Hihetetlen! Egy férfi műkarprotézissel akarta átverni az oltást adókat, hogy abba szúrják a vakcinát

A munkavállalási engedélye miatt szüksége volt az oltási igazolásra, ugyanakkor semmiképpen nem akarta beadatni magának egyik vakcinát sem, ezért folyamodott erre a csalásra. Majdnem sikerült neki, de végül lebukott a szilikon furcsa színe miatt. Elképesztő történet Olaszországból. Csalással vádolnak egy olasz férfit, aki úgy próbált meg védettségi igazolványhoz jutni, hogy magával vitt az oltóhelyre egy szilikon karprotézist, hogy abba szúrják bele a koronavírus elleni vakcinát. A bizarr eset az észak-piemonti régióban, Biella városának oltóközpontjában történt egy héttel azután, hogy Olaszország olyan intézkedéseket jelentett be, amelyek tiltanak bizonyos kulturális és sporttevékenységeket…

Tovább olvasom

Rajzpályázat Miskolc és környékének turisztikai fejlesztéséért

A helyieknek és a turistáknak is csalogató lehet az új kezdeményezés. Készíts egy menő rajzot! – ezzel a felkiáltással szólítják fel játékra és egy kis kirándulásra a családokat. Szendrei Mihály, a Miskolc és Térsége Turisztikai Egyesület elnöke elmondta, szeretnék felhívni a figyelmet a hihetetlen mennyiségű látnivalóra Miskolcon. – Sokaknak csak a Diósgyőri vár és a Barlangfürdő jut eszükbe városunkról, pedig számos nagyon érdekes pontja van még. Ha a négy fő desztinációra koncentrálunk: megnézhetjük a kisvasutat is a vár mellett, a Szent István-barlangot a Palotaszálló mellett és a belvároshoz tartozó Pannon-tenger Múzeumot.…

Tovább olvasom

Csöbör Katalin jól megdicsérte a kormányt és megígért egy rakás dolgot 2022-re

A képviselő asszony úgy véli, jövőre a nyugdíjasok, a családok és a fiatalok is jól járnak a kormányzati intézkedéseknek köszönhetően. Hogy ingyenes lehet-e az M30-as? “Folynak a tárgyalások.” Az országgyűlési képviselő emlékeztetett, a kormány még áprilisban döntött arról, hogy a koronavírus okozta járvány gazdasági hatásainak részeként mentőcsomagot hoz létre. Ennek részeként visszaadják a nyugdíjasoknak a tizenharmadik havi nyugdíjat. Ezt már 2022-ben ismét megkapják a szépkorúak.  Döntöttek emellett arról is, hogy a minimálbér kétszázezer, garantált bérminimum pedig kétszázhatvanezer forintra emelkedik, a huszonöt év alatti fiataloknak pedig nem kell majd személyi jövedelemadót…

Tovább olvasom

Závecz: A legfrissebb felmérés szerint még mindig vezet az ellenzék, de jön fel a kormánypárt

A Závecz Research legfrissebb felmérése szerint a Fidesz és az ellenzék támogatottsága is nőtt novemberben, ugyanakkor az ellenzékiek kicsivel többen vannak, írja a Telex. A teljes népesség körében októberben 34 százalékon állt a kormánypárt, jelenleg 37 százalékon. Második helyen még mindig a Demokratikus Koalíció van a novemberi 13 százalékot követően most 12 százalékkal. A Jobbik támogatottsága szeptember óta csökken, jelenleg kilenc százalékon áll. Az MSZP-t változatlanul hat százaléknyian támogatják. A Momentum négy százalékról öt százalékra növelte táborát. Az LMP-nek, a Párbeszédnek, a Mi hazánknak és a Kétfarkú Kutyapártnak is két százalékot…

