PDSZ: A vártnál is többen csatlakoztak a pedagógussztrájkhoz

Annak ellenére is sikeres volt a tanársztrájk, hogy az Emmi még néhány nappal ezelőtt is törvénytelennek minősítette. “A reggeli eseményekből is arra lehet következtetni, hogy a sztrájkot minden eszközzel meg akarták akadályozni, számos kollégától érkezett olyan visszajelzés, hogy az igazgató mégsem engedi, hogy elmaradjon az első két óra. Mi azt kértük a tanároktól, hogy ne hagyják magukat, mindent kérjenek be írásban. Szerencsére egyelőre úgy látjuk, hogy a várnál is többen csatlakoztak a sztrájkhoz” – mondta az Indexnek Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) országos választmányi tagja. Az érdekvédő szerint…

Tovább olvasom

Betörésel és lopások sorával, valamint gyújtogatással gyanúsított miskolci férfit fogtak el

Egészen döbbenetes az 52 éves gyanúsított bűnlajstroma, a nyomozók őrizetbe is vették. Lopás bűntett és rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 52 éves miskolci férfival szemben – írja a police.hu. Az elkövető 2021. március 15-e előtt Miskolcon egy fotó üzletbe, egy drogériába és egy hétvégi házba tört be. A férfi továbbá egy városi tömegközlekedési eszközön egy telefont próbált ellopni, valamint egy hétvégi házat is megrongált, melyek során az ingatlant szándékosan felgyújtotta. Az elkövető a betörések alkalmával többek között laptopot, gyógyteát, lakás-felszerelési tárgyakat tulajdonított el.…

Tovább olvasom

Ittasan, eltiltás hatálya alatt okozott súlyos balesetet a harsányi férfi

Büntetőeljárást indított a Miskolci Rendőrkapitányság egy 42 éves férfival szemben – számolt be róla a rendőrség honlapja. A Miskolc és Harsány közötti útszakaszról 2022. január 27-én 17 óra után balesetről érkezett lakossági bejelentés a rendőrségre. A helyszínen az egyenruhások megállapították, hogy egy 42 éves harsányi férfi ismerőse autóját vezette ittasan, eltiltás hatálya alatt, amikor sebességtúllépése miatt lesodródott az úttestről. A balesetben a gépjárművezető súlyos sérüléseket szenvedett, őt a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították. Az eset kapcsán a Miskolci Rendőrkapitányság járművezetés ittas állapotban vétség miatt rendelt el büntetőeljárást.

Tovább olvasom

Véres kést ábrázoló képpel fenyegették meg halálosan Jézsó Gábort

A BAZ megye 6-os választókerületének ellenzéki képviselőjelöltje feljelentést tesz az ügyben. „Megkésellek” – állt abban az emailben, amit néhány napja kapott egy ismeretlen feladótól Jézsó Gábor, a borsodi 6-os körzet ellenzéki képviselőjelöltje, a szöveg mellé pedig egy véres kést ábrázoló képet is mellékeltek. Erről maga Jézsó beszélt a vasárnap, Facebookon közzétett videójában, amely lentebb megnézhető – írja a Telex. Jézsó a videóban azt mondja, hogy ő egy szebb Magyarországot szeretne, ahol „hiszünk abban, hogy a szeretet és a béke, a békés megoldások azok mindig megoldásra vezetnek. Nem félek, továbbmegyek az…

Tovább olvasom

Koronavírus: 176 halott, több mint 45 ezer új fertőzött a hétvégén

A kórházban ápolt betegek száma is növekszik, bár nem olyan mértékben, mint a fertőzötteké. Az elmúlt három napban 45 407 új fertőzöttet regisztráltak és 176-an haltak bele a koronavírus okozta betegség, a Covid–19 szövődményeibe Magyarországon – írta meg a hvg.hu a kormányzati tájékoztató portál közlése alapján. Jelentőset nőtt a kórházban kezeltek száma is, múlt hétvégén 2921 koronavírusos beteg szorult kórházi ellátásra, a mostani háromnapos statisztika szerint pedig már 3903. Az aktív fertőzöttek száma az egy héttel ezelőtti háromnapos adathoz (39 928) képest most több mint 5000-rel emelkedett. Az elhunytak száma…

Tovább olvasom

Csak a Sinopharmmal oltottaknak szükséges a negyedik vakcina?

