Varga Judit kiakadt a civil szervezetekre

Az igazságügyi miniszter kikéri magának, nehogy már ilyen szervezetek véleménye határozhassa meg a magyar jogállamiságot. Nem szabad megengedni, hogy civil szervezetek és más érintettek véleményének kritika nélküli átvétele alkossa az Európai Bizottság jogállamisági jelentésének alapját – mondta Varga Judit igazságügyi miniszter Luxembourgban. Az EU-s tagországok általános EU-ügyekért felelős minisztereinek luxembourgi ülése után Varga Judit azt mondta: jogállamisági jelentésének elkészítéséhez a brüsszeli testület kormánykritikus civil szervezetek beszámolóját veszi át bármifajta ellenőrzés nélkül. Az Európai Bizottság kiszervezi a munkát senki által meg nem választott, főként kormánykritikus civil szervezeteknek, ennek eredményeképpen a Magyarországot…

Tovább olvasom

Elképesztő háborús állapotok a romániai kórházakban

A negyedik hullám hatalmas erővel csapott le dél-keleti szomszédunkra, ahol nagyon elkéstek a szigorításokkal. Háborús állapotok uralkodnak a koronavírusos betegek által megrohamozott romániai kórházakban. A betegségben elhunytak már nem férnek el a halottasházban, a folyósokon fekete zsákokba helyezett holttestek sorakoznak, a temetkezési vállalatok járművei pedig sorban állnak a kórházak udvarán – jelentette kedden a Digi24 hírtelevízió. A csatorna által megszólaltatott Emilian Popovici, a román járványügyi társaság alelnöke felhívta a figyelmet, hogy egy hét alatt többen vesztették életüket a betegség szövődményeiben, mint ahányan az 1989-es forradalomban vagy az 1977-es földrengésben haltak…

Tovább olvasom

Jövő nyáron már forgalomba állhatnak az első elektromos buszok Miskolcon

Egyelőre tíz ilyen járműről lenne szó. Aláírta a napokban a Miskolc új elektromos buszainak beszerzésével, és a hozzájuk kapcsolódó töltő infrastruktúra beszerzésével kapcsolatos szerződést Demeter Péter, a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. (MVK) vezérigazgatója és Krenner László, a járműveket is szállító BYD Kft. kelet-közép-európai értékesítési vezetője. Ahogyan arról korábban beszámoltunk, az MVK elektromos autóbusz beszerzésére és az összes autóbusz egyidejű töltésére is alkalmas töltő infrastruktúra kiépítésére nyújtott be pályázatot a Zöld Busz Programban. Azt, hogy a pályázaton sikeresen szerepeltek augusztusban jelentette be Veres Pál polgármester és a közlekedési cég első embere. Ennek eredményeként tíz darab…

Tovább olvasom

Küszöbön a negyedik hullám, de a kormány hatalmas tömegeket hív össze október 23-án

Miközben egyre többen kerülnek kórházba és lélegeztetőgépre, emelkedik a járvánnyal összefüggésbe hozott halálesetek száma, a kormány négyszáznál is több helyszínen készül tömegrendezvényre október 23-án – figyelt fel a Szabad Európa. Orbán Viktor is egy ilyenen beszél majd, a helyszínválasztással is ráfordulva a választási kampányra. A virológusokkal, szakmai szervezetekkel ellentétben a döntéshozók nem érzik szükségét a járványügyi intézkedések szigorításának. Az ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs kedden elfogadta a központi rendezvények biztosítási tervét – jelentette be kedden Kovács Zoltán, a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár. Mint mondta, idén nemcsak a…

Tovább olvasom

Tiborcz István cége vette meg Mészáros Lőrinc ausztriai szállodáit

A Tiborcz István érdekeltségébe tartozó BDPST Group vásárolta meg azt az osztrák céget, a Holiday Resort Kreischbert-Murau Gmbh.-t, aminek két négycsillagos síhotele is van Ausztriában – írja az mfor.hu. A Holiday Resortot a Hunguest Hotels Zrt. adta el, amely a Mészáros Lőrinc tulajdonában álló Opus Global Nyrt. érdekeltségei közé tartozik. Mindkét síhotel Sankt Georgen ob Murau-ban található a kreischbergi síparadicsomban. Az egyik a Hotel Relax Resort, a másik pedig a Hotel Alpenblick. A két szállodát a napi.hu cikke szerint a Hunguest Hotels többi hotelétől (nagy kapacitású, közvetlen fürdőkapcsolattal rendelkező szállodák) eltérő portfóliója miatt adták el,…

