Egy sajtóhír szerint Harrach Péternek homoszexuális problémái voltak, az érintett szerint ezt csak valaki kitalálta

Az Alfahír az ügyet egy állítólagos III/III-as jelentésre alapozza, amely szerint az ismert KDNP-s politikusnak az esztergomi papneveldében homoszexuális problémái adódtak, ezért is kellett távoznia. Harrach Péter szerint ez csak kitaláció, hamis vád. Homoszexuális problémák voltak Harrach Péterrel – ez szerepel abban az 1972-es jelentésben, amit egy III/III-as osztály rendőr őrnagya készített a KDNP frakcióvezetőjéről. A Jobbik pártlapja, az Alfahír hozta kedden nyilvánosságra az állítólagos dokumentumot, amelynek hitelessége nincs megerősítve független forrásból. A KDNP országgyűlési képviselője Esztergomban járt az Érseki Papnevelő Intézetbe, majd ötödévesként került fel a fővárosi Hittudományi Akadémiára. Bár lediplomázott,…

Tovább olvasom

Európai Bizottság: Itt az ideje elgondolkodni a kötelező védőoltáson

Annyiból furcsa a megfogalmazás, hogy Európa még csak most gondolkodna el rajta, mivel Magyarországon a kormány kvázi már kötelezővé tette azzal, hogy a munkáltatók kezébe adta ezt a döntési jogkört és számos munkahelyen már nem is dolgozhat oltatlan. Ez nem is egyedi eset Európában, de Orbánék már hetekkel megelőzték a kötelezővé tételt. A koronavírus újabb, a korábbinál fertőzőbbnek tartott variánsának megjelenésével eljött az ideje, hogy az Európai Unió elgondolkodjon a kötelező védőoltás elrendeléséről – jelentette be Ursula von der Leyen Brüsszelben. Az Európai Bizottság elnöke a koronavírus-járvány újabb hullámának összehangolt…

Tovább olvasom

Sérüléssel járó baleset az M3-ason

A Nyíregyháza felé vezető oldalon ütközött össze két személyautó, többen is megsérültek. Eddig tisztázatlan körülmények között ütközött össze két autó 2021. december 1-jén 17 óra körül az M3-as autópálya Budapestről kifelé vezető oldalának 12-es kilométerénél. A rendelkezésre álló adatok szerint a balesetben három ember sérült meg. A balesettel érintett járművek forgalmi akadályt képeznek. A helyszínelés és műszaki mentés ideje alatt torlódásra kellett számítani, a forgalom rendőri irányítás mellett egy sávon haladt. (Police.hu) (A borítókép illusztráció.)

Tovább olvasom

Faltól Falig: Miért nem váltunk euróra, ha ilyen gyenge a forint?

Amióta forint van, sőt amióta euró van, azóta folyamatosan tapasztalhattuk, hogy gyengül a forint. Szinte napról napra. Azonban kinek jó ez itthon? Esetleg nemzetközileg? Milyen okai vannak a forint folyamatos romlásának? Miért nem váltunk pénznemet, ha akkora gond a forint romlása? Jót tenne egyáltalán nekünk? Ezeket a kérdéseket feszegetik a Faltól Falig ötödik adásában:

Tovább olvasom

Mobilcserét támogatnak a lakosság körében

Megjelentek a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által októberben bejelentett, célzott, nagyszabású mobilkészülékcsere-támogatási program részletei – közölte az NMHH Kommunikációs Igazgatósága. A pályázati kiírást a Nemzetközi Fejlesztési és Forráskoordinációs Ügynökség (NFFKÜ) Zrt. tette közzé. A részletekről közölték, hogy a programot kezdeményező NMHH a Netre Fel oldalon is elérhetővé tette a lakosságnak szóló pályázati kiírást és útmutatót, amely pontos leírást ad arról, kik milyen feltételek mellett és milyen összegben jogosultak a támogatásra. A támogatási program lehetőséget biztosít az idős, mozgásukban korlátozott emberek vagy a kiskorúak számára,…

