Nagyot drágulhat a menza is ősztől

A közétkeztető cégek 30 százalékos emelést szeretnének. Optimálisan 30 százalékos áremelést szeretnének a közétkeztetésben részt vevő cégek ősztől – írja hétfői számában a Világgazdaság a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége közlésére hivatkozva. A lap szerint már zajlanak az őszi árakról szóló tárgyalások a bölcsődei, óvodai és iskolai menzákat finanszírozó önkormányzatok a közétkeztető cégek között. Sáfár Ferenc, a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége közösségi étkeztetési szekciójának vezetője a lapnak elmondta, hogy már február végére el olvadt az idei, jellemzően 6-12 százalékos áremelések hatása a közétkeztetési piacon, ahol már a múlt év…

Tovább olvasom

Ismét egy vasúti baleset, egy kisteherautóval ütközött Cegléden egy IC-vonat

Az idei évben valahogy különösen figyelmetlenek a közúton vezető sofőrök, már a nagyon sokadik baleset történik vasúti átjáróban. Először ugyan az a hír járta, hogy nem lett halálos áldozat, de egy 17 éves fiatalember mégiscsak belehalt a balesetbe. Szünetel a vasúti forgalom Nagykőrös és Cegléd között, mert a Szegedről a Nyugati pályaudvarra tartó Torontál InterCity Cegléden, egy vasúti átjáróban összeütközött egy gépjárművel – közölte a Mávinform hétfő reggel. Azt írták, hogy a vonaton nem sérült meg senki; a vasúti átjáróban a fénysorompó jól működött, piros jelzést mutatott. A Mávinform közlése szerint vonatpótló…

Tovább olvasom

Amit nem árt tudni a KRESZ vizsga előtt

Mi mindent célszerű tudni annak érdekében, hogy minél kedvezőbb eséllyel sikerüljön teljesíteni a jogosítványszerzéshez szükséges KRESZ vizsgát? Hogyan néz ki egyáltalán maga a vizsga, mennyibe kerül, és mik a lehetőségek, ha mégsem sikerül elsőre? Ezeken a kérdéseken megyünk majd végig a bejegyzés keretei között. Őszintén bízva abban, hogy ebben a formátumban hozzá tudunk járulni a sikeres felkészüléshez. Miről is szól, és hogyan is néz ki a KRESZ vizsga a gyakorlatban? A KRESZ vizsga lényege annak a tudásnak a felmérése, hogy sikerült-e minden szükséges ismeretet elsajátítani a közlekedést illetően. A cél,…

Tovább olvasom

Egy róka szedi áldozatait Miskolcon, ha eltűnnének a tyúkjaink, tudjuk mi az oka – videó

Elkapta és magával vitte megtermett áldozatát. Az egyik miskolci Facebook-csoportban találkozhattunk a következő bejegyzéssel: “Aki Felső-Majláthon keresné a megtermett tyúkját ,azt éppen ott viszi a róka,nem a szomszéd BARF os kutyája ette már meg megint. Üdv:a Azt üzeni: jól laktam a Láév telephelyen a vagonok alatt. A felvétel nem kaputelefonnal készült “ Amennyiben a videó nem indul, IDE KATTINTVA megnézheti. Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Most értékes nyereményeket is begyűjthet!

Tovább olvasom

Gyakorlati kérdések és válaszok az autógumi váltómérete kapcsán

Mit jelent a váltóméret fogalma, és miben rejlik egyáltalán a lényege? Miért érheti meg tudatosan foglalkozni vele, illetve milyen lehetséges módon tudunk racionális döntést hozni a váltóméretről? Olyan kérdések ezek, amelyekre autótulajdonosként vagy felhasználóként roppant hasznos lehet ismerni a választ. A cikk keretei között ebben igyekszünk segíteni, méghozzá a lényeges tudnivalók összefoglalásával. Kezdjük annak a tisztázásával, hogy mi is az a váltóméret Az váltóméret fogalma gyakorlatilag a gumiabroncs-változatokat jelenti. Lényegét tekintve olyan különböző gumiabroncsokról van szó, amelyek a méret szempontjából bizonyos mértékig eltérnek az eredeti modellektől. Például az Olcsobbgumi.hu személygumi…

Tovább olvasom

Unod az angolt? Tanulj különleges nyelveket!

Ha már eleged van az angolból, úgy érzed, kellene valami más, vagy csak szereted a különlegességeket, ne tétovázz! Nem is gondolnád, mennyire üdítő lehet egy kicsit kiszakadni a mindennapokból és új nyelveket, kultúrákat, embereket megismerni.  Régi vágyad eljutni távoli tájakra? Tervezgetés helyett tedd meg az első lépést: kezdd el a tanulást! Kezdj el ismerkedni a kiszemelt nyelvvel! A nyelvtanulás szélesíti a látókörödet, nyitottá tesz, miközben önbizalmat ad. Rengeteg pozitív hozadéka van. De egy olyan nyelvet megismerni, amit itthon nem sokan beszélnek, izgalmas kaland. Ha már tudod, mit szeretnél tanulni, vedd…

Tovább olvasom

A nagy különbség a férfiak és a nők agya közt

Minden párkapcsolat során fellép az a helyzet, amikor a hölgy megkérdezi a párját, hogy mire gondol. A rendszeres válasz pedig erre az, hogy “Semmire”, ami egy férfi számára tökéletesen kielégítő válasz, egy nőnek azonban sokszor vörös posztó. Hiszen az nem lehet, hogy valaki ne gondoljon semmire.  A “semmi doboz” A férfiak agya Mark Gungor szerint, aki könyveiben a sikeres házasság titkait igyekszik felfedni, a férfi agy kis dobozokból áll. Megvan a párkapcsolat doboza, a munkahelyé, a barátoké, a kedvenc sporté és minden más, az életét érintő dologé. Meg persze ott…

Tovább olvasom

“Kinek mit intézett a kormánya” – sürgősséggel tárgyalja az Országgyűlés a miniszterelnök és a miniszterek fizetését

Valahogy az egészségügyi dolgozók, a tanárok és a tűzoltók járandóságánál nem volt ennyire fontos a dolog. Az Orbán-kormánynak nem elég az adrenalin és a nyári szünet? Kétnapos ülést tart a héten az Országgyűlés, hétfőn interpellációk, azonnali kérdések és kérdések is elhangzanak a Házban – írja a Hvg.hu. A parlamenti honlapon található napirendi javaslat szerint mintegy három órán keresztül interpellálhatnak, azonnali kérdéseket és kérdéseket tehetnek fel a képviselők. A parlament megvitatja az egyes törvényeknek a honvédelemmel, a gazdaságfejlesztéssel, valamint a kormányzati igazgatással összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat bizottsági jelentéseit és az összegző…

Tovább olvasom