Tovább olvasom

Mégiscsak eladta volna Miskolc a Tündérkertet

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal jelezte szerkesztőségünk felé, hogy tévedtünk,a mikor azt írtuk, hogy ők hozták volna meg a kérdéses határozatot. Valójában a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katsztrófavédelmi Igazgatóság volt, amely ezt kiadta. Ennek tükrében alább közöljük a kért helyreigazítási szöveget: Helyreigazítás: 2021. október 19-én a Borsod24.hu portál  “Mégiscsak eladta volna Miskolc a Tündérkertet ” cikkében valótlanul állította, miszerint a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal határozatban megtiltotta a cikkben nevezett terület értékesítését. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal ilyen irányú határozatot nem adott ki. Korábban elterjedt a pletyka, hogy Miskolcon be szeretnék záratni vagy el szeretné adni a…

Tovább olvasom

Megszavazta a kormánypárt Szabó Tímea 9,7 millió forintos büntetését

Elfogadta a parlament a kormánypárti képviselők szavazataival Szabó Tímea 9,7 millió forintos büntetését, amit Kövér László szabott ki rá még június végén. A párbeszédes országgyűlési képviselőt azért szankcionálta a házelnök, mert a Kínai Népköztársaság zászlajára emlékeztető, Fidesz feliratú molinót mutatott fel a parlamentben június 15-én. A döntés indoklása szerint a Párbeszéd frakcióvezetője figyelmen kívül hagyta a képviselői vélemények kifejezésének módjára, helyére és idejére vonatkozó házszabályi rendelkezéseket, cselekménye miatt az ülés rendes menete is megakadt, hátráltatta és zavarta az – éppen az ő felvetéseire választ adó – államtitkári felszólalást. A csökkentés összegénél azt is figyelembe…

Tovább olvasom

„Nagycsaládos, több nyelvet tud, ez a Fideszre a legnagyobb veszély” – mondta 2018-ban Márki-Zayra a kormánymédia

A kormányzati befolyású médiabirodalom egyik 2021-ben is aktuális pillanata, ami 2018. február 26-án sugározatk az akkor még létező Echo TV-ben. Az adás Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester-választáson aratott győzelme után készült, aki 57-41 százalékra megverte a Fidesz-KDNP jelöltjét. Akkor, az első MZP-győzelem másnapján az egyik legfontosabb műsorban, a Sajtóklubban olyasmi történt, ami előtte és utána se nagyon: Bencsik Andrásékról nagyjából 15 percen keresztül belső kritikával foglalkoztak, vagyis a Fidesz-KDNP politikáját bírálták. Itt hangzott el például az elhíresült „abba kéne hagyni ezt az elemi iskolai szintű sorosozást” mondat is. Érdemes most ezt a ’18 februári…

Tovább olvasom

Sajószentpéternél torlódásokra lehet számítani a 26-os úton

Nagyfelületű burkolatjavítási munkálatok kezdődnek a 26-os főút sajószentpéteri átkelési szakaszán, a Miskolc felé vezető oldalon. A Kossuth Lajos út, Bem József utcai és Jókai Mór utcai kereszteződések közötti szakaszát érintő munkálatok október 21-én, csütörtökön kezdődnek és várhatóan november végéig tartanak majd – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. A munkálatok első ütemében a szakemberek biztosítják a kétirányú forgalmat, a második ütemben váltakozó irányú jelzőlámpás forgalomirányításra kell számítani a szakaszon. A korlátozás érinti a menetrend szerinti autóbuszjáratok közlekedését is. A javítási munkák idején torlódással, hosszabb menetidővel számolhatnak a közlekedők, ezért ajánlott…

Tovább olvasom

A magyar Aldiban 518 forint az, ami a britben 166

A Lidl után az Aldival is elkészítette azt az összehasonlító elemzést a G7, melynek célja, hogy a magyar fogyasztók képet kapjanak a külföldi árakról (és az esetleges különbségekről), illetve a magyar áruházakban egy konkrét nagy bevásárlás költségének változásain mérjék az inflációt vagy a deflációt. A portál ehhez egy olyan olvasójától kért segítséget, aki az Egyesült Királyságban él. Az elemzéshez többféle termék árát is nézték, köztük például a durum spagettiét. Ez a külföldön élő magyar szerint kilogrammonként 40 pennybe kerül, ami nagyjából 166 forintot jelent. Ugyanez termék itthon már 518 forintba…

Tovább olvasom