Tovább olvasom

Segítséget kérnek a koronavírusban meghalt mentősök családtagjainak

Felhívást tett közzé a Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége a Facebookon, amiben segítséget kérnek a koronavírusban elhunyt mentősök családtagjainak. A legtöbben közülük nagy valószínűséggel akkor fertőződtek meg, amikor éppen Covid-19-ben szenvedőknek segítettek – írják. „A családtagok nemcsak férj, feleség, apa, anya nélkül maradtak, hanem egy fontos kenyérkereső nélkül is. A tragédia okozta megrázkodtatásból még egyetlen ilyen család sem térhetett magához, máris az anyagi nehézségekre kell gondolniuk, ezt kivétel nélkül mindenhol így van” – olvasható a posztban. A szövetség azt kéri, hogy támogassák pénzadományokkal a gyászoló családtagokat, amit a MOMSZ számlaszámára tudnak befizetni december…

Tovább olvasom

Tanárhiányra számítanak a kötelező oltás bevezetése miatt

Egyes állami iskolákban már elrendelték a tantárgyfelosztás átdolgozását, hogy átcsoportosítsák azoknak a pedagógusoknak a feladatait, akik december 15-ig sem hajlandók beoltatni magukat és ezért fizetés nélküli szabadságra küldik őket – írja a Népszava a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) értesülésére hivatkozva. Ha marad a jelenlegi helyzet, mintegy 10 ezer tanár hiányozhat december közepétől az iskolákból. A kieső tanárok feladatait a többi pedagógusnak kell majd ellátnia, a közoktatásban dolgozókat ezért a munkáért helyettesítési díj illeti meg. Az érdekképviselet a szakképzésben foglalkoztatott oktatóknak azt ajánlja, kössenek külön megállapodást a feladatok elvégzésére, viszont ne érjék be a…

Tovább olvasom

„Nem értek egyet Tállai Andrással. Érzem, hogy egyre kevesebbet ér a pénzem!” címmel gyűjtenek aláírást Mezőkövesden

2021 december 4-én szombaton, a reggeli órákban a Mezőkövesdi piacon fog aláírást gyűjteni az ellenzéki összefogás élükön a DK-s Sermer Ádámmal, aki 56,13% százalékkal nyerte meg az előválasztást. Jelenleg Borsod 7-es számú választókerületének a fideszes Tállai András az országgyűlési képviselője, aki a napokban arról beszélt a Parlamentben, hogy “a kormány bebizonyította azt, hogy válság idején, magasabb infláció és forintgyengülés esetén is lehet “olyan gazdaságpolitikát csinálni”, hogy az emberek ebből ne érezzenek semmit, sőt, még többet tudjanak fogyasztani.” Az ellenzéki pártok és szervezetek közösen állnak ki Mezőkövesden tiltakozva Tállai András kijelentése…

Tovább olvasom

Vezet az ellenzék, de jön fel a Fidesz

Jelentősen nőtt a Fidesz tábora az elmúlt egy hónapban: míg októberben 34 százalékon állt a kormánypárt a teljes népességen belül, ez az arány most 37 százalékos – derült ki a Závecz Research (ZRI) kutatásából. A Demokratikus Koalíció (DK) továbbra is a második, a múltkori 13 százalékot követően most 12 százalékon áll. A Jobbik ugyan még mindig a harmadik legerősebb párt, de szeptember óta apránként fogy a tábora: 12, 11 százalék után most 9 százalékot mért esetükben a Závecz Research. Az MSZP változatlanul 6 százalékot ér el a teljes választói körben,…

Tovább olvasom

Kutatás: az emlékeztető oltások jelentősen növelhetik a védelmet

A koronavírus elleni emlékeztető védőoltások drámai mértékben növelhetik a szervezet immunvédelmét – derült ki egy új kutatásból. Mindez komoly esélyt adhat arra, hogy elejét vegyük egy, az omikron-variáns által várható újabb fertőzési hullámnak – írja a The Guardian. A világ egyik legismertebb orvosi lapjában, a The Lancetben megjelent tanulmány szerint a kutatók a brit Cov-Boost kísérlet során majdnem 3000 olyan ember immunválaszát mérték, akik két-három hónappal a második adag AstraZeneca vagy Pfizer oltásuk után megkapták a harmadik oltást. A szakemberek azt tapasztalták, hogy két AstraZenca után kapott Pfizer egy hónappal…

Tovább olvasom