségünk, mert az ellenfelünk nagy hatótávolságú rakétákat használ” – mondta az ukrán hadsereg egyik parancsnoka. Az ukrán tisztviselők figyelmezettek, hogy széleskörű és gyors katonai segítég nélkül a hadsereg a Donyec-medence keleti részén elveszíti a harcot, amivel…

Tovább olvasom

Külföldi elemzők szerint Magyarország százmilliárdokat nyerhet az orosz olajembargón

Az orosz olajjal szembeni uniós embargó alól felmentést szerző magyar kormány nemrég 25 százalékos rendkívüli adót vezetett be az orosz nyersolaj és a világpiaci árak közötti különbségre – írta a Guardian. A brit lap kiemeli: az Eurointelligence ügynökség számításai szerint ezzel évi 600 millió dollár (mintegy 230 milliárd forint) „rejtett hasznot” szerez Budapest, ami, fogalmaznak, „nem rossz pénz egy ekkora gazdaság számára”. Magyarország Szlovákia és Csehország mellett egyike volt annak a három, tengerparttal nem rendelkező országnak, amelyek határozatlan idejű mentességet kaptak az orosz olajimportra vonatkozó uniós tilalom alól. Orbán számára a…

Tovább olvasom

Sok helyen még mindig nem lehet digitálisan fizetni, holott ez szabálytalan

2021. január 1-től kötelező az online pénztárgépet üzemeltető üzleteknek, vendéglátóhelyeknek, szolgáltatóknak készpénzmentes, vagyis digitális fizetési lehetőséget is kínálniuk a vásárlóknak. Vagyis a készpénzes fizetés mellett a három digitális opció közül valamelyiket lehetővé kell tennie a helynek. Ez lehet bankkártyás fizetés, azonnali online átutalás vagy QR-kódos fizetés. Ennek ellenére azt tapasztalni, hogy többen még mindig csak a készpénzt fogadják el. Van például olyan étterem, ahol már hónapok óta az van kiírva, hogy „átmenetileg” nem elérhető a bankkártyás fizetés. Az sem egyedi eset, hogy vásárlási limitet szabnak arra, ha valaki kártyával fizetne.…

Tovább olvasom

Kamerán a Centrumnál kitört tömegverekedés

Egy veszekedés fajult tömegverekedéssé Miskolc Centrum megállójánál a sinek körül – osztotta meg a térfigyelő kamera felvételeit a Minap. A garázdaságot a felvételeket figyelő szakember észlelte, majd ezt követően a munkatárs azonnal értesítette a kerékpáros járőrszolgálatot. A biciklis rendészek hamar a helyszínre érkeztek és leállították a verekedést. A legutóbbi közgyűlésen számolt be a Miskolci Rendőrkapitányság a 2021-ben elkövetett bűncselekmények számáról, amiből az derült ki, hogy 12 éve nem volt ilyen alacsony a városban.

Tovább olvasom