Kezdődhet a tízmilliárdos óriásberuházás Miskolcon

A Xanga fejlesztéseinek első üteme már 2022 végéig elkészülhet. A környezettudatosságra is igyekeznek odafigyelni. A fejlesztést – aminek első üteme várhatóan 2022 végére készül el – több ütemben valósítják meg. Először elkészül egy ötezer négyzetméter alapterületű ipari csarnok, kapcsolódó irodákkal. Az épület műszaki paraméterei multifunkciós hasznosítást tesznek lehetővé. Herdon István, a Xanga Investment and Development Group vezérigazgatója kiemelte, a bérlői igényeknek megfelelő kialakítást követően a csarnok egyaránt alkalmas lesz termelő és logisztikai tevékenység végzésére. A fejlesztés során szem előtt tarják a környezettudatosságot, valamint energiahatékony megoldások – geotermikus energia felhasználása, korszerű hőszigetelő…

Tovább olvasom

A gyors reakció is késő lehetett, repülőn az új variánssal fertőzött emberek már bejuthattak Európába

Hollandiába érkeztek repülőgépen a fertőzött régióból és többen is pozitív tesztet produkáltak. Már csak az a kérdés, hogy a veszedelmesnek kikiáltott omikronnal, vagy “csak” egy korábbi variánssal fertőződtek meg az érintettek. Több tucat, koronavírussal fertőzött ember érkezhetett az amszterdami Schiphol nemzetközi repülőtérre Dél-Afrikából a KLM holland légitársaság két járatán – közölték pénteken este a holland egészségügyi hatóságok. A két repülőgépen összesen körülbelül 610-en utaztak. A holland kormány péntek reggel függesztette fel a járatok fogadását a járványügyi szempontból kockázatosnak ítélt térségből, a már úton lévő repülőgépeket azonban még fogadták, az utasokat…

Tovább olvasom

Heves viták a novemberi közgyűlési ülésen, módosították a költségvetést Miskolcon

A Fidesz-KDNP folyamatosan csak támad és számon kér, ám állandóan kitérő választ ad arra, hogy ha a kormány a járvány kezdete óta folyamatosan súlyos milliárdokat von el a várostól (és csak minimális pénzt csepegtet vissza, azt is általában csak meghatározott célokra lehet fordítani), akkor nagyon kevés bevételből hogyan lehet mégis hatékonyan fejleszteni. 1. napirendi pont: Javaslat az Önkormányzat 2021. évi költségvetésének megállapításáról szóló 8/2021. (III.5.) önkormányzati rendelet módosítására és a kapcsolódó döntés meghozatalára (III. negyedéves korrekció). Előterjesztő: Veres Pál polgármester 2. napirendi pont: Javaslat a 2022. évi átmeneti gazdálkodásról szóló…

Tovább olvasom