Ez így nem lesz ütős: a kormány és az intézményvezetők is keresztbe akarnak tenni a tanársztrájknak

Már eleve a feltételeket is úgy alakították ki a sztrájkhoz, hogy lehetőleg csak nagyon keveseknek legyen kedvük csatlakozni hozzá. Ehhez még hozzájön a kormányzati és intézményvezetői fenyegetés. Nem enged a kormány, továbbra is azt várja a pedagógusoktól, hogy úgy sztrájkoljanak jövő hétfőn az első két órában, hogy valamennyi időt tanítanak is közben – írja a 444.hu. A sztrájkot szervező két nagy pedagógus-szakszervezet, a PDSZ és PSZ ezt nem fogadja el, a bíróságra várnak, amely eldönti, mi számít „még elégséges szolgáltatásnak”, kell-e tanítani a sztrájk alatt. „A kormány most már nem…

Tovább olvasom

“Ezért fontos leváltani Csöbör Katalint”

Borsod-Abaúj-Zemplén megye 1-es számú választókörzetében nagy csatára számíthatunk Csöbör Katalin és Szilágyi Szabolcs között. Utóbbi évet értékelt és a jövőbeli célokról beszélt. Azt is megosztotta, miért lenne fontos, hogy leváltsák a jelenlegi fideszes képviselőt. Sajtóreggelit tartott Szilágyi Szabolcs kedden, ahol az elmúlt évben elvégzett munkájáról tájékoztatta a helyi média meghívott képviselőit. Borsod-Abaúj-Zemplén megye 1-es választókörzetének egységes ellenzéki országgyűlési képviselőjelöltje beszélt a jövő kihívásairól is. Miskolc 6-os választókerülete a kisebb körzetek közé tartozik, körülbelül az Avas kettes ütemét fedi le. Ennek ellenére sűrűn lakott, lakótelepi területről van szó, ahol az új parkolóhelyek kialakítása és a…

Tovább olvasom

A NER teljesen bedarálja és uralma alá hajtja a Balaton-partot, minden beton, aszfalt, környezetrombolás – videó

Miért is lenne probléma, hogy a néhol még megmaradt, gyönyörű Balaton-partot ellepték a gépek és betonba öntenek mindent. Hiszen kellene a luxusszállodák a Fidesz-közeli üzletembereknek, a szabadstrandokat már elvették, de a természetnek is visszafordíthatatlan károkat okoznak. Agybaj, ami a Balatonnál történik. A környéket „megfejleszteni” vágyó beruházók környezetpusztító beruházások sorát indították el, ehhez a kormány teljes morális és anyagi támogatást nyújt. Utóbbit természetesen közpénzből. Letarolják a partot Csopakon, Akarattyán és Badacsonyörsön is, az indok: a turizmus előmozdítása. A badacsonyörsi fairtás nem a legsúlyosabb dolog azok közül, amik mostanában arrafelé történnek, de…

Tovább olvasom

Ma van a Holokauszt emléknapja, díjakkal emlékeztek

Január 27-ét az ENSZ közgyűlése 2005. november 1-jei határozatával nyilvánította emléknappá, 1945-ben ugyanis ezen a napon szabadították fel a legnagyobb második világháborús megsemmisítő tábort, az auschwitzi koncentrációs tábort. Emlékezésül átadták az idei Raoul Wallenberg-díjakat kedden Budapesten, a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában. A Raoul Wallenberg Egyesület közleménye szerint az egyik díjazott Bíró András alternatív Nobel-díjas újságíró. Bíró András az elnyomott helyzetű falusi közösségek felzárkóztatására irányuló külföldi szakmai munkájának tapasztalatait hasznosította a hazai falusi roma közösségek felzárkóztatásánál. Létrehozta az Autonómia Alapítványt Magyarországon, amely elsőként foglalkozott roma civil szervezetek fejlesztésével. Kitüntetést kapott Czinder…

Tovább olvasom

Miskolcot is elérte az országos probléma, bajba kerülhet a közétkeztetés

Óriásit emelkedtek az alapanyagárak, az energiaárak és egy kormányrendelet miatt 450 millió forinttal többet kellene fizetnie az önkormányzatnak. Ez ennyi kormányzati elvonással már megoldhatatlan, gondban lehet a miskolci közétkeztetés színvonala. Ennek elkerülésének érdekében kormányzati beavatkozásra van szüksége Miskolcnak. Erre Szopkó Tibor alpolgármester hívta fel a figyelmet. (Igaz, láthattuk, eddig mennyit segített a Fidesz-kormány Miskolcnak 2019 ősze óta, csak az elvonások és a plusz feladatok kirovása komoly anyagi gondot okozva ezzel) A városvezető kifejtette, hogy a probléma – amely országos szinten érinti az önkormányzatokat – több tényező miatt állt elő. „Az…

Tovább olvasom

Változik a helyszín a koronavírus BAZ megyei áldozatainak megemlékezésén

A pandémia hazai áldozatainak száma idén januárra meghaladta a 40 ezer embert. A kormányzati járványügyi adatszolgálatatásból nem derül ki, hogy közülük hányan voltak borsodi, miskolci polgárok, de ha lakosságarányos adatokat veszünk alapul, arra következtethetünk, hogy megyénkben már több mint 2000 fő halt meg COVID-ban – ami olyan, mintha Kistokaj teljes lakossága örökre eltűnt volna a statisztikákból. A tervek szerint a Szinvaterasz korlátja mellett mécseseket gyújtunk és csendben megállunk egy percre. Az eseményen megjelenők, és azok, akik a következő napokban, hetekben szintén fejet hajtanak az áldozatok emléke előtt, fejezzék ki így…

Tovább olvasom

Üveges Gábor a kormányprogramot kidolgozó 26 ellenzéki szakértő között

A választáson együtt induló hat ellenzéki párt – közös nevükön Egységben Magyarországért – nyilvánosságra hozta szakpolitikai kabinetvezetőinek listáját. A felsorolt 26 szakértő az, akik területükön koordinálták az ellenzék kormányprogramjának megvalósítását. A vidékfejlesztési területért Üveges Gábor a felelős, aki Borsod-Abaúj-Zemplén megye 4. számú választókerületében indul majd az oszággyűlési választásokon. Hiszem, hogy Abaújban és Borsodban, a térségünk falvaiban és városaiban egyaránt óriási tartalékok és lehetőségek vannak, ha a mutyi és a korrupció helyett végre a teljesítmény lesz az úr. Hiszem azt, hogy csak akkor lehet erős az ország, ha végre erős lesz…

Tovább olvasom

Borsodi polgármesterek sérültek meg egy közlekedési balesetben

Közúti közlekedési baleset történt csütörtökön délelőtt Tiszalúcon. A község belterületén az Alkotmány utcán szabályosan haladó Volkswagen Transporter elé – amelyben utasként Taktakenéz, Tiszatardos, Prügy polgármesterei, valamint egy prügyi lakos utaztak és átadási ünnepségre tartottak- a Gyöngyvirág utcából kihajtott egy Volvo személygépkocsi, aminek a kisbusz nekiütközött. A mikrobusz utasait a mentők könnyű sérüléssel kórházba szállították. A baleset körülményeinek a vizsgálatát a Szerencsi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya folytatja. Globo Televizio

Tovább olvasom

A rendőrök előtt fogyott el a benzinje a jogosítvány nélküli sofőrnek

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Encs Autópálya Alosztály járőrei 2022. január 26-án egy korábbi baleset helyszínét tekintették meg az M30-as autópálya Miskolc-észak csomópontjánál. Munkájuk során arra figyeltek fel, hogy egy autó közeledik feléjük, majd előttük száz méterre megáll és abból kiszáll a sofőr. A rendőrök a járműhöz mentek, ahol a férfi elmondta, hogy kifogyott az üzemanyag a kocsijából, de már érkezik a segítség. További kérdésre elmondta, hogy az iratai, illetve az autó okmányai nincsenek nála, így a járőrök egyéb módon próbálták meg ellenőrizni az adatokat. Ekkor a sofőr egy hirtelen mozdulattal…

Tovább olvasom

A Fővárosi Választási Bizottság egyik tagját is megfigyelhették a Pegasusszal

Vértesy László jogász, a Fővárosi Választási Bizottság tagja, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense is rajta van a Pegasus kémszoftverrel megfigyelendő célszemélyek listáján – derítette ki a Direkt36. Arról az oknyomozó újságíróknak nincs információjuk, hogy Vértesyt valóban le is hallgatták volna, de mint emlékeztetnek: a kiszivárgott listán szereplő más Pegasus-célpontok esetében korábban többször is kimutatták a technikai vizsgálatok, hogy a készülékbe valóban behatoltak a kémszoftverrel. Vértesy László neve és telefonszámai 2018 őszén kerültek fel a célszemélyek listájára, ám a Direkt36 szerint ebben az időszakban semmi olyan esemény nem történt vele, amely egyértelmű választ adna…

Tovább olvasom