Befogták a Bükkben kóborló szervált – videó

Nem volt éppen a legjobb állapotban, de már a fővárosi állatkertben megfelelően gondját viselik. Csalival sikerült a befogás. Sikerült megtalálni és befogni azt a szervált, amelyet a napokban többször is láttak Ózd környékén. Az Afrikában honos ragadozót a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI) munkatársai kapták el és helyezték biztonságba, miután egy borsodnádasdi gazda bejelentést tett a rendőrségen, a hatóság pedig értesítette a természetvédelmi őrszolgálatot – írja a Hvg.hu. Amikor a szakemberek a helyszínre értek, a szervál a házaktól 150 méterre, egy erdős területen napozott. Mivel az állat ismeretlen eredetű, a viselkedése pedig…

Tovább olvasom

A miskolci hulladékszállítás immáron 145 éves, megünnepelték a MA-KUKÁT

Először rendezték meg a miskolci kukások napját. Ebből az alkalomból a MiReHu Nonprofit Kft. MA-KUKA elnevezéssel először rendezte meg a Miskolci Kukások Napját. Csodás, interaktív játékokat szerveztek az általános iskolák 4.-7. osztályos korosztálya számára. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával megvalósuló Zöldforgó Élménynapon a gyerekek kipróbálhattak egy izgalmas környezetvédelmi játszóházat, 5 fenntarthatóságra nevelő játékkal. Miskolc polgármestere elmondta, hogy fiatal korban kell elkezdeni a környezeti nevelést, az érzékenyítést olyan játékokkal és eszközökkel, melyeket ma mind kipróbálhattak a gyermekek a MiReHu telephelyén. Most debütált a MiReHu egyedülálló hulladékos applikációja, a Hulladék Felfedező…

Tovább olvasom

Megszületett a döntés, mi épülhet a Szent István tér mellett – videó

Jó ideje folytak a találgatások és a tárgyalások, mi legyen a terület sorsa. Úgy tűnik, társasház kerül a parkoló helyére. Társasház épülhet a Szent István tér mellett. A jelenleg kavicsos parkolóként üzemelő magánterület az Avalon Center Kft. tulajdonában van. A cég évekkel ezelőtt irodaházat tervezett ide, azonban több akadályba is ütközött a projekt, így végül hosszas egyeztetéseket követően a befektető elállt a tervektől. Az irodaházat végül a Zsigmondy utcában építik meg. A belvárosban pedig új terveket álmodott meg a cég. Jelenleg az engedélyezési folyamat zajlik. (Minap online)

Tovább olvasom

Harminc évvel ezelőtt hunyt el Freddie Mercury

Mindössze 45 éves korában hagyott itt minket, de így is hihetetlen életművet alkotott meg. Az énekes életében is elképesztő legendává vált, de halálával magasodott igazán bálvánnyá. Amikor 1991. november 24-én bemondták a híradók, hogy 45 éves korában meghalt Freddie Mercury, a Queen frontembere, a hír egészen valószerűtlenül hangzott. Mercury 24 órával korábban adott ki egy közleményt, amelyben megosztotta a nyilvánossággal, hogy HIV-fertőzött és AIDS-beteg – az egész úgy hangzott, mintha egy új fejezetet nyitna a kapcsolatában a rajongóival. Sokan érezték úgy, hogy az egészségi állapota miatti aggodalmaikra érkeznie kell valamiféle…

Tovább olvasom

A delta-variáns ellen is a Pfizer és a Moderna működik a legjobban

Azt ugyan még nagyjából tudni, hogy a vuhani vírustörzs ellen jól működnek a jelenleg is használt vakcinák, azonban a jelenleg uralkodó delta-variánsról már kevesebbet tudni. Az Economist ezért összegyűjtötte a jelenleg rendelkezésre álló kutatások alapján, hogy melyik vakcina, hogy teljesít az „indiainak” is nevezett törzzsel szemben, írja a Napi.hu. Az biztosan kijelenthető, hogy minden, Magyarországon is használt vakcina teljesíti a WHO által minimálisnak tekintett 50 százalék feletti hatékonysági kritériumot a megbetegedéssel szemben, s a kórházi ápolást igénylő betegséglefolyással szembeni teljesítményük még ennél is sokkal jobb. Egy szentpétervári tanulmány például a Szputnyik-V esetében arról számol…

Tovább olvasom

Ezek a tervek nyertek a turbókörforgalom látványelemek versenyén

„Tervezzük együtt Miskolcot!” címmel ötletpályázatot hirdetett Miskolc MJV Önkormányzata a Vörösmarty és a Király utca kereszteződésében, a NIF Zrt. által építendő turbókörforgalom központi látványelemének megtervezésére. A cél az volt, hogy a körforgalom közepére olyan látványelemet helyezhessen ki Miskolc, amely méltóképpen fogadja a városba a 3-as főúton keresztül érkezőket. Az ötletpályázatra sokan sokféle technikájú és tematikájú tervvel jelentkeztek. A beérkezett pályamunkák közül az elbíráló szakemberek – két kategória szerint – három-három díjazott tervet választottak ki, egy hetediket pedig különdíjra javasoltak. A legjobb pályamunkák készítőit jutalomban is részesítették. Az ünnepségen a díjazottak…

Tovább olvasom

Így “juthat el” három perc alatt Miskolcról Kassára | videó

Természetesen nem lehet eljutni három perc alatt Borsod megyeszékhelyéből a szlovák határon túl elhelyezkedő Kassára, hacsak nincs sugárhajtású repülőnk. Viszont mi megtettük autóval az M30-as legújabb szakaszán, ami 45 percet vett igénybe. A – mondhatni még friss – autópályán tett utunkat fedélzeti kamera segítségével rögzítettük, majd az unalom elkerülése végett fel is gyorsítottuk. Háromperces videónkban megnézheti ön is az M30-ast Miskolctól egészen Kassáig.

Tovább olvasom

Vasárnap ismét indul az adventi villamos

Vasárnap ismét kigördül a remízből a külsőre bájos mézeskalács házikóra hasonlító adventi szerelvény – írta az MVK. A megújult belső dekorációt első alkalommal november 28-án, vasárnap délután tekintheti meg a miskolci utazóközönség, amikor első útjára indul a villamos. Érvényes jeggyel és bérlettel, a teljes adventi időszakban lehet majd utazni a járművön, egészen január 6-ig.

Tovább olvasom

Elhunyt a Szomszédok Etusa, Csűrös Karola

A legtöbben a közel másfél évtizeden át futó teleregényből ismerték és szerették meg, 84 éves korában érte a halál. Már a hatvanas évektől láthattuk híres filmekben. Csűrös Karola 1936. november 6-án született Budapesten. 1959-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Még ebben az évben a Győri Kisfaludy Színházba szerződött. 1962-től a budapesti Madách Színház művésznője. 1962–1972 között vendégszerepelt a Bartók Gyermekszínházban. A kezdeti naiva-szubrett szerepkörből hamarosan érett karakterszínésszé vált., ismertebb alakítása az Úri muri Rozikája, az Ahogy tetszik Céliája. Több filmben és televíziójátékban is szerepelt, így a Két emelet boldogságban…

Tovább olvasom