A választások óta hat százalékkal nőtt a Fidesz támogatottsága

A kétharmados választási győzelmét követően – vélhetően a győzteshez húzás jelensége miatt – jelentősen nőtt a Fidesz–KDNP támogatottsága, míg az ellenzéki pártoké tovább csökkent – derül ki a Republikon Intézet áprilisi pártpreferencia-kutatásából, amelyet a Telex közölt. A felmérés szerint a teljes népesség körében a kormányoldal támogatottsága áprilisban 43 százalékos volt. Az ellenzéki pártok közül a Demokratikus Koalíció a legnépszerűbb (10%), mögötte a Momentum (7%), a Jobbik (5%) és az MSZP (4%) következik. A Párbeszédet és a Mi Hazánkat 3-3 százalék támogatja, az LMP-t 2, a Magyar Kétfarkú Kutya Pártot pedig…

Tovább olvasom

Rendőr panaszkodott arra, hogy néha ellenzéki politikusokat kellett megfigyelniük

Tüntetéseken és egyéb tömegrendezvényeken feladat volt a szervezők figyelemmel kísérése. Akik ugye, néha politikusok – mondta neve elhallgatását kérő, egykori felderítő nyomozó a Blikknek, amely szerdán írt arról először, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Felderítő Főosztályának nyomozói megfigyelhették Hadházy Ákos független országgyűlési képviselőt, vélhetően törvénytelenül. Hadházy a hvg.hu-nak azt mondta, olyan információi vannak, amelyek alátámasztják, hogy még évekkel ezelőtt, 2017-2018 táján történhetett az ő megfigyelése, „célzottan, a politikai tevékenysége miatt”. Erre a Belügyminisztérium még szerdán reagált, de a Blikk csütörtöki cikkében nyilatkozó nyomozó tudomása szerint nem alkalmaztak engedélyhez kötött eszközöket,…

Tovább olvasom

Talált bankkártyával vásárolgattak Ózdon

Az Ózdi Rendőrkapitányság információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás és kiskorú veszélyeztetése bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy 29 éves helyi nővel szemben. A nyomozás adatai szerint a gyanúsított, a barátnője és a gyanúsított 13 éves fia 2022. május 11-én a déli órákban Ózdon sétáltak, amikor a fiú a járdán talált egy bankkártyát. Az anya ekkor a gyermekét beküldte egy boltba, ahol hústerméket vásároltatott vele, majd az asszony barátnője vásárolt a kártyával egy dohányboltban. Időközben a sértett észlelte a bankkártyája hiányát, amit letiltatott, ezért a többi üzletben történő vásárlási kísérletek…

Tovább olvasom

Jogosulatlanul vett fel több százezer forintot Miskolcon, a rendőrség keresi

A Miskolci Rendőrkapitányság 05010/804/2022. bűnügyi számon információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen személlyel szemben. A rendelkezésre álló adatok szerint 2022. március 7-én 15 óra körül Miskolcon az Uitz Béla úton található bank-automatából egy férfi jogosulatlanul felvett több százezer forintot. Az esettel kapcsolatban szükségessé vált a fotón látható elkövető személyazonosságának a megállapítása. A Miskolci Rendőrkapitányság kéri, hogy aki bármilyen információval rendelkezik a felvételeken látható férfival kapcsolatban, hívja a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-46/514-506-os telefonszámon. Továbbá tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es…

Tovább olvasom

Galgóczi: Nyáron lecseng a járvány, de kérdéses, lesz-e hatodik hullám

Hétről hétre egyre kevesebb ember fertőződik meg Magyarországon a koronavírussal, és a fertőzésben elhunytak száma is csökken – mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán. Galgóczi Ágnes közlése szerint hetente körülbelül 10-20 százalékkal csökken az új fertőzöttek és a halottak száma.Hozzátette, az új esetek csaknem 21 százaléka a 65-79 éveseket érinti, ebben a korosztályban még emelkedik is a koronavírus-fertőzöttek aránya. Közölte azt is, hogy Budapesten és Pest megyében regisztrálják a legtöbb fertőzöttet, de Nógrád, Jász-Nagykun-Szolnok, valamint Zala megyében is emelkedik a fertőzöttek száma,…

Tovább olvasom

Figyelmeztetést adtak ki Borsod megyére, viharok várhatók

Erős széllökések, akár jégeső is előfordulhat csütörtökön kora este. Csütörtökön napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel tarkítva. Csapadék (zápor, zivatar) a délután második felétől, kis eséllyel az északnyugati, északi területeken fordulhat elő – írja az OMSZ előrejelzése alapján az Index. A déli szél északnyugatira, nyugatira fordul, az északi területeken több helyen lehetnek élénk, helyenként erős lökések. A LEGMAGASABB NAPPALI HŐMÉRSÉKLET 27 ÉS 32 FOK KÖZÖTT ALAKUL. Csütörtök napközben, kora este alacsony valószínűséggel egy-egy zivatar kialakulhat az északnyugati, illetve az északkeleti országrészben. A cellákat viharos (körülbelül 60-80 kilométer per órás) széllökés,…

Tovább olvasom

Így ünnepelték idén Miskolc város napját

Végre nem voltak járványügyi korlátozások, az idő is remek volt, így minden adott volt szerdán az ünneplésre. A programok központi helyszíne a Szent István tér volt a Minap.hu beszámolója szerint. Napközben különböző cégek, szervezetek és intézmények települtek ki: Miskolci Hőszolgáltató Kft., Miskolci Vízmű Kft., MiReHu Nonprofit Kft., Miskolci Egészségfejlesztési Intézet, Zöld Kapcsolat Egyesület, Miskolci Áldozatsegítő Központ, Otthon Segítünk Alapítvány és a Borsod-Abaúj Zemplén Megyei Önkormányzati Hivatal Europe Direct Információs Központ. Ők változatos programokkal várták késő délutánig a városlakókat. Ezek között szerepeltek interaktív, környezetvédelmi, szemléletformáló, játékos foglalkoztatók, játszótér és játszóház is.…

Tovább olvasom

Finnország bejelentette: csatlakozna a NATO-hoz

A NATO-tagság erősítené Finnország biztonságát – kérdés, hogy miképp reagál erre Vlagyimir Putyin, aki korábban “komoly következményekről” beszélt. Finnország benyújtja a NATO-hoz való csatlakozási kérelmét – közölte közös nyilatkozatban Sauli Niinisto finn elnök és Sanna Marin miniszterelnök csütörtökön a HVG.hu tudósítása szerint. A nyilatkozatban azt írták, hogy időre volt szükség ahhoz, hogy a parlament és a társadalom kialakítsa álláspontját az ügyben, meg akarták adni a szükséges teret a vitának. Úgy vélik, hogy a NATO-tagság erősítené Finnország biztonságát, Finnország pedig az egész védelmi szövetséget megerősítené. Finnország, amelynek 1300 kilométeres határa és…

Tovább olvasom

Sporttársai mentették meg egy teniszező férfi életét Miskolcon

A középkorú férfi játék közben esett össze és már nem lélegzett. Társai azonban időben megkezdték az újraélesztést, ami sikeres is volt, közben pedig a mentők a helyszínre értek. A jelenlévő játékostársak azonnal értesítették a mentőket, majd az utasítások szerint megvizsgálták a beteget,AKI EKKOR MÁR NEM LÉLEGZETT. Az utasítások alapján azonnal megkezdték az újraélesztést, amit a perceken belül helyszínre érkező mentők emelt szinten folytattak. A betegért még sokáig küzdöttek a pályán, de AZ IDŐBEN MEGKEZDETT MELLKASI NYOMÁSOK VÉGÜL SIKERRE VEZETTEK, a férfit stabil állapotban szállíthatták kórházba. (via Origo) Ha szeretne tájékozott…

Tovább olvasom

Már Brüsszelt is érdekli, miért kellett Mészárosnak adnunk 35 évre az autópálya koncessziókat

Nem meglepő módon itt is óriási mértékben megy a titkolózás az adatokról amik alátámasztanák, miért is volt ez nekünk magyaroknak olyan nagyon jó. Ismét egy mutyi, amiről lehetőleg minél tovább minden adatot mélyen titkolni kell Orbánéknak. Hiába hirdettek győztest az autópálya-koncessziós pályázaton, az állam továbbra sem akarja kiadni az előzetes számításokat. Az erről folyó perben arra hivatkozott, hogy az adatok nyilvánosságra kerülése befolyásolná a pályázókat. Jogerős bírósági ítélet is kötelezi az állami hivatalt az adatok kiadására, a Szabad Európa tudomása szerint, ezt is vitatja a szervezet, amely a Kúriához fordult,…

Tovább olvasom