A szakemberek egyelőre csak szűkebb rétegnek adnának harmadik oltást

Miközben itthon már hetek óta fel lehet venni a harmadik oltást, az amerikai kormány is szeretné széles körben elérhetővé tenni a Pfizer-vakcina harmadik adagját – tudósít a 444.hu. Az ottani gyógyszerhatóság illetékes bizottsága viszont nem támogatja ezt: szerintük egyelőre csak 65 év felettieknek és a fertőzés szempontjából különösen kockázatos embereknek szabad engedélyezni, legalább hat hónappal a második oltás után. (A legyengült immunrendszerű betegek már augusztus óta jelentkezhetnek a ráadásdózisért.) Az FDA szakértői nem értenek egyet azzal, hogy máris mindenkinek szüksége lenne harmadik oltásra, mert az adatok alapján az első kettő…

Tovább olvasom

Vasárnap reggelig agyalt a Fidesz, mit reagáljon az ellenzéki előválasztás leállítására – de így sem erőltették meg magukat

Közel egy nappal azután, hogy leállt az előválasztás, és az ellenzék szerint Orbánék köreiből indult támadás az előválasztás informatikai rendszere ellen, állt elő a kormánypárt egy közleménnyel – írja a HVG. Persze ezzel még mindig előrébb járnak, mint az MTI vagy a köztévé híradója, amely még mindig nem adott ki egyetlen saját hírt sem a szombati eseményekről. Szóval akkor a Fidesz közleménye, amin majdnem egy napig ültek: “Saját bénázásukat ne kenjék másra!” via HVG.hu

Tovább olvasom

Először van Magyarországon előválasztás, amit le is kellett állítani, az MTI és a köztévé mégsem közölt róla egyetlen hírt sem

Mint arról mi is írtunk, szombaton elindult az ellenzéki előválasztás, amely azonban néhány óra után félbeszakadt, informatikai problémák miatt. Délután az ellenzéki pártok közös nyilatkozatban tulajdonképpen a kormányt vádolták, hogy túlterheléses támadással szabotálta az előválasztást. Bármennyire is fontos belpolitikai eseményekről van szó, a Telex.hu rámutatott, hogy a Magyar Távirati Iroda este 9-ig egyetlen hírben sem foglalkozott sem az előválasztás elindulásával, sem a félbeszakadásával, sem az ellenzék vádjaival. Az MTI „Összes mai hír” menüpontjában jelenleg 488-nál áll a hírek számlálója. A közmédia híradójának online híroldala, a hirado.hu szintén egyáltalán nem foglalkozott az előválasztással. Itt egyébként…

Tovább olvasom

A 3-18 éves gyerekeknél is biztonságos és hatásos a Sinopharm koronavírus-vakcinája egy tanulmány szerint

A Magyarországon is széles körben használt kínai oltóanyag hatékonysága kapcsán a felnőttek között is mertültek fel kételyek, most egy kínai kutatás állítja: a legfiatalabbak között is működik. A Sinopharm (BBIBP-CoV) vakcina biztonságos volt a 3-18 évesek körében a robusztus ellenanyagválaszt váltott ki. Ezt Dobson Szabolcs írta a Facebook-oldalán a Lancet orvosi szaklapban megjelent kínai tanulmányra hivatkozva – számolt be róla a Portfolio.hu. A Lancet című világszerte elismert angol orvosi szaklap lehozta a Sinopharm vakcina 2, illetve 3 adagjával 3-18 évesek körében végzett Fázis 1+2 klinikai vizsgálatról szóló tanulmányt. A lap…

Tovább olvasom

Őrizetbe vették a tiszaújvárosi késelő fiatalokat

Mint azt mi is megírtuk a minap, egy tiszaújvárosi verekedést követően a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság halált okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy 22, egy 18, és egy 19 éves prügyi férfival szemben – írja a police.hu. A gyanúsítottak 2021. szeptember 17-én 21 óra előtt egy tiszaújvárosi szórakozóhely előtt összeszólalkoztak egy másik társaság tagjaival. Az összetűzés következtében hárman szúrt sérülések miatt súlyosan megsérültek. A három prügyi férfi akkor menekült el a helyszínről, amikor sértettek közül az egyik az utcán összeesett. A 29 éves férfi kórházba szállítása…

Tovább olvasom

Véget ért 17. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál, átadták a díjakat

Szeptember 18-án, pénteken este befejeződött a 17. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál, a záróünnepségen átadták a fesztivál díjait. A rangos nemzetközi filmes mustra az Arany Medve-díjas és Oscar-jelölt rendező, Enyedi Ildikó új filmjének – A feleségem története – hazai premierjével zárult – írják közleményükben a szervezők. A CineFest Fődíját, a Pressburger Imre-díjat, A szerencse és a képzelet kereke c. filmjéért, a japán rendező Ryûsuke Hamaguchi nyerte, a fesztivál Nagydíját, a Zukor Adolf-díjat, Christos Nikou rendező Almák c. alkotásának ítélte a zsűri, a Közönségdíjat pedig Kis Hajni rendező Külön falka c. filmje…

Tovább olvasom

2-1-es győzelemmel jutott a legjobb 32 közé a Magyar Kupában a Diósgyőr

Felavatása óta először játszott szombaton kora este kupamérkőzést a borsodi klub az újjépített DVTK Stadionban. A Magyar Kupában a másodosztályú Szentlőrincet fogadta a DVTK, amely hazai pályán Zsolnai Richárd szép lövésével gyorsan vezetést szerzett – olvasható a dvtk.eu beszámolójában. Szinte a semmiből egyenlítettek a vendégek, de a szünet előtt Makrai Gábor tekerésével ismét a DVTK állt továbbjutásra. A második félidőben is döntő fölényben játszott a DVTK, Makrai kapufát is lőtt, de az eredmény már nem változott, a DVTK jutott a legjobb 32 csapat közé. Kondás Elemét vezetőedző így értékelt: “A…

Tovább olvasom