Tovább olvasom

A BAZ megyei önkormányzat Majkának ítélte oda az Alkotói Díjat

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat idén az Alkotói díjat Majoros Péternek, azaz Majkának ítélte oda. Rengeteg elismerést kaptam az elmult 20 évben, de a mostanira vagyok a legbüszkébb! – Írta az elóadó a Facebook-oldalán. Az ózdi születésű előadó 20 évvel ezelőtt az RTL klub Való Világ című valóságshowjában tűnt fel 2002-ben, majd műsorvezetőként, színészként és Dopemannal társulva rapperként folytatta pályafutását. Rajongói az utóbbi időben nehezményezték, hogy sokat szerepel kormányközeli politikusokkal. Ő maga később kijelentette, hogy távol tartja magát attól, hogy  “sáros legyen a poltikától”.

Tovább olvasom

Egy ember lakástűzben vesztette életét Alsózsolcán

Vasárnap reggel, nem sokkal háromnegyed hét után érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez, amely szerint egy száz négyzetméteres családi ház egyik szobájában tűz keletkezett Alsózsolcán, a Kossuth Lajos utcában.  A miskolci hivatásos tűzoltók rövid időn belül a helyszínre értek, a lakásba bejutva azzal szembesültek, hogy a szobában néhány négyzetméteres területen az ágy és a környezete égett, ahol egy eszméletlen embert találtak, akinek az életét már nem lehetett megmenteni. Nem zárható ki, hogy a tüzet egy elektromos fűtőberendezés okozta, azonban a keletkezési körülményeket vizsgálják. Gyakori, hogy a fűtési rendszer hibája vezet lakástűzhöz, mindegy,…

Tovább olvasom

Kezdőknek építenek sípályát az Avason

Az Avason, a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium területén épül meg Miskolc sípályája. A tervek szerint az idei síszezonra már át is adják a pályát, ami a síelés alapjainak elsajátítására lesz alkalms. Habár a területet az iskola adta, a pálya nem az ő tulajdonukban van. Holczinger Ferenct, a gimnázium igazgatója elmondta, hogy tavasszal merült fel az ötlet a Miskolci Síiskola részéről a pálya építésére. A város helyet keresett neki, így került képbe a gimnázium. Az építése jelenleg 80 százalékos készültségben van, még hiányzik a borítás egy része. Ha ez megérkezik, azonnal…

Tovább olvasom

Márki-Zay Péter egy nem tolvaj és nem korrupt jobboldali pártot szeretne létrehozni

„A Mindenki Magyarországa Mozgalmat nem tervezzük párttá alakítani, viszont egy konzervatív párt építése gőzerővel halad előre. Szeretnénk egy nem tolvaj és korrupt, konzervatív emberek számára elfogadható jobboldali pártot létrehozni” – mondta a 168-nak adott interjúban Márki-Zay Péter. Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje hozzátette, hogy az új párt már a jövő év elején, még a választások előtt létrejöhet. Az új pártot a következőkre alapítaná Márki-Zay: “Mi azt szeretnénk, hogy a Pálinkás József féle Új Világ Néppártból és a Gémesi György féle Új Kezdetből, valamint jobboldali polgármesterekből, volt miniszterekből, nagykövetekből és értelmiségiekből álló…

Tovább olvasom

Közel 15 ezer pedagógus oltatlan jelenleg

Majdnem 15 ezer pedagógus még nem kapta meg a koronavírus elleni vakcinát – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a Népszava kérdésére. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a november 18-i Kormányinfón még 86-87 százalékos átoltottságról beszélt a pedagógusok körében. Akkor azt mondta, hogy a kormány nem tart attól, hogy az oktatási intézmények nem tudnak majd működni a kevés oltás miatt, illetve hogy a digitális oktatást sem szeretnék visszavezetni – írja az Index. Az Emmi most azt írta, hogy mostanáig a pedagógusok 90 százaléka oltatta be magát. Mivel valamivel kevesebb mint…

Tovább olvasom