Egy szakértő szerint a kormány várhatóan bevezetni a kötelező oltást

Megosztás

Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő az ATV-nek nyilatkozva elmondta, a kormány döntése, miszerint február 15-től szigorítják a védettségi igazolvány feltételeit, egy újabb lépés az oltás kötelezővé tétele felé, ami szerinte elkerülhetetlen.

„Nincs ez az ország olyan helyzetben, hogy megússza a kötelezővé tett oltást”

– fogalmazott.

A szakértő nem ellenezte a karantén lerövidítését sem, de csak abban az esetben tartja jó döntésnek, ha az intézkedés így is biztonságos marad. Abban azonban nem adott igazat a kormánynak, hogy még lenne tartalék az egészségügyben. Véleménye szerint ugyanis a kormány hazudik: a kapacitásokat „szétverték” az elmúlt két évben, és már a háziorvosi rendszert bombázzák.

Az orvos jó hírnek tekinti, hogy az omikron variáns a tapasztalatok szerint enyhébb megbetegedést okoz, így kevésbé terheli az egészségügyet, mint a korábbi hullámok.

„Az új variáns magas fertőzőképessége miatt azonban fennáll a veszélye, hogy mindenki egyszerre esik ki a társadalomból, ez pedig az ország működőképességét is veszélybe sodorhatja”

 – jelentette ki.

Related posts