Egyelőre óriási fölénnyel vezet Márki-Zay

Az eddigi eredmények azt mutatják, hogy Márki-Zay Péter másfélszer annyi szavazatot kapott, mint Dobrev Klára. De ezek még csak részeredmények. Budapesten eddig mindenhol hatalmas különbséggel húzta be a győzelmeket Márki-Zay, de vidéken Vas megyében is győzni tudott, míg Dobrev csupán pár szavazattal tudta őt megelőzni Tolnában és Zalában. Az eddigi eredmények alapján az állás a következő: Márki-Zay: 41549 Dobrev: 27900 A szavazatok több, mint 10 százalékát dolgozták már fel, Márki-Zay az eddigi voksok 60, Dobrev a 40 százalékát szerezte meg. Budapest 1. választókerület és Nógrád megye eredményei jönnek. Nógrád megye…

Tovább olvasom

Várható volt: a közmédia “szakértői” máris beleálltak Márki-Zay Péterbe

A parancs szerint éppen a legesélyesebbnek tűnő jelöltet kell sározni és kritizálni. A kormánypárti szakértők szerint Márki-Zay nem is konzervatív, csak megjátssza, hogy az. Valóban nehéz lehet úgy hiteles véleményt formálni a kormánypárti csatlósok részéről, hogy a kevésbé feledékenyek pontosan tudják, hogy a Fidesz és Orbán Viktor megrögzött liberálisként indult még a nyolcvanas évek végén, majd lett 1994 után hirtelen keresztény-konzervatív. Új fogást keres a kormányoldal Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelöltön: a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában kormánypárti elemzők segítettek megtalálni az előválasztás fordulójának fideszes narratíváját. Deák Dániel, a XXI.…

Tovább olvasom

Segítsük közösen a miskolci énekest

Már korábban is feltűnt tehetségkutatókban, ám vélhetően túlzott szerénysége miatt mindig egy idő után kirostálták, mert a mostani sztárvilágba nem fér bele. Most újra itt a lehetőség. Csiszár István 1978-ban született Miskolcon. Elmondása szerint szegény munkás szülők gyermeke. A Miskolci Nemzeti Színház stúdiósa volt, majd Toldy Mária stúdiójában tanult. – Munka tekintetében nem találtam meg itthon a számításaimat, úgy gondoltam, külföldön próbálok szerencsét. Ebben Kamarás Máté segített nekem az ismeretségével. Ha ő nincs, teljesen más utat vesz az életem, tehát neki köszönhetem azt, hogy most énekes-színésznek mondhatom magamat – emlékezett vissza…

Tovább olvasom

Koncz Zsófia bejárta Borsodot, elkészült a tökéletes kampányvideó, a foci sem maradhat ki

A borsodi képviselő hölgy még gólt is rúgott, ne feledjük, Orbán Viktor csapatában nagy piros pont a futball, úgyhogy ebből a mesterien összerakott kampányvideóból sem maradhatott ki. Koncz Zsófia a múlt heti eseményekről saját maga számolt be közösségi oldalán. “A múlt szombatot Tarcalon, Tokajban és Szerencsen töltöttem, Gulyás Gergely miniszter úrral és Kocsis Máté frakcióvezető úrral! A feszített időbeosztás mellett – utunk során igyekeztem Szülőföldünk szépségeit és büszkeségeinket is bemutatni, és természetesen jutott idő sportra is. A szép pillanatokból összeállított videót fogadják szeretettel! “

Tovább olvasom

Találkozhatott megmentőivel a debreceni stadionban újraélesztett férfi

A mérkőzés közben lett rosszul és a klinikai halál állapotába került, megállt a szíve. De a közelben levő mentősök egyetlen percig sem tétlenkedtek, ennek köszönheti életét a férfi. Magyarországon minden évben körülbelül 20-25 ezer ember szenved hirtelen szívhalált, ez az jelenti, hogy naponta körülbelül hetvenen esnek össze szívleállás miatt – ismertette a sokkoló számadatokat dr. Szatmári Zoltán regionális igazgatóhelyettes a Debreceni Mentőállomáson, szombaton. – 2013 óta minden évben október 16-án tartjuk az újraélesztés világnapját, ezen a napon szeretnénk felhívni a figyelmet az elsősegélynyújtás fontosságára, ezen belül is a laikusok által…

Tovább olvasom

Véget ért az előválasztás, a záró napon is rekord, közel 120 ezren szavaztak

Így végül a második fordulóban összesen több, mint 660 ezren adták le voksukat. Az első fordulóhoz képest még 30%-kal több új szavazót tudhattak magukénak a szervezők. Sátorban megjelent: 88 340 fő. Interneten keresztül adta le szavazatát: 30 025 fő. Összesen tehát 118 405 polgár voksolt szombaton arra, hogy Dobrev Klára vagy Márki-Zay Péter legyen a 2022 után kezdődő új korszak miniszterelnöke. Ez lett messze a legmagasabb részvételi adat az országos előválasztás történetében. Az összesített részvétel hét nap után 661 991 fő. A számlálás folyamatosan zajlik, az ígéretek szerint már vasárnap estére…

Tovább olvasom