Ki akart rabolni és bántalmazott egy nőt a fiatal, egy busznyi munkás ezt meglátta és gyors bosszút állt – videó

A fiatal férfi el akarta venni a hölgy értékeit, ám pechjére ennek szemtanúja volt egy buszban ülő munkássereg és nem is hagyták annyiban a dolgot, alaposan elverték a bűnözőt, aki igencsak berezelt a váratlan vendégek láttán. Letartóztattak Brazíliában egy 22 éves férfit, aki megpróbált az utcán kirabolni egy nőt, de a rablást egy arra járó buszról leszálló munkások megakadályozták. Mindezt egy térfigyelő kamera is rögzítette – közölte a helyi sajtó. A június 6-án, az ország keleti részén található Itabira városában készül felvételen látni, ahogy a rabló követi a 36 éves nőt,…

Tovább olvasom

Négyszáz forint felett az euró, de a kormányzati médiát “meglepő módon” nem izgatta fel

Az igazmondás mesterei dolgoznak a kormányzati médiánál. A hétfői napon 403 forint lett egy euró. Nézzük, miként kezeli a dolgot az Orbán Viktor kézivezérlése alatt működő NER-média. A kora délutáni mélypontról fél 4-kor számolt be a Mandiner, fél 5 előtt nem sokkal pedig megjelent egy kishír az MTI-n, amelyben 4 sort szenteltek az árfolyamnak. Délután fél 6 előtt, azaz több mint 2,5 órával a mélypont után ez a két eredeti hír jelent meg a történelmi mélypontról a kormányközeli médiában. A különböző lapok online felületei a következőképp nyúltak a történtekhez: A magyar…

Tovább olvasom

Megint változik a lillafüredi kisvasút menetrendje – zajlik a felújítás

A hétfői naptól Garadna és Lillafüred között közlekednek a szerelvények. Az idei év nagy részét valószínűleg még igénybe veszik a felújítási munkálatok. Újabb szakaszához érkezik a Lillafüredi Állami Erdei Vasút (LÁÉV) felújítása, emiatt június 13-tól, hétfőtől Lillafüred és Garadna között közlekednek majd a menetrend szerinti szerelvények – adott tájékoztatást a fenntartó Északerdő Zrt a Minap.hu kérdésére. Az elvégzett munka nyomán a hidak és az azokhoz vezető szakaszok elkészültek, most a Lillafüred és Majláth közötti részen kezdődik a korszerűsítés. A cél, hogy télen a szerelvények, például a Mikulásvonat járatai már zavartalanul…

Tovább olvasom

Sajó-szennyezés: megemelkedett a fémek jelenléte, de ez a borsodi lakosságnak nem okoz jelenleg gondot

Miskolcon és egész Borsod megyében is aggodalommal figyelik az emberek a Sajó vízmérgezésével kapcsolatos híreket, de jelenleg nincs okunk félni. A szennyezés hatására már érezhetőek az adatok romlása, ami a fémek jelenlétét illeti, de közel sincs akkora probléma, mint a folyó felső szakaszán. Az állami hatóság, Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) részéről azt lehetett tudni, hogy az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság II. fokú vízminőségi kárelhárítási készültséget rendelt el a Sajó magyarországi szakaszán. Rendszeresen vízmintákat vesznek a folyóból és figyelőszolgálatot tartanak fenn – írja a Minap.hu. Nem sokkal később amikor az Észak-Magyarországi Horgász…

Tovább olvasom

A finn elnök azt állítja, hogy tömegpusztító fegyvereket vetnek be az oroszok

Sauli Niinistö finn elnök szerint mind Ukrajna, mind Oroszország egyre inkább a nehézfegyverzet használata felé tolódik. Niinistö egy biztonságpolitikai megbeszéléseken azt mondta: Egyre több nehézfegyverzettel támogatjuk Ukrajnát, másrészt Oroszország is elkezdett ilyen fegyvereket használni, például vákuumbombákat is bevetett, amelyek valójában tömegpusztító fegyverek. – mondta. Rajta kívül Kijev és NATO-országok, köztük Nagy-Britannia is azzal vádolják Oroszországot, hogy vákuumbombákat használ, amelyek pusztítóbbak a hagyományos robbanószereknél. A vákuumbomba oxigént von el a levegőből, és így erős, magas hőmérsékletű robbanásokat hoz létre. Kétlépcsős lőszerről beszélünk: az első fokozatú töltet egy nagyon finom anyagból –…

Tovább olvasom

Ez is elérkezett, már 400 forint felett jár egy euró

Soha nem volt még ennyire gyenge a forint: átlépte a forint a 400-as határt, 400,04 forintba került egy euró. Igaz, ez csak egy rövid pillanatig tartott, innen még gyorsan visszatért 399,7-399,9-es szintre. Az eddigi történelmi mélypontot március 7-én láttuk, akkor 399,87-nél állt meg a gyengülés, egy hajszállal a 400-as határ alatt – számolt be a HVG. Végül nem sokkal fél 4 előtt ismét átlépte a 400-as határt a forint, az új napi, és egyben történelmi mélypont eddig 400,21. A 400-as szintet akkor ütötte át, amikor az amerikai kereskedés is elkezdődött. A…

Tovább olvasom

Karácsony szerint Miskolc is kaphat közvetlenül az EU-tól forrásokat

Karácsony Gergely főpolgármester Brüsszelben tárgyal azokról a régiók számára is elérheő EU-s forrásokról, ami révén lehet “például zöld rezsicsökkentés Budapesten, hogy kapjunk pénzt az EU-tól a panelprogram folytatására, épületek felújítására és szigetelésére – közölte Facebook-oldalán. A támogatások célja, hogy modern és környezetbarát közösségi közlekedési eszközöket tudjunk vásárolni és lecserélhessék az elöregedett járműparkunkat” – foglalta össze Karácsony. Szerinte az “Európai Bizottság döntése nyomán Miskolc, Pécs és Budapest fog valamennyi közvetlen forrást kapni a 2030-as klímacél elérésének érdekében”. Ez véleménye szerint még kevés, ha “továbbra is visszatartják a Magyarországnak járó EU-s forrásokat”.…

Tovább olvasom

Hogyan bírhatjuk ki a hosszú és monoton vezetést?

Mire kell figyelnünk, ha hosszú, monoton útszakaszon vezetünk? Mennyire vagyunk tudatos sofőrök? A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. és a Hungarian Police Rallye Team Kft. közös, #közlekedjbiztonságosan kampánya apropóján most ahosszabb utazást tervezőknek adnak néhány tippet és tanácsot. Mivel a járművezetők többsége csak ritkán vezet igazán hosszú és egyhangú útszakaszon, nincs felkészülve a monotonitásra. Ha több órán keresztül kell egy ingerszegény szakaszon, például autópályán vezetünk, egy idő után nehezebbé válik a koncentráció és elfáradunk. Hoffer Zsolt rendőr alezredes, vezetéstechnikai oktató szerint az segíthet átlendülni ezeken a holtpontokon, ha tudatosan, ezt a…

Tovább olvasom

Eltűnt egy 13 éves borsodi lány

A Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 13 éves, dámóci lány eltűnése ügyében. A Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság 05080-157/26/2022. körözési számon, körözési eljárás keretében vizsgálatot folytat Balogh Barbara eltűnése miatt. A rendelkezésre álló adatok szerint a lány 2022. június 5-én otthonából ismeretlen helyre távozott. A felkutatására tett intézkedések eddig nem vezettek eredményre. Balogh Barbara személyleírása: 170 centiméter magas, átlagos testalkatú, haja hosszú fekete színű, a szeme pedig barna. A Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki bármilyen információval rendelkezik a képen látható lánnyal kapcsolatban, hívja a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-46/514-506-os…

Tovább olvasom