Blöffölhetett a kutyafuttatós tervekkel Kiss János?

Megosztás

Nagyon úgy fest, hogy a Borsod megyei 2-es választókerület fideszes jelöltje nem igazán van képben azokkal a fejlesztésekkel, amelyeket a sajátjaként aposztrofál.

Nemrég írtunk róla, hogy a Bulgárföldön üzletközpontot fejleszt egy befektető, a befektetést pedig Dr. Kiss János, a Borsod megyei 2-es választókerület kormánypárti képviselőjelöltje a magáénak érzi – holott nem ő, hanem épp Varga Jászló, a körzet ellenzéki összefogás által támogatott jelöltje az, aki igazán aktív volt az egyeztetések előkészítése során.

Kiss János a politikusi Facebook-oldalán büszkén mutatta a beruházás terveit, ezt korábbi cikkünkben is megosztottuk:

Nos, a Borsod24 birtokába került ingatlanfejlesztési tervek ugyanakkor nem igazán vannak összhangban a fideszes képviselőjelölt által megosztott rajzokkal. Elég csak azt megfigyelni, hogy a kutyafuttatónak például nyoma sincs rajta:

A tervek tehát jelentős mértékben eltérnek attól, amelyeket Kiss János prezentált, de elképzelhető, hogy az is csak része a kampányának, amelyre milliókat hirdetnek el a Facebookon: a Telexen futó Lájkbajnokság című cikksorozatból kiderül, hogy az utóbbi két hétben egyaránt az országos (!) élmezőnyben zárt a politikus a hirdetési költségek tekintetében, az elmúlt hét napban például kereken egymillió forintot szántak hirdetésre a legnagyobb közösségi oldalon, így e tekintetben csak Márki-Zay Péter, Varga Judit és Orbán Viktor előzte meg őt.

Nyitókép: Dr. Kiss János Facebook

Kapcsolódó cikkek