Bár Orbán Viktor általánosságban beszélt, a szakértők körében megoszlanak a vélemények az újabb oltásdózissal kapcsolatban. Akár időpontfoglalás nélkül is fel lehet venni a negyedik oltást az oltási akciónapokon. A miniszterelnök az állami rádióban korábban azt mondta: a negyedik oltást a háziorvosával folytatott konzultáció után bárki megkaphatja. Kásler Miklós miniszter viszont úgy fogalmazott: „elsősorban azoknak a honfitársainknak ajánljuk, akik 60 év felettiek, akiknek a társbetegségei kimutathatóak, kezeltek” – írja az atv.hu. Ezzel egyetért Pusztai Erzsébet, aki szerint viszont van még egy csoport, akiknek ajánlott a negyedik oltás: „Javasolt azoknak, akik két…

Tovább olvasom

Ez is a betegeken csattan: egy év alatt 17 ezerrel (!) csökkent az egészségügyben dolgozók száma hazánkban

Akárhányszor egy kisebb hadseregnyi ember távozott Orbánék kormányzása alatt az egészségügyből, mindig csak az volt a kommunikációjuk lényege, hogy ez a legkisebb fennakadást és zavart sem okozza az egészségügyi ellátásban. Szerintünk pedig nagyon is és már jóval régebb óta. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint összesen 28 600-zal dolgoznak ma kevesebben szociális és egészségügyi területen, mint egy évvel ezelőtt. Korábban összesen 17 ezres csökkenésről lehetett hallani, de kiderült, ez csak az egészségügyre értendő – számolt be róla az rtl.hu. Az összesítés alapján 2020 utolsó negyedévében 197 400 dolgozója volt…

Tovább olvasom

A pedagógussztrájk sokkal több, mint egyszerű munkabeszüntetés, rég nem csak a tanárokról szól

Már az utolsó utáni órában vagyunk, talán már túl is léptük. Olyan szintű deformáció történt az elmúlt évtizedekben a közoktatásban dolgozók munkakörülményeit és megbecsülését illetően, aminek csak egy kisebb szelete a nevetséges fizetés. Amikor a pedagógusok figyelmeztető-sztrájkjára gondolunk, jusson eszünkbe, hogy gyermekeink jövője is a tét a következő hetekben. Sermer Ádám elemzése rengeteg fontos dologra rámutat. A borsodi képviselőjelölt saját Facebook-oldalán ecsetelte véleményét a mostani sztrájkról. “Néhány perc múlva indul a pedagógussztrájk. (azóta már tart is) Talán az elmúlt 12 év egyik legfontosabb társadalmi reakciója lesz ez a 2 rövid…

Tovább olvasom

Orbán maszk nélkül vásárolt, miközben az orra előtt jelezte a tábla, hogy kötelező a maszk – videó

Ilyenekért szoktak sűrűn büntetni Magyarországon, igaz, ők nem Orbán Viktor névre hallgatnak, akiket ezért a kihágásért megbüntettek már. Járványügyi védekezés felsőfokon, amikor már a kampányvideóba is bekerül, hogy a miniszterelnök nem tartja be a saját kormánya által hozott szabályokat. Orbán Viktor már a harmadik olyan videót posztolta ki, amelyben Menczer Tamással turnézza végig azokat a Buda környéki helyeket, ahol szénhidrátdús ételeket lehet kapni. A miniszterelnök először Budakeszin lángosozott az államtitkárral, aztán átmentek egy pátyi cukrászdába. Az egyik itt készített videó szerint Orbán Viktor maszk nélkül állt a cukrászdában, ahol a videón is…

Tovább olvasom

Ijesztő porvihar az M3-ason, az autók lépésben haladtak a veszélyes szakaszon – videó

Az autópályán olyan sűrű porvihart kavart az orkánszerű szél vasárnap, hogy az autósok jobbnak látták, ha inkább alaposan lelassítanak, ameddig át nem érnek a veszélyes szakaszon. Vasárnap az ország északi részén sokfelé viharos erejű szél tombolt, a széllökések elérhették helyenként a 100 km/órás sebességet is. Az erős szél miatt a meteorológiai szolgálat az ország számos térségére adott ki narancs riasztást, a tűzoltók a kora délutáni órákig már több mint hatszáz riasztást kaptak a fővárosban és az ország több megyéjében kidőlt fák és megrongált épületek, autók miatt. A szélviharok és széllökések hatására az M3-as…

Tovább